csináld úgy!

Nos, nemsoká ismét elmúlik egy karácsony. Természetesen egy toleráns, sosemgyűlölködő, feltűnésviszketeg felvilágosult haladógondolkodó nem örül a karácsonynak. Nem utálja ő azt, hiszen utálni csúnyadolog-köpödki! csak, hogyisfogalmazzak, nem örül, na! Természetesen ennek mindenképpen hangot is kell adjon, hiszen az ünnepek alatt mi sem melengetheti jobban urbánus szívét annál, mint amikor véleményének hatására látja a hülye kispolgár értetlen arcát megnyúlni.

És hogy ezt mégis honnan lehet tudni?

Onnan, hogy a leszarom-hozzáállás pozitívnak számít. Innen lehet tudni.

És ez nem vicc.

Avagy egy szigorúan politikamentes gigamega atombejegyzés arról, hogy:
miért akarunk a SZABADSÁG-gal megszabadulni minden felelősségtől, és egyszerűen azt csinálni, ami kényelmes; miért kezdünk irtózni az EGYENLŐSÉG-től, amint valakivel azzá válásunk már áldozatot követelne tőlünk; miért nyugtatjuk mindeközben lelkiismeretünket TESTVÉRISÉG-ről papolással.

Szerintem az emberek önzők. Szerintem az emberek nem önzők.

Az emberek önzők, mert mindig, minden körülmények között saját maguk boldogulását tekintik elsődlegesnek, és nagyon jól tudják, hogy boldogulni legtöbbször csak mások kárán, vagy szimpla ignorálása árán lehetséges - és ez rendben is van.
Az emberek nem önzők, mert nagyon jól tudják, hogy boldogulni legegyszerűbben csak és kizárólag közösségben, másokhoz csatlakozva, alapjaiban egységes, érdekellentétek nélküli csoport segedelmével erősebbé válva lehetséges - és ez rendben is van.

A kezdetek... nos a kezdetek lényegében nem is kezdetek, mert az félrevezető fogalom, hiszen ez a "kezdetek" valójában az emberiség történelmét szimbolizáló óra-számlap utolsó percét jelző kattanásig tart. Majdhogynem eddig az utolsó percig az emberek a létezésükért küzdöttek. Küzdöttek az életben maradásért, az ételért, az életterükért, az otthonukért. Nagyon tisztán le voltak osztva a szerepek, hogy adott képességei szerint ki milyen pozíciót foglal el ebben a küzdelemben. És a hangsúly az adott képességek szerinti leosztáson volt. Hiszen volt, aki okosabb, volt aki egyszerűbb, volt aki ügyesebb, volt aki bengább, volt aki gyengébb és volt aki erősebb adottságokkal bírt ebben a küzdelemben, számtalan fontos területein az életnek. Voltak vezetők, voltak stratégák, voltak katonák, voltak spekulánsok, voltak munkások, voltak földművelők, voltak rablók és gyilkosok stb. Mindenki a képességei és korlátai szerint tudott, vagy nem tudott érvényesülni. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindenki jussa jogos volt, hiszen végletes, kivételt képező állapotok mindig és mindenhol előfordulnak, de ha akkoriban jól belemetszünk az emberhalomba, akkor a metszedék nagyközepében valószínűleg az emberekhez adott képességeik szerinti adott jussot fogunk találni. Nem is tehetett volna másképpen, mint él ezekkel a képességekkel, hiszen máskülönben elpusztul. Az emberek életét tapasztalatok, ezredéves beidegződések korlátozták és irányították úgy-ahogy, de legtöbbször hatékonyan. Tudták, hogy mi a jó, és mi a rossz, és erre bizonyosságot cselekedeteikre adott évezredes visszaigazolások adtak. Egyéni és csoportérdekek szimbiózisa volt az élet.

Ámde-ámde, az ember, mint olyan, az nagyon szereti a kényelmet. Ősidők óta a kényelemre törekedett, kőbaltát pattintgatván is azon járt az agya, hogy mennyivel könnyebb így arcbaverni a kardfogú tigrist, mint egy bottal.
Most nagyvonalúan átugrok olyan 2-300 000 évet, nagyjából időszámításunk után 1600 körülig, de csak azért, mert megtehetem, hiszen úgy gondolom, nem szükséges ragozni a beidegződések, hagyományok és korlátok ellen fordulásig eltelt időt, mivel addig a túlélés és az ahhoz szükséges képességek birtoklásának viszonya egy lefelé görbülő négyzetgyök-függvény szerűséget alkotott.

Ez a függvény nem megállt görbületében, hanem először elkezdett picit ugrálni, mígnem  mára úgy néz ki, mint egy EKG-görbe és egy bolti vonalkód házasításból született...izé...lószar.

Ugyanis, mire az emberiség szerencsésebb kultúrába született hányada tömegesen megengedhette magának az addiginál lényegesen kényelmesebb, kevésbé a puszta létezés biztosítására szolgáló életet, megjelentek az első főállású moralisták.

Valószínűleg már korábban is bontogatták szárnyaikat, hiszen semmi ilyesmi nem történik hirtelen, mindenesetre kell egy kezdetet adni neki. Mint ahogy meg is kell neveznem ezt a moralistát, és olyan jellemző tulajdonságokkal kell felruháznom, ami lehet, csak külön-külön volt meg több ilyen emberben, és az is évszázadok előzményei során alakult olyanná, amikből össze lehet gyúrni ezt a fajta embertípust. De a szemléltetésért szükséges.

A főállású moralista életében jóformán ismeretlen fogalom a küzdelem, jussai képességeitől függetlenül szállnak rá, és emiatti kényelmében lelkifurdalást is érez. Mivel az ember agya magának az agy tulajdonosának átbaszásában csillagos pirospontos föléhúzott ötösre vizsgázik mindig, ezért az ember a legritkábban hagyja magát önmaga előtt szégyenben. A moralista is így tesz, és lelkifurdalásában elkezdi keresni a különböző utakat helyzete jogosságának önmaga előtti bebizonyítására.
A életben maradás, vagyis a későbbiekben inkább már a számára fontos státuszért való küzdelem nélküli élettől ez a moralista megzavarodik. Zavarodottságában nem teheti, hogy saját lelkét, saját személyének a világhoz való viszonyát kezdi el vizsgálni, hiszen abból számára semmi, de semmi pozitív nem származna, csak maximum rádöbbenne, hogy egy ingyenélő, mihaszna senkiházi, aki két szalmaszálat nem tett addig keresztbe semmiért, és aki az ezredéves hagyományok, beidegződések által korlátozott és irányított világban nem más, mint egy kakukktojás. Most vonatkoztassunk el a kakukktojás mára pont ebben a bejegyzésben taglaltak miatt is pozitívvá vált fogalmától, és maradjunk a tényeknél. A kakukk ugyanis egy kibaszás a madártársadalommal, mivel orvul tojja bele más fészekbe burokban a kölkét, és azt más madár neveli fel.
A kakukk egy köcsög, és a tojásából is az lesz.
Érzi ezt a főállású moralista is, hogy ő nem ide való, és hogy amiért mások küzdenek, az neki pl. egy cím és felelősség nélküli örökség révén az ölébe hullott. Mivel magát a világ tükrében nem mérheti, mert aszerint neki semmi keresnivalója abban a világban, ezért a világot próbálja a saját lelkifurdalása által irányított gondolataihoz, következtetéseihez passzintani. Ha nem passzolnak azok a gondolatok, akkor a világon farag.
De hogyan lehet a világot magát ilyen célirányosan magunknak megfelelővé formálni? Természetesen a létező hagyományok, ezredéves beidegződések és korlátok megkérdőjelezésével. Ámde ha egyszer ebbe beleveti magát az ember, el is kezdődik a lefelé húzó spirál, hiszen minél több, a világot addig mozgató elemet vizsgál, annál bizonytalanabb lesz, mivel újabb és újabb kritériumokra bukkan, melyek szerint neki semmi keresnivalója nincsen. Mivel -mint írtam- az ember saját maga előtt sosem akar megszégyenülni, ezért teljes mértékben az addigi útjára vezető gondolataihoz kezdi mérni a világot, természetesen saját magát hozva ki győztesnek azzal szemben.
Nem ő a rossz, hanem a világ.

A spirálon lefelé haladva újabb és újabb, létet meghatározó, szerteágazó tényezők után kutatva függetlenedik a világtól, és saját bizonytalanságától irányítva épít magának újat. Ő maga alakul a világgá - a lehető legrosszabb értelemben, hiszen vissza-visszatekintvén, még mindig nagyon nem passzol ahhoz, ahonnan indult. Egyre bizonytalanabb lesz.

Az főállású moralistánál nincsen bizonytalanabb a Földön. A ilyen ember fő ellenségei közvetlenül a többi ember létét meghatározó beidegződések lesznek, közvetve tehát a többi ember. Hiszen az ő egója, azaz az ő világa jobb kell legyen, mint az, ahonnan indult, és ami úgy meghatározza a többi ember létét. 

És hogy mi határozza meg a többi ember, a nagytömeg létét, azon ők, a nagytömegben nem gondolkodnak, hiszem ha megtennék, elmorzsolódnának a küzdelemben. Évezredek alatt mindig készen kapták, apától és anyától fiúra és lányra. Nem tehetik meg, hogy elemezzék, hiszen nincsen rá idejük. Ideje csak a kényelmes embernek van.

A kényelmes ember tehát ott áll, ahol a part szakad: minden hamis, ami eddig meghatározta az emberek létét, csak és kizárólag ő maga igaz.
Isten halott! Kiáltja az emberek istene felé. 

És nem veszi észre, hogy az emberek istene nem halt meg, csak beleköltözött a fejébe. Ő maga is isten lett. Ez az isten tagadásból született, az emberek istenének a negációja.

Megszületett az egoista.

Az egoista istene egy reakció tehát a világra, a spirál végén, és mint minden reakciónak, ennek sincsen értelme az akció nélkül. Az akció a reakcióra hat, majd a reakció akcióvá válik, és visszahat. Az egoistánál éppen a reakció dolgozik, és el akarja nyomni az akciót.

Minden erő, minden jelenség, minden élőlény a korlátai által határozott. Mindennek úgy van értelme, ha vannak határvonalai, különben csak egy nagy büdös semmit kapunk. Az tömegemberek istene is korlátok által határozott, mely közvetetten a  tömegembert is azok közé a korlátok közé szorítja. A jó és a rossz közötti korlátok közé. Ezen korlátok létét soha senki nem kérdőjelezte addig, hiszen évezredes tapasztalatok szerint állnak ott, ahol, és ha valaki áthágta őket, tudta, éppen melyik oldalán áll. Az ő jogos jussa, ugyebár. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen áthágás könnyen az életébe is kerülhetett.

A reakció akcióvá válik, és ellentámadásba lendül.
Az egoista istene az emberek istenének korlátait figyelembe véve nem létezhetne - ebből indult az egész folyamat, így a front is ezen okból nyílik.
Az ellentámadás a korlátok lebontására irányul, ugyanis így lehet érdemben hatni. Mivel a kényelmes embernek soha nem volt szüksége ezen korlátok általi terelésre, könnyedén megteheti ezt. Neki nem kellett önzetlenül falkába verődve küzdeni az életért, mert egyénként megkapott mindent, ezért az emberek gyarlósága, önzősége lesz a célpont, melyet a csoportban létért küzdés tartott addig kordában. Addig kecsegteti az amúgy is egyre kényelmesedő tömegemberek önzőségét, míg egyénekre nem bomlik a csoport, ki nem lazul a fék. A korlátok jóformán önmaguktól szűnnek meg! Ami eddig rossz volt, az a jó lesz, és fordítva. Ami addig a létet meghatározta egy közösségben, alapjaiban kérdőjeleződik meg egyénenként.

Mondja is bőszen ezért a főállású moralista az embereknek, hogy csináljanak bármit, amihez kedvük van, és amit az egyéni önzőségük diktál! Hiszen a csoport, ami kordában tartaná őket, neki lelkifurdalást okoz, ugyanis annak kívánalmainak élethelyzete miatt sohasem kellett megfelelnie.

És a főállású moralista jól érzi magát. Felsejlik előtte egy olyan a világ képe, melyben az egoistában lakó istennek már van létjogosultsága, hiszen lebontotta azokat a korlátokat, melyek ellehetetlenítették korábban, és amik a spirálba taszították.
De tudjuk, hogy az akcióra jönnie kell ismét a reakciónak. Mivel az egoista istene az emberek istene által okozott lelkifurdalásból és bizonytalanságból született, ezért az egoista istene az ellenreakciók által mindig ugyanide lökődik vissza.

Megszületett tehát a Felvilágosult Ember. 

A felvilágosult ember léte az örökös bizonytalanság. A lelkifurdalásból cselekvés. A benne lakó isten csak úgy létezhet, ha az emberek istenét támadja, ezért egoizmusának minden ellensége, ami a tömegember barátja.

Ahogy telt az idő, haladt előre a világ, egyre több ember, tömegember engedhette meg magának a kényelmes életet. Nem kellett már a létért szó szerint küzdeni, így könnyen mehetett a felvilágosult ember bizonytalanságától és lelkifurdalásaitól eredő, ámde nagyon vonzó mézesmadzagjai után, melyek nem szolgálnak másra, kizárólag a tömegember addigi világának szétrombolására, az egoista ember istenének létérdekében.

A felvilágosult ember SZABADSÁG-ról beszél, amely nem jelent mást, csak azoknak a korlátoknak a lebontását, melyek a tömegember addigi a csoportlétében létszükségletnek bizonyultak, és amik a felvilágosult embert sohasem befolyásolták.

A felvilágosult ember léhűtő jódolgában lelkifurdalásból szolidaritást vállal a szegényebb tömegemberrel, felpiszkálva annak önzőségét, és EGYENLŐSÉG-ről beszél úgy, hogy ő maga esne a legjobban kétségbe, ha azokkal kéne egyenlőnek lennie, akik mellett ő úgy gondolja, kiáll.

A felvilágosult ember TESTVÉRISÉG-ről beszél, miközben egójának a tömegemberek valójában az ellenségei, melyeket meg kell semmisíteni.

A felvilágosult ember végső bizonytalanságában mindent támad, ami a korábbi világra emlékezteti őt, és minden megvetendő, ami a tömegembernek fontos, vagy az volt.

Ami a tömegembernek tetszik, az giccs.

Amit a tömegember hallgat, az populáris szar.

Amit a tömegemberek éreznek, képmutatás.

Ami a tömegembernek fontos intézmény, az neki idejétmúlt, túlhaladott hülyeség.

Akiket a tömegemberek kivetnek maguk közül, azokat ő modorosan, a tömegemberek felé fordulva preferálja úgy, hogy valójában nem a kivetett húz hasznot belőle, hanem csak a tömegembert támadja az aktussal.

Ami a tömegember korábbi, csoport-létét meghatározta, mint pl. felelősségvállalás, áldozatkészség, számára csak a bizonytalanságot jelentik, hiszen arra emlékeztetik, ahonnan indult. Ezért ezeket relativizálja, bagatelizálja, kritikai kontextusba helyezi, így mentve fel a maga kényelmes létét.

Ami a tömegembernek egy közösségben való kitűnéshez fontos dolog, pl. bátorság, alázat, szelídség, mértékletesség, udvariasság, őt mind-mind saját, korábbi sikertelenségeire emlékeztetik, így megveti ezeket.

Amikor a felvilágosult ember saját bizonytalanságát leplezvén, lelkifurdalását kompenzálván bármit is tesz, azt mindig úgy teszi, hogy fél szemét a tömegemberre vetvén cselekedetei hatását vizsgálja.

A felvilágosult ember saját lelkifurdalását úgy kompenzálja, hogy másokban próbál lelkifurdalást kelteni. Önmagát sohasem vizsgálja, mivel egója miatt önreflexióra képtelen. 

Ha nem így tenne, istene reakció nélkül maradna, és megsemmisülne.

A felvilágosult ember mostanában kezdi észrevenni a bránert a szájában, amikor a már megszokott tájon, a tömegemberek hűlt helyén, a ledöntött korlátok között rohangálva keresgél, és lassan nemhogy ép korlátot, de már tömegembert sem talál.
Persze találhatna ő ledöntésre váró újabb korlátokat, csak másmilyeneket és máshol, és tömegemberre is bukkanhatna ott, ha képes lenne szétnézni mondjuk a saját háza tája körül, de ahhoz még nem fordult elég érett korba. :)

"
-Egyébként Baján sokkal előbb volt halászléfőző verseny, mint Szegeden, és tök jó, ott ekkora (mutat) bográcsban főzik a...

-Itt, Szegeden meg akkora bográcsok vannak, hogy innen elér a túlpartig!

-Elmész te a picsába! Tudod, mikor hozok neked bajai halászlét! Majd ha akarsz enni, akkor elmész Bajára!

-Mi Szegeden úgy főzzük a halászlét, hogy alágyújtunk a Tiszának.

"

Ez egy rendhagyó bejegyzés lesz, és mivel nincsen más blogom, ide fogom leírni.

A Velvet nevű bulvárszaron olvastam a történetet egy lányról, akit valahol Kanadában bántottak az osztálytársai, meg tulajdonképpen a komplett környezete.

Ezt egy Youtube-ra feltöltött videón, kis lapokon meséli el, az emberek segítségét kérve. Banális? Az.

Az utolsó két lapon ez áll, egy szomorúszmájli kiséretében: "I have nobody...I need someone. My name is Amanda Todd."

Nos, Amanda Todd azóta halott. Megölte magát. Eldobta az összes, szám szerint 15 évét. Eltávozott az élők sorából. Nincs többé a Földön. Szevasztavasz, nyald ki a seggem!
Sosem lép már be Facebookra.
Pedig milyen aranyosan mosolygott, amikor az első kis lapot felmutatta, rajta egy "hello"-val és egy szivecskés felkiáltójellel.

Pont a szülinapomon ölte meg magát.
Mondjuk ez kurvára nem lényeg.

http://velvet.hu/sztori/2012/10/12/youtube-on_kert_segitseget_majd_ongyilkos_lett/

Amanda Todd valószínűleg családjával együtt élte a kanadai középosztály kispolgári jólétbe poshadt életét, minden bizonnyal olyan körülmények között, aminek én például biztosan rendkívül örültem volna kiskoromban, és még ebben az országban is tuti, nagyon sokan örülnének ma is; más, zordabb vidékekről nem is beszélve. Én mégis itt ülök, az ő testét meg hamarosan a férgek zabálják fel.

Amanda Todd-ot megölte az önbizalomhiány.

Nem Amanda Todd ölte meg saját magát, hanem a benne testet öltött önbizalomhiány fordult az ellen a kislány ellen, aki mondjuk 6 éves korában még a játszótéren homokozott a többi kisgyerekkel. (Már ha Kanadában szoktak egyáltalán homokozni a kisgyerekek...azt se tudom, itt szoktak-e még.)

Milyen rettenet kell ahhoz, hogy öngyilkossági kísérlete után az osztálytársai viccet csináljanak az egészből? Milyen borzasztó dolog kell ahhoz, hogy a halála után a Youtube-on továbbra is viccelődjenek vele?
Ilyenre csak és kizárólag az egoisták világban nevelkedett kis műmájer patkányok képesek. Mert nem a jövendőbeni adolfhitlerkék csinálták ezt vele. Ezek a többi kanadai gyerekhez hasonlóan ugyanúgy hazamentek suli után, leültek a gép elé, miután közölték az anyjukkal, hogy nem éhesek, és cseteltek Facebookon.

Az önbizalomhiány egoistává tesz, az egoizmus pedig maga az önzőség. Az önbizalomhiányos ember nem képes cselekedetei eredményét a saját, "belső" tükrében viszontlátni, csak és kizárólag másokat tud tükörnek használni. 
Az önbizalomhiányos ember létének értelme a külvilágból kapott visszaigazolások halmaza. Az önbizalomhiányos ember akkor él, ha a környezetében lévőkön látja visszatükröződni saját létét. Az önbizalomhiányos ember képtelen a saját lelkivilágát önmaga érdekében fejleszteni, gazdagítani, így folyamatosan másokból kiváltott ráhatásokkal elektrosokkolja, és az ebből következő rángásra hiszi azt, hogy még él a lélek. Pedig már rég nem él az, mert átváltozott egy mindent felzabáló Ego-vá. És ha az Ego átveszi a hatalmat, ott kő kövön nem marad, az Ego ugyanis folyton éhes. Visítva, rángatózva követeli a kaját, miközben pórázon vezetett gazdájának fülébe bármikor képes jóllakva, majd kipukkadva, álszenten suttogni, hogy "törődj magaddal", "ismerd meg önmagad", "nem számítanak mások, néha magadra is gondolni kell". Képes tonnányi kaja között dagonyázva elhitetni, hogy csont és bőr, és most már ideje egy picit enni adni neki. Legyünk egy kicsit önzők, megengedhetjük magunknak - adja a felmentést magának a már végletekig önző ember.

Aki nem önző, sohasem gondolkodik azon, hogy milyen lenne, ha az lehetne.

Az egyre erőtlenebbül háborgó lelkiismerettel nem célravezető direkt módon szembeszállni. Nem hatásos a lelkiismeret által sugallt, "legfelső szinten" mutatkozó követelésekkel foglalkozni, mert azzal elismerjük lelkiismeretünk háborgásának jogosultságát, így kénytelenek vagyunk tovább küzdeni, esetleg engedni a háborgásnak.

A háborgó lelkiismeretet magának a háborgás létének, mint ténynek megkérdőjelezésével lehet csak legyőzni.

Az Ego ezt nagyon jól tudja. Az Ego sohasem magukkal a lelkiismeret háborgásából közvetlenül fakadó érzésekkel küzd a fronton, hanem annak háborgásán, mint tényen nyammog, moralizálva.

És innen már nincsen visszaút. Az érzékelés hamis, a látást egy nagy bazi lencse torzítja, amin keresztül a dagadt geci nagy szemekkel pislogó, vézna kis árvaként pislog. Szevasztok.

Az ilyesvalaki lételeme örökre a hatás kiváltása marad a többi emberből.
Hogyan lehet hatást kiváltani? Hatást kiváltani legegyszerűbben az ősi, ösztönös reakciók felpiszkálásval lehet, amelyek például az agresszió okozta félelem, a bántással kiváltott sértettség és szomorúság, szexuális tárgyként magunk kecsegtetése okozta puszta vágy stbstb. Ezekben aztán hedonista módon tobzódva az egoista ember eléri pillanatnyi megnyugvását.

Annak idején az én általános iskolámban egynéhány áldozat-típusnak rengeteg szemétséget kellett elviselnie a többiektől. Megkockáztatom, többet, mint Amanda Todd-nak. Tudnék mesélni. DE! Még a legutolsó putris szar is rémülten hőkölt volna vissza egy tetteitől bekövetkezett öngyilkossági kísérlet láttán!
A lelkét elvesztett, egoista, műmájer kisgecit mindez nem érdekli. Lényeg a hatás kiváltása! Minél mélyebbre hat, annál jobb! Minél borzasztóbb, annál mélyebb, és az Ego máris jobban érzi magát. És a végén ott áll a sok szociológus köcsög, ingatják azt a nagy buzi, fasz fejüket és kérdik, hogyan lehetséges ez a közöny? Hogyan lehetséges az osztálytársak ilyen fokú érzéketlensége? Nos: nem érzéketlenség ez, a kurva anyátokat, hanem az érzések csúcsra járatása! A maximális, legkirályabb, leghatásosabb visszaigazolás a kisgeci Ego-jának létezésére!

Abban az esetben, ha anno a húgom kerül ilyen áldozati helyzetbe, apám valószínűleg a véres szarát veri ki a képfeltöltögető zsarolóból. Menekülhetett volna akárhova. Az osztálytársak fejét meg egyenként húzza bele a pad lapjába, ha kell.
Én is ezt tenném.
Hol voltak a lány szülei? Hogyhogy nem látták, baj van?

Nem ismerték a saját lányukat.

Pontosítok: lila fingjuk nem volt a saját lányukról. Nem látták át az életét, és nem látták, amikor a lelke megszűnt létezni, és az Egója végképp maga alá gyűrte a homokozó(?) kislányt. Nem látták, amikor az Ego a kapott nem megfelelő visszaigazolások miatti nemtetszését egyre nyomatékosabban fejezte ki. Nem látták, hogy már csak a hatás elérése az egyetlen célja. 
Mert mi kell ahhoz, hogy egy 14 éves gyereklány levegye a ruháit egy vadidegennek a webkamera túloldalán, pár kedves szóért cserébe?
Hát soha nem mondták a szülei neki, hogy "gyönyörű vagy, kislányom"? Soha nem biztosították róla, hogyha felnő, csudaszép élete lesz? Soha nem ápolták annyira a lelkét, hogy kamaszkorba érve legalább minimális önbizalommal tekintsen magára? Valószínűleg nem.
Így zavartalanul növekedhetett a hatás kiváltása iránti vágyakozás. Így került le a kamera előtt a melltartó. Amanda Todd nem felelőtlen volt, amikor levetkőzött, hanem kétségbeesett. Akik viccet űztek a halálából, azok is, de ez nem mentség az égvilágon semmire. Amanda Todd Ego-ja jó szándékból szeretett volna hatást kiváltani, az ő Ego-juk viszont a hatások kiváltásának rossz útjára sodródtak. Rosszat választottak. Nem megfelelőt, gonoszat, alávalót, ami egy ember életébe került. Ezért büntetést érdemelnek.  Az ilyen geciket el kell taposni, erővel. A kifejlett Ego két dologból ért, és az egyik az erő. A gonosz Ego-nál kötelező az utóbbi azonnali alkalmazása, hogy ne tudjon jóllakni, és még el is menjen az étvágya egy jódarabig - netán örökre.
Mosolyognék, miután belerántottam a wannabe lazacsávó arcát a térdembe, és hallom, ahogy törik az orra. Tudná, miért kapja. Ha nem mondanám, hanem vadidegenként elkapnám este az utcán, és szó nélkül verném, akkor is tudná. Itt nincsen helye az "agresszióra nem szabad agresszióval válaszolni" című gyáva és szemét módon problémaátugró lemeznek. Agresszióra csak agresszióval érdemes válaszolni.

Mondom: a kifejlett Ego csak két dologból ért.

A másik az idő.

Csak éppen Amanda Todd esetében ez utóbbi nemigazán tudott teret nyerni.

Remélem, van mennyország, vagy valami bizbasz, ahol ez a kislány boldog.

Ez a cím azért remek választás, mert egy felvilágosult, politikailag független, haladógondolkodó, szuverén véleménnyel bíró blogger mindig az általa elemzett dolgok margójára írja a felvilágosult, politikailag független, haladógondolkodó, szuverén véleményét, és nem gyűlölködik össze-vissza. Ugyehogy? Hát persze, hogy ugye!
Vagy levelet ír "Tisztelt Miniszterelnök Úr!" címmel. Persze, csak Fidesz-kormány idején.

Nos, a Dániel Péter ügyével kapcsolatos ítélet az...izé...naszóval. Az ítélet az...hogyisfogalmazzak.

Izé.

Picsába.

Szóval az ítélet szerint a Horthy-szobor leöntése vörös festékkel...az...noshát. Izébizé.

A kurva életbe! Csak nem fogok már egy kibaszott Horthy-szobrot védeni, hogy felvilágosultan, politikailag függetlenül, haladógondolkodóan és szuverénül fikázhassam a rohattttorbánt Rendszert.

Faszkivan.

Pedighát, a szobrok leöntése, nos, a szobrok leöntése társadalmi...öö...szociológiai szempontból beláthatjuk, hogy a szociológiai, társadalmi viszonyok

Najóvanbazmeg. Talán a Kúria majd felülbírálja, and I will come back.

Tiszavirág életű karrierrem a Hölgyek Öröme című blogon.

ITT E!

Mindig is szerettem volna szétvarratni a kezem csuklótól hónaljig. Úgy érzem, valahogy illene hozzám ez a kinézet, és ha úgy érzem, akkor úgy is van.
Eddig egy aprócska dolog akadályozott ebben meg: nem tudom, milyen legyen a tetoválás. Az én életemben nincsenek örök érvényű ábrák, szimbólumok, melyeket büszkén hordanék 5-6 évnél tovább. Még egy olyan nyamvadt, icipici gondolati-felfogásbeni egységre sem leltem eddig, melyet elvontan és művészien kétdimenzióba lehetne konvertálni. Ha mégis találnék egy ilyet, hát, ahhoz kurvára nem lenne köze senkinek sem - márpedig tetoválást azért csinál az ember, hogy mutogassa.

Csak közlöm.

...szerint a világegyetem működéséről többet tudunk, mint azt 100 évvel ezelőtt bárki is gondolta volna. Mi a fenének higgyünk mindenféle hülye istenben, megváltóban, habókos legendagyűjteményben, amit pl. Bibliának nevezünk, amikor annyi racionális, modern magyarázat közül válogathatunk?

Az alábbi, szó szerinti idézetet a Natgeón hallottam, és egyszerűen nem tehettem, hogy nem osztom meg. Szerencsére ez könnyen kivitelezhető volt, mivel visszatekerős, médiaboxos csudamasinám segített.

"A láthatatlan tényező, amely a Sötét Energia hatását féken tartva a Nagy Brrr előidézője lehet, a Sötét Anyag. A kutatók úgy emlegetik a Sötét Anyagot, mint ami egyben tartja az Univerzumot, és megakadályozza a Nagy Sutty bekövetkezését."

Zseniális!

Gondoltam, írok egy viccesnek, gunyorosnak és cinikusnak szánt, karikatúra-szerű posztot a ceglédi helyzetről, de Gréczy Zsoltot egyszerűen képtelenség lenne utolérnem, vagy akár csak megközelítenem. Lehetetlenség. Mission: Impossible. :D

Idézet következik:

(Külön felhívnám a figyelmet a már-már művészien tömör, hatásos és ütős bevezető tőmondatokra:)

"Tegnap szélsőjobb horda szállta meg Ceglédet. A rendőrség körbevette a megtámadott romák házait. A cigányok menekülnek. Apartheid Magyarországon - 2012-ben.

Az Ember Aki Egyedül Alkalmas Egy Jövőbeni Demokratikus Kormány Vezetésére eddig szunnyadt. Hezitált. Nem tudta, vajon visszatérjen-e a politika csúnya világába, avagy ne. Nem passzol ez az egész az ő jámbor jelleméhez, nem neki való a harc, a csatározás; a korrupció világában nem érzi jól magát. Az Ember Aki Egyedül Összefoghatja A Demokratikus Ellenzéket várakozik. Latolgat. Vajon feláldozza-e személyét és jellemét a diktatúra elleni harc oltárán, avagy ne? Egyszer már visszavonult a politikától, miután megmentette az országot, és nem gondolta, még szükség lehet rá. Az Ember Aki Az Egyetlen Lehetséges Alternatíva A Baloldal Élén egyre aktívabb. Mozgolódik. Nem akarta ezt az egészet, a körülmények kényszerítő ereje sodorja. Becsületes és okos ember lévén nem alkalmas politikai vezetőnek, de a haza, a haladás és a demokrácia védelme mindennél fontosabb. Az Ember Akiben Minden Demokrata Egyedüliként Bízhat annak idején elkezdett valamit. Valami szebbet, valami előremutatót ...de jöttek. Jöttek oligarchástul, és mindent leromboltak. Még azt is, ami jó volt. Lábbal tiporják a sajtószabadságot, az emberi jogokat, diktatúrát építenek, és progresszió helyett inkább visszafelé haladnak. Ez nem állapot.

Természetesen mi, politikailag független, objektív, szuverén, haladógondolkodó, modern emberek nem azért fogunk rájuk szavazni, mert húznánk akármelyik oldalhoz is. Dehogyis. Mi? Politikai oldalhoz? Ugyanmár. Mi azért fogunk rájuk szavazni, mert ez az egyetlen lehetséges mód a jelenlegi ámokfutás véget vetésének! Nem mintha pártkatonák lennénk, de a demokrácia megér ennyit. Nem? De. Ilyen rossz úgysem lehet. Ennél csak és kizárólag jobb jöhet.

Demokrácia.

Egy új köztársaság.

Nem könnyű manapság a túlélés.

Ingergazdag környezet, az információ fénysebességgel suhan, emberek lépnek a kis életedbe, hogy aztán jóformán azzal a lendülettel húzznak is ki onnan a rákba, oda. Pörögni, pörögni, pörögni! Felvenni a ritmust, megtartani, váltás után időben észbe kapni - nem egyszerű. Egyszer boldog vagy, máskor szomorú, és magad sem érted, miért; egyszer elégedett, de csak azért, hogy az elégedettséget úgy söpörje el a mindenség megismerése iránti vágy, mint egy fasza hasonlatban valami egy másik valamit. És hát...boldognak kell lenni, ugyebár. Az azért nem árt. Jó lenne.

Node ezt nehéz kivitelezni, hiszen mások ügyes-bajos dolgai koloncként húzzák le a kedved, szívják az energiád, a rengeteg felelősség már-már agyonnyom. Állandóan alkalmazkodni ehhez, figyelni arra, tisztelettel lenni emez iránt, közben nem megbántani amazt. Tisztára, mint valami jókeresztény lélek, bazmeg.
Pedig csak lazítanod kéne. Kicsit kiereszteni a gőzt, és magaddal törődni. Csak magaddal, hiszen legfontosabb a saját boldogságod! Egyszer élsz, és ki kell használni minden lehetőséget, ami boldoggá tehet! Minek szerencsétlenkednél a világ egy kicsi, apró és jelentéktelen szeletét nyüstölgetve, ha egyszerűen nem érzed jól magad, mert tudod, akár az egészet megkaphatnád, ha...?

Lazulj el, engedd elhúzni magad mellett a felelősséget, vesd fénylő tekinteted a csillagos égre, tárd ki szíved, nyisd meg elméd a mindenségnek, és bátran lebegj a katyvasz fölé! Az óra ketyeg, az idő folyamatosan pusztít el körülötted mindent, és mint írtam: egyszer vagy fiatal. Élned kell!

Vagy olyan akarsz lenni, mint a szüleid?

Na ugye.

Persze ez nem megy csak úgy zsigerből, nem árt az útmutatás, ha nem találod önmagad.

(Fuck L. Ron Hubbard and fuck all his clones.)
Ne dőlj be a hamis prófétáknak, egyházaknak, akik mindenféle csalfa és homályos áldozatok árán ígérnek neked boldogságot! Sőt! Semmilyen prófétának ne dőlj be! Csak és kizárólag magad vagy boldogságod kulcsa, nem egy megfoghatatlan, antropomorf lófütty, vagy akár egy másik ember! A boldogságot nem mások alakítják ki benned: ismerd hát meg önmagad! Mások csak azután kellenek, ha megtalált boldogságod tükörképét akarod viszontlátni bennük. Csak addig. Ha már nem látod, ne habozz, és lépj tovább! Ne félj, hamarosan rálelsz arra, akitől megkapod a következő visszaigazolást.

(Fuck all these gun-toting hip gangster wannabes.)
Légy laza, és menő! No meg kicsit kemény is mellé. Ezt a lányok szeretik. Egy jópofa, laza srác tud ám csak igazán lehengerlő lenni, nem a karót nyelt, befeszült, sértődős balfasz. A laza srác minden mozdulatán látszik, hogy őt aztán marhára nem izgatja a mindennapok baziunalmas nyűgje.
A laza srác úgy, de úgy libben oda a kiválasztott lánykához, és olyan természetes, közvetlen szöveggel nyűgözi le, hogy bugyi nem marad szárazon körülötte. A laza srácnak nincsenek nagybetűs tervei az életével, szívcsakráját valahogyan sosem nyomasztják hétköznapi, anyagi gondok. Persze ez a jól fizető, kapcsolatokat is igénylő kreatív munkája mellett érthető is, de ez más tészta. Az ilyen gyerek úgyis mindig tehetséges valamiben, ami jól fizet.
A laza srác a mának él, nem aggódik, nem kesereg. A laza srác csupa kaland és móka, csupa-csupa pörgés és meg nem állás: színház, kiállítások, szabadtéri rendezvények, buli buli hátán. Ráadásként mellé, hobbiszinten még be-befér egy kis figyelemre méltó szüttyögés: zenélés, festés, vagy bármi ilyen művészies elfoglaltság. Esetleg frizbi, ördögbot, az a kis zsákos izé, amit rugdosnak, parkour, vagy bármilyen utcai mutatvány. Lényeg, hogy soha ne legyen üresjárat, punnyadás, mert akkor az ember önkéntelenül kezd el a jövővel foglalkozni.
Inni természetesen csak mértékkel, hiszen nem kell pia a jókedvhez: egy, maximum két üveg bor, ami nyilvánvalóan valami olcsó szar, hogy lehessen jókat nevetni, amikor az okosteló mellől kivakarja az utolsó 300 forint apróját az asztali, édes fehérre. Meg osztán, ebből is látszik, hogy neki nem derogál a proli-lét. Tépés persze jöhet, de azt már úgy megszokta, hogy nem is látszik rajta. Meg a fű amúgy sem olyan káros, mint az alkohol.
Fesztiválra természetesen csak és kizárólag stoppal, hiszen kiafaszom fizeti ki a 1875 ft-os jegyet a buzi MÁV-nak, amikor ilyen kalandos úton, ingyen is oda lehet találni a helyszínre. A benzin is drága, rohattorbán! Ráadásul ki tudja, milyen jófejeket ismerhet meg az ember útközben. Azt ha nem ott rak ki, akkomeg kéznél van a Google Maps. Tiszta Woodstock.
A laza srác bármilyen őrültségben, bolondozásban, spontán ökörködésben benne van, hiszen minek görcsölni? Legalább lesz mire emlékezni később. De a később neki amúgy sem érdekes.
Apolitikusság, világbéke, éljenekazöldek, bio, fúj kapitalizmus alap. Elvek azért csak-csak kellenek, hiszen azok segítségével talál az ember társakat.
A laza srác természetesen kemény is, ha szükség van rá, és emellett rossz, nagyon rossz, ejnye-bejnye fiú. Persze nem frusztráltan agresszív, mert az nem menő, hanem olyan...olyan aranyosan rossz. Pont annyira, amennyitől a lányuknak rendes embert kívánó anyák még egyenest a falnak gyalogolnak.

(Fuck retro anything. Fuck your tattoos.)
Tetoválás menő. Persze nem a ribanc-rendszám, hanem a tarkóra valami érdekes figura, ha lány vagy, valami rejtett helyre, amit csak a kivételezettek látnak egy nagyobb, ha fiú. Persze csak egy idő után derül ki léte, hiszen nem azért készül, hogy mutogasd, mint a barom, aki kilenc fokban ujjatlan pólóban koslat, nonfig ábrával a vállán.

Márkákon, divaton nem görcsölni! Nem a ruhád vagy, és nem a cipőd! Ezt hagyd meg a hajógyári szigetes gyökereknek.
Szétkoszlott edzőcsuka, egyedi mintás póló fiúknak, turis extravagáns lányoknak - szigorúan ezer forint/darab alatt. Mindig meg kell jegyezni, csak úgy mellékesen, hogy milyen olcsón vetted!
Nagy napszemüveg! Lányoknak enyhén, de csak trendin picsás rosszcsajosat, fiúknak laza fenegyerek külsőt varázsol.
Piercing a nyelvben-szájban-orrban; bézbólsapka, aminek ellenzője hetven fokos szögben áll felfelé a vízszinteshez képest.
Kalap.
Fiúknak szélfúttára beállított haj, lányoknak mindenféle egyedi kis bizbasz nyaklánc, karkötő, fülbevaló, egyéb kiegészítők. EXXXtreme külső.

Retro cuccok!

(Fuck all you junkies and fuck your short memory.)
Az életvidám, holnappal nem törődő ember nem feszül rá az időpontokra, szabályokra, egyéb korlátozó tényezőkre, hiszen az élet így az izgalmas, hát használjukki-amíglehet-egyszerélünk. Nem fizet jegyért, nem hódol be, nem hajol meg, nem alkalmazkodik. Mindenben az alternatív megoldást keresi - még az alternatív megoldásokban is.
Fuck the system!
Elfelejt, otthagy, nemérdekli, nempakolössze, nemtudfőzni. A Király utcában bérelt, nagy belmagasságú lakás olyan, mintha atom robbant volna benne; a hűtőben nincsen kaja, a mosogatóban nincsen hely, viszont a padlón van mocsok, bőségesen - már ha látszik egyáltalán a padló a szétdobált cuccoktól. De mindez nem zavaró, mert ő ilyen, és kész. 

(Fuck smiley glad-hands with hidden agendas.)
A mának élő ember mindig kedves, buzog fel benne a szeretet és a világbéke. Kivéve persze, ha nácit lát, vagy olyant, akinek markáns elvei eléggé szemben helyezkednek a sajátjaival. De ez érthető.
Mivel tisztában van önmagával, tudja, hogy az ő lelke egy szabad, szárnyaló madár, nem érik el ingerküszöbét ennek a fos világnak másokból dühöt, aggódást, félelmet kiváltó történései. Ez a világ nem neki való, és néha jóformán tudatosan törekszik, hogy még véletlenül se legyen az.
Mindig mosolyog, mindig jófej, mindig közvetlen, és emögött soha nincsen hátsó szándék! Már-már érthetetlen, hogyan bírja energiával mindezt. Már-már érthetetlen.
Mindig mindenkit ismer, mindenhol egy haver, egy pajti, egy arc, aki beengedi, meghívja, elviszi, visszahozza, bemutatja. Hadosztályra való barát és haver. Fel sem tudná sorolni, ha le kéne kötőjeleznie őket egy lapra.

(Fuck these dysfunctional, insecure actresses.)
A bulis csajszinak van élete! A nagy társaságban, színes személyiségű emberek között, amikor mindenki rá figyel, és titkon őt akarja, ott az igazi! Belibben a parti közepébe tizennégy centi hosszú szoknyában, had bomoljanak a kanok! Egyszer élünk! Buli és pörgés, minden mennyiségben. Vége van az egyiknek, és a sok jófej utáni nosztalgia már a következő utáni vágyakozással keveredik. Szabadtéri partik, koncertek, fesztiválok, vagy egyszerűen csak lemenni valahova a belvárosba, és bolondozni, flörtölni, ismerkedni. Mindegy is, hova, csak menni, menni, menni! Ez az ő világa! Nincsenek korlátok, nincsen felelősség, csak a most és a ma létezik. És csak ő, hiszen róla szól minden.
Ki tudja, kibe botlik bele, amikor tovább lép, ki tudja, mikből maradna ki, ha nem tenné meg? Ki tudja, hova vezethet élete fonala, ha ki sem próbálja? Ki tudja, melyik felbukkanó lehetőség mögött lakozhat a csoda, mely csak arra vár, hogy önzetlenül, semmit sem kérve, de mindent adva vegye birtokba? Kergeti, vagy csak követi, de a lényeg, hogy megy folyamatosan, míg meg nem találja a...a micsodát is? Önmagát? Hogyan találja meg egy ember saját magát? Mindegy, még nem tudom pontosan, mit találhat meg, de valamit bizonyára. Valami szépet, valami jót, amire egyszer visszatekintve majd azt mondhatja: ezért megérte élni! Jajj, beh jó is volt! Bárcsak még egyszer...Node ez még úgyis messze van.

Ma még nem lényeg a holnap.

...így KELL kinéznie!

:D

Mi a jó? Semmi. Illetve minden. Ki dönti el, mi a jó? Ami nekem jó, az másnak lehet, nem jó, és fordítva. Van egy döntőbíró, az atyaúristen, aki majd szépen leosztja a kategoriákat, és mindent passzentosan, a neki tetsző feliratú dobozba pakol, és akkor az olyan lesz, ha a fene megeszi a másikat, akkor is? Persze. Ki az? Hadd lássam! Rugom arcon egyből. Mi a szép? A giccses kőoroszlán a kerítéskapun, vagy a cirádás, kunkori minta, mert a sok hülyének az tetszik? Hagyjatok már békén ilyenekkel. 'Szép'. 
Ezerminden lehet szép nekem, ami másnak nem tetszik, sőt! egész sokszor úgy veszem észre, hogy direkt az tetszik, ami másnak nem Lehet ocsmány, amit agyonajnároznak mindenféle ízlésficamos senkik. Egyszerű ez, mint az e=m*cénégyet, bazmeg. 'Szép' kislány, 'jó' ember, jó kislány, szép ember, jószép, emberkislány. Maguk se tudják már, mire értik ezeket a gumifogalmakat, amik csak nyúlnak-nyúlnak, mint a rétestészta, míg szét nem szakadnak az asztal sarka felé, hogy aztán lehessen foltozgatni, tapasztgatni, azt majd ott találja magát a hülye, ahol a part szakad. És? Ment vele valamire? Nem hát.
Megnézném én azt a jó embert egy-két olyan pillanatában, amikor senki sem látja, és amikor nem is akarja, hogy lássák mások. Belemásznék az agyába, kognitívan kikutatnám az összes kis nyamvadt, rejtett gondolatát, amik létezéséről ő sem tud, megmarkolnám, míg vonyít, hogy utána beleröhöghessek az álszent pofájába egy jó nagyot. Megnézem azt a szép lányt, a ronggyá szolizott bőrével, meg az ostoba arcával. Kábé annyi az élete, hogy elmegy tuctucra, aztán ottan rázza a seggét, míg oda nem megy hozzá valami kopasz fasz. Hülye picsa.

Bezzeg te! A te érzékeny lelked, ó, az a sokat szenvedett, meggyötört, csudás kis ékszerdoboz! Azt ki veszi észre? Annak rejtett, mások által nem, vagy csak alig érzékelt gyönyörűségeit ki fogja előbányászni az ostobák közönyétől és nemtörődésétől páncéllá kérgesedett rétegek alól? A különleges, bámulatra méltó személyiséged kinek elismerését fogja kivívni? Ki törődik azzal a rengeteg, cementzsáknyi nehézségű gondolattal, amik ott nyomnak, ott bent, a kis árva kobakodon belül? Ki mutatja neked az utat, ha szükséged van rá? Ki fog pátyolgatni, ha elárvultnak érzed a drágajó, hatalmas, dobogó szíved? Ki fogja észrevenni azt, aki valójában te vagy? Ki dícséri a nagyonjó fotóiat virágokról, állatokról, meg a természetről? ki dícséri meg a gondos fotosoppos utómunkát? Kinek tetszenek a csinos/lezser ruháid? Ki veszi észre a kedvenc zenéidben az Egyéniséget? Ki hatódik meg és ki nevet veled együtt a kedvenc filmjeiden? Ki érzi jól magát azokon a különleges, kis számú közönségnek rendezett programokon melletted? Ki mondja őszintén egyetértően bólogatva a neked tetsző dolgokra, hogy 'valóban'? Kivel osztod meg azokat az élményeket, amik csak és kizárólag, egyes-egyedül a tieid, és amik ott dörömbölnek visszaigazolásra várva? Ki fog melletted állni akkor is, ha beköszönt az ősz?
Ki a faszom vesz már észre?
Meddig alakítgasd még fájó áldozatok árán úgy, mint a gyurmát a világról alkotott képedet, hogy végre fogyaszthatóvá legyen valakinek?

Szerintem tudod a választ. :)

 MONDJÁL MÁR LE, TE SZERENCSÉTLEN FASZ!!!!!!!!!!!!!!!!

 Kérdező:
-Szervusztok, ideülhetek egy pillanatra? Egy gyors interjúról lenne szó. Pár perc. Jól van, köszi. Politikai jellegű. Bezony. Nem, nem küldött semmilyen párt, egy civil szervezet megbízásából készítek felmérést. Tudom-tudom, úgyhogy nem kell megijedni, csak egy pár könnyed kérdést teszek fel, ha megengeditek. Köszi. Látom, jól érzitek magatokat. Nem kérek, kösz, ezt még be kell fejeznem. Nos, egy-két kérdést teszek csak fel. Veled készíthetem? Rendben. Ha nem akarsz, nem muszáj válaszolni, vagy ha válaszolsz, válaszolhatsz bármit. Persze, gondoltam. Jaja. Igen, én is úgy vettem észre, hogy ide elsősorban olyan fiatalok járnak, akik nem húznak egyik politikai oldalhoz sem. Aha, értem. Hát, ezzel a kis interjúval csak azt szeretnénk kideríteni, hogy egy átlagos budapesti fiatalnak mi a véleménye a mai Magyarországon egymással szemben álló két politikai irányzatról. Igen, ezt megértem. Node felteszem az első kérdést, rendben?
Nos, először is, milyen véleménnyel vagy a Fidesz-kormányról? Mit szólsz ahhoz, hogy a demokráciát lábbal tiporják, a sajtószabadságot megszüntették, és az általuk kinevezett köztársasági elnök csalt a kisdoktori címének megszerzésekor? Mit gondolsz a megrekedt IMF-tárgyalásokról? Mi a véleményed arról, hogy Dörner György színházigazgató lehet?

Oldalfüggetlen Ember:
-Ezek a tények szomorúak. Sajnos, valóban azt kell mondjam, Magyarországon megszűnőben a demokrácia, az intézményeit szétrombolják, és az egész kormányzás egy önkényuralmi rendszer tüneteit kezdi mutatni. A sajtószabadság megszűnőben, a Smittpál doktorija, hátaz...a demokrácia, a szabadság, az...az alapvető emberi jogok! A Smittpál plagizált a doktorijánál, miközben megszűnik a sajtószabadság és a demokrácia és ez felháborító! Sosem fogunk kimozdulni a Kádár-rendszerből, egy mucsai ország vagyunk, ha lehet ilyet mondani. Oké, ez durván hangzik, de nézz körül! Jó, ne pont itt nézz körül, hanem izé...Smittpál palgizált a doktorijánál, azt olvasom indexen, hogyha lemond, úgyis élete végéig közpénzt fog kapni, meg kocsit! Dörner náci! A szőlőbánya...Kövér köteles-beszéde...a fideszesek lopnak...megaztán az IMF-tárgyalások kudarca...az...az súlyos gond, mert ugye, a nemzetközi megítélésünk, igen, az...

Kérdező:
Köszönöm, rendben, ennyi elég is lesz. A követező kérdésem: milyen véleménnyel vagy az előző kormányról? Mit szólsz ahhoz, hogy pártközeli emberek és érdekcsoportok jóformán az egész volt szocialista ipart és mezőgazdaságot vagy jócskán áron alul privatizálták saját maguknak, vagy külföldieknek adták el, pillanatnyi haszon érdekében? Mit szólsz ahhoz, hogy eladósították az országot legalább 50 évre?

Oldalfüggetlen Ember:
Áh, mindkét oldal egyforma! Mindegy, hogy kire szavazol, aki politikus, az egy szemétláda!

Kérdező:
Köszönöm. Igen, ennyi volt csak. További jó mulatást. Kösziköszi. Á, nem, baromira drága itt a sör, és ezt amúgyis be kell fejeznem még ma, utána talán. Sziasztok!

  Trouble is what feels good to me.

 ...hiszen az okos, az egyedi, a nemtömegember egyik legfontosabb jellemzője, hogy ő biza elfogulatlan.

Főleg, ha politikáról van szó.

Az elfogulatlansághoz vezető út kezdete a lehető legegyszerűbb: biztosítani kell mindenkit magáról az elfogulatlanság tényéről. Ez kissé sarkítva úgy néz ki, hogy a vélemény megfogalmazása (esetleg annak a paraszt pofájába köpése) előtt közöljük pártnerünkkel magát a puszta állapotot: mi elfogulatlanok vagyunk. Természetesen ezt csinálhatjuk trükkösebben is. Ebben az esetben már azzal, hogy közöljük elfogulatlanságunk tényét, egyben fel is állítunk egy csudás kontrasztot magunk, és az elfogult, előítéletes, skatulyákat gyártó marha között.
Példa: "Nyilvánvaló, hogy egy Orbán-rajongóval nehéz erről objektíven vitázni, mert..."
Ezzel két legyet ütünk egy csapásra, ugyanis amellett, hogy biztosítjuk magunk elfogulatlanságát, egyúttal azt is érzékeltetjük, hogy a másik bizony nem az. Aztán kezdhet mentegetőzni, vagy fejhangon ordibálni az idiótája, nekünk elég csak flegmán lebiggyeszteni ajkainkat, és csatát nyertünk. 

A háború megnyeréséhez azonban több kell.

Egy objektív, elfogulatlan, szuverén elme fő jellemzője, hogy -főleg politikai- viták esetében kerül mindenfajta(!) érzelmi kötődést, vagy érzelmi kötődésből akár csak közvetetten, de eredeztethető reakciókat. Elégedetlenek vagyunk a Fidesszel? Netán utáljuk is, akárcsak Orbán Viktort? Majd bolondok lennénk ezt a labdát ilyen magasra felhajintani. Haha. Gondosan ügyelni kell arra, hogy a törpediktátor utálatának még a látszatával se vádolhassanak meg, hiszen az utálat, a gyűlölködés csak érzelmileg és agyilag primitív, előítéletes barmoknak sajátja, akik valahol Kiskunröcsögén, kocsmapultra támaszkodva, barettsapkában osztják az eszet.

Egy elfogulatlan, szuverén, felvilágosult elme természetesen sosem gyűlölködik, nem gyárt skatulyákat, és még véletlenül sem általánosít. A felvilágosult elme apolitikus, ebből következik, hogy minden oldal bírálatára képes - szemben az elfogult rajongóval.

No persze, ezt gyakran kell ám hangoztatni, célozgatni indirekt módon, netán a szövegkörnyezettel utalni rá, nehogy elfelejtse a paraszt, vagy esetleg maga a felvilágosult elme:).

Hogy néz ez ki a gyakorlatban? 

Gyakorlatban nagyon egyszerű kivitelezni, hiszen kishazánkban minden a két véglet felé van taszigálva, így elég csak párszor átcsúzlizni az addig ágyúzott oldallal szemköztire, és máris összezavartuk a primitív rajongót.

"Gyurcsány Ferenc anno hibázott sokat, de jelenleg nem ő van hatalmon, így felesleges a múlton rágódni. Különben is: nem lehet mindent arra a nyolc évre fogni."
Ebből látszik, hogy képes vagy megadni a vitázó által bizonyára gyűlölt oldalnak is a kritikát, ha arról van szó.

"Nem vagyok egy MSZP-fan, éppen eleget bíráltam őket annak idején, de amit Orbán Viktor művel..."
Úgysem tudja leellenőrizni, hogy valóban bíráltad-e, így elég csak biztosítani róla a csókát, hogy lássa, objektíven állsz ahhoz a kérdéshez, amihez ő képtelen.

"Az, hogy kritizálom a Fideszt, nem jelenti rögtön, hogy gyurcsányista vagyok, csak a szemellenződtől ezt képtelen vagy felfogni."
Ismét két legyet ütöttél egycsapásra: biztosítottad a vitapartnert objektivitásodról, egyben rá is mutattál gyengeségére.

További nagyon fontos dolgok: az elfogulatlan bíráló kerül minden olyan helyzetet, amiben személyt, csoportosulást, vagy ezek konkrét dolgait kritizálja, és még véletlenül sem esik abba a csapdába, hogy lebukjon: egy másik személyhez, vagy csoportosuláshoz érzelmileg kötődik! Nem. Az elfogulatlan bíráló egy magasabbrendű, általános Nemes Cél érdekében mutat rá a hibákra; egy nagyon fontos Jó Ügy mellett teszi le a voksát.
Ha mégis kénytelen konkrét személyt, csoportosulást bírálni, akkor ezt természetesen nem gyűlöletből, vagy saját kis szaros, önös érdekeitől vezérelve teszi, hanem az említett Cél és Ügy érdekében, ezeknek szigorúan alárendelve!

Egy objektív, szuverén elmének nem azzal van a baja, hogy a neki objektív szempontból szimpatikusabb embereket lapátra teszik az adott médiumnál, esetleg nem kap frekvenciát a neki objektív szempontból szimpatikusabb rádió, hanem A Sajtószabadság Korlátozása nem tetszik.
Egy objektív, szuverén elmének nem a Fidesszel van baja, hanem magával a Rendszerrel. Az egésszel.  Különösen azzal, ami 2010 áprilisa óta van.
Egy objektív, szuverén elmének nem a Fidesz-kormány munkája tarthatatlan, hanem a Demokrácia és a Jogállam Lábbal Tiprása.

Erre gyakorlati példák?

Szintén nagyon egyszerű kivitelezni ezeket gyakorlatban, ugyanis kishazánkban mindenki másokat szidva gyűlölködik, és ha látja a barom, hogy te nem ezt teszed, hát tutira azt se fogja tudni, merre van az arra.

"Nem azért megyek tüntetni, mert orbántakaroggyozni akarok, mint annak idején amazok a Kossuth téren, hanem mert elegem van ebből az egész rendszerből, a sajtószabadság (bla) a demokrácia (blabla) a jogállam (blablabla)"
Ebből látja a csóka, hogy téged nem tud maga alá teperni az utálkozás és az agresszió, hanem a demokráciát félted - és a demokrácia sorsa ugye mindenkinek szívügye kell legyen.

"Matolcsyval nyilván nem az a baj, hogy Fideszes, hanem az, hogy a gazdaságot (közgazdaságtani blablák)"
Hiszen te nem a hovatartozása miatt bírálod, hanem olyan alapvető közgazdaságtani szempontok alapján, amit mindenkinek fel kell fognia, aki nem tök hülye.

Ha ezeket észben tartjátok, drága barátaim, meg lehet nyerni azt a fránya háborút. Persze csak képletesen, hisz tudjuk: egy felvilágosult elme sohasem háborúzik! :)

...közte és közte.

Mindkettő néz, ráadásul dolgokat.

Remélem, nem hiszed, hogy csak ennyiben merül ki az egyezés.

avagy: csináld úgy-féle szabad asszociációk I.

magyarázzad! csináld úgy, azt, ahogyan neked jó!

nem is úgy, ahogyan neked, vagy másnak jó, hanem ahogyan igaziból jó! úgy általánosságban véve. jó lehet bárki szerint bármi, ami valójában egy szar. sőt! a legtöbb ember által jónak tartott dolgokról már úgyis ezerszer bebizonyosodott számodra, hogy fabatkát sem érnek. a 'jó' olyan megfoghatatlan jelző. jó lehet egy kocsi, egy zene, egy csaj vagy egy férfi. bárki szerint bármilyen. jó lehet egy film, egy nagy zabálás, vagy egy buli stb.
a valódi jó dolog csak számodra látható!
olyan, amiből levonod az igazán mély tanulságokat, és ami megérinti a lelked egészét. olyan érzéseket kelt benned, amiket nem is tudsz megosztani senkivel. hiszen ki is foghatná fel a benned kavargó dolgokat azok összetettségében és bonyolultságában? senki. te tudod csak egyedül, hogy milyen értékes ember vagy. illetve nem is tudod, inkább érzed. mondjuk az 'érzed' is elég sejtelmesen hangzik. mondhatni nyálasan, de jobbat egyszerűen nem tudsz erre jellemzésképpen. érzed, hogyan feszít, hogyan tolul benned a bizonyosság, hogy más vagy. különb, mint a többiek. ha a fene fenét enne se tudnád elmagyarázni, hogy ez a másság miben merül ki, így inkább csak a viselkedéseddel jelzed a körülötted hömpölygő tömeg felé, akikben a barátaidat, ismerőseidet, a futólag megismert embereket és a birkacsordát azonosítod. apró rezdülésekkel kommunikálsz, melyekre a reakciót egy analitikus precizitásával méricskéled, vizsgálod, elemzed, remélve, hátha egyszer megtalálod azt a szikrát, ami a bizonyosságot végre lángra lobbanthatja, és az érzések tudássá alakulhatnak. valószínű, erre várhatsz életed végéig. vagy addig, amíg a föld bele nem zuhan a napba. olyan már ez a pillanat számodra, mint valami fizikailag megfoghatóvá, szilárddá átlényegült, végtelen távolban lévő pont, amit csak a remény nyúlós, láthatatlan pókfonala köt össze veled. és hát, tudjuk azt a marhanagy bölcsességet, amit emberfia nem mert még közhelyként aposztrofálni: a remény hal meg utoljára (a gömbhal meg előbb, vagy hogy van ez...).

egyedül vagy ebben a nagy, büdös világban.

elfogadtad már magadban, kész, szevasz. nincsen mit tenni, ez van, ezt kaptad, így hozta a sors, vagy a karma; így alakította ki a jóisten, a jézuska, xenu vagy a húsvéti nyuszi. ahogy tetszik. mindenki válassza ki a neki megfelelő magyarázatot arra, miért teszi azt az ember, amit tesz, és miért alakulnak az életpályák egy látszólag logikus, eleve elrendeltnek tűnő úton. legfeljebb kiröhögöd, mert te úgysem hiszel ilyenekben. minden ilyen baromság megszemélyesítés csupán az okok és következményeiknek piszkosul bonyolult hálójára. isten, sors...persze.
ülsz az asztal előtt, eszedbe nem jutna leverni az előtted álló vizespoharat a tetejéről, ámde páff! egyszercsak gondolsz egyet, és mégis megteszed. te teszed meg, és az egészet a te agyad irányította! ha abban az egy ezred másodpercben úgy döntesz, hagyod békén, most nem kéne takarítanod az üvegdarabokat a földről. de mégis takarítod. ha létezik egy univerzum, egy párhuzamos világ, amiben a poharat békén hagytad, és a víz még két napig ott rohadt benne, akkor ilyenből kismilliónak kellene létezni. minden pillanatból újabb és újabb univerzumoknak kéne kipattanni, melyekben nemhogy a pohár maradt a helyén, de tán lehet, ott se tudott volna maradni, mert nem lenne abban a lakásban, aminek konyhájában ezen filózól. lehet, az asztal se lenne ott, de a lakás és te sem. minden egyes, szétfrecskelő univerzum újabb végtelen számú darabbá osztódna még abban a másodpercnél sokkal kisebb időben. marhaság.

egy világ van, egy irányú benne a történések vonala, amin biza csak te tudsz változtatni. ez persze jól hangzik. rengeteg reklámszöveg sujkolja a fejedbe, hogy rajtad áll minden. mintha az olyan kibaszott egyszerű lenne. szemben az árral, szemben az egész tetves világgal aztán marhára könnyű csak úgy hipp-hopp, változtatni az élet menetén. rajtad múlik, rajtad múlik, rajtad múlik! hogyne. hiába múlik rajtad, ha a körülötted lévő idióták folyamatosan gáncsolni próbálnak, és még utánad is rúgnak, ha nem sikerül. aztán persze ki is röhögnek. mit tudják ők, ki vagy te? érdekli is őket...szikrányit sem. hogyan magyarázod el nekik azt, hogy mi a jó? hogy mi az univerzális értelemben vett értékes. hogy ki vagy te és mit akarsz. hogy mi az igazság, aminek te csendes, szerény birtokosa vagy, és amit teherként hurcibálsz magad után.

néha úgy érzed, mindenki hülye. persze ezt mondani nem akarod senkinek. nincsen hozzá kedved; de ha lenne, akkor sem értenék meg, miért gondolod így. hogyan érteted meg a melletted gyalogló és pofázó, a veled szemben ülő és látszólag együttérzőn bólogató, vagy a telefonvonal másik végén panaszkodó barátoddal/barátnőddel, hogy miképpen fest az a kis sziget, amin tengeted napjaidat? meg minek magyaráznád, hisz nem is kérdezte. soha nem is fogja, mert magasról szarja le. hogyan érteted meg az egyedül, egy szem égő tűz társaságában, barlangban éldegélő emberrel, aki egész életében csak a falon táncoló árnyképeket látta, hogy milyen a kinti, valós világ? (bocs, platónka:) 

csak magukkal törődnek az emberek.
kivéve téged. néha úgy érzed, folyamatosan csak adsz és adsz, önzetlenül, a legminimálisabb ellenszolgáltatást sem várva cserébe. meghallgatod, együttérzel, segítesz. elmész, ahova szeretnék, megcsinálod, ha kérik, elhozod, amit akarnak. törődsz velük, pedig nem érdemlik. ha megkérdezed magadtól, hogy mindezt miért teszed, konkrét választ sosem kapsz rá, csak valami sejtés csillan fel olyan, mások számára ismeretlen vizek tetején, amikre biza még neked sem tanácsos sokszor evezni. ez a sejtés táplálja a reményt, a remény ad erőt ahhoz, hogy olyat tegyél, aminek visszatükröződését egyszer talán, hátha, esetleg meglátod valaki szemében.
hátha, egyszer. 

volt már idő, mikor azt gondoltad: ez az, igen! megvan! aztán persze hamisnak bizonyult minden. megint túl jó voltál, megint túl önzetlen. naív idióta.

mindenki csak magával törődik.

mindenki csak magával törődik.

gusztustalan. az emberek arra jók csak, hogy saját életüket téged kihasználva valahogy kényelmesebbé tegyék, és ha eljön az idő, hogy nekik is energiát kellene pazarolniuk rád, hanyatt-homlok rohannak el, messzire. pedig te...te aztán áldozod a drága energiádat bármikor és bárkire, akinek szüksége van rá, hogy vámpírként leszívja. megfeszülhetsz, akkor sem jutsz egyről a kettőre. sőt! mintha inkább visszafelé haladnál, a nullához.

kapja be a faszt az összes ember! szánalmas idióták. utálnivaló mocsok mind! rohangálnak, mint a hangyák le-föl, és fogalmuk sincsen, mihez kezdjenek magukkal, mielőtt megdöglenek. nem találnak, mert nem is keresnek semmi olyat, aminek tényleg van értelme.

nem gondolkodnak. 

te gondolkodsz. annyi mindent gondoltál már végig, hogyha egy titokzatos lény, akinek sem teste, sem arca, sem végtagjai nincsenek, csak hangja és szemei, arra utasítana, hogy azonnal írd le egy kockás füzetbe, csak ülnél ott felette anélkül, hogy akár egy betűt le tudnál rá vakarni. hogyan is kezdenéd? mivel? mi lenne az első szó, ha a névelő már megvan?

persze a lényt nem érdekelné, hisz úgyis tud mindent.

furcsa ez a lény, mert mintha tényleg létezne...

...persze szigorúan csak a képzeletedben, hisz buzgó, konzekvens ateista vagy!...de gondolj bele! ott létezik, és csak egyetlen célja van az ő életében, vagy micsodájában, és az az, hogy téged figyeljen és ellenőrizzen. sokszor van jelen, vele tengeted napjaidat, de legtöbbször észre sem veszed. ha mégis, nem úgy kell elképzelni, mint a meghasadt agyú zakkant mellett kajánul vigyorgó alakot az emberek bolondokról alkotott képzetében. nem. csak a háttérből, sunyin lapulva várja el, hogy bizonyíts neki. aztán csak néz tovább. persze ezt sem szemtől szembe teszi, hanem kissé oldalról, a látásod periférikus részéből. esetleg hátulról. jóformán érzékelni is alig lehet. néha meg is szólal. ezt se konkrét hangként azonosítod, de ilyenkor tudod, hogy két lehetséges dolog váltotta ki a pofázást: valamit vagy nem megfelelően csináltál, és nem úgy történtek a dolgok, ahogyan szeretted volna; vagy a jövőben valami olyan vár rád, aminek kimenetelétől kicsit tartasz, és elképzeled magad abban a szituációban. ami ebben az egészben a furcsa, hogy nem rossz érzés, mert gondolatban minden esetben, mindig korrigálhatsz. hasonlóan az időpillanatokból kibuggyanó, képzeletbeli párhuzamos univerzumokhoz, a lény minden, az ő hatására megváltoztatott gondolatodra úgy reagál, mintha az előző gondolatod, ami kiváltotta a reakcióját, soha nem is létezett volna. mindenkit képes megszemélyesíteni, aki eléggé foglalkoztat ahhoz, hogy törődj vele. jófej. ha valami csoda folytán átlényegülne igazi emberré, tökéletesen értené, ki vagy te valójában. persze nem fog, nyilván. nem vagy te hülye. amúgyis, ha valakinek megpróbálnád elmagyarázni ezt, tuti biztosan csudabogárnak tekintene, és lehet, kurvára nem jó és trendi értelemben...:D

pedig csudabogárnak lenni menő.

csudabogár.

a jó és trendi értelemben vett csudabogarak után nedvesedik a lányok bugyija, és ilyenre vágynak a szegény, szentimentális férfiak is. olyanokra, akikben megvan az a bizonyos plusz. aki más mint a többi! te pont ilyen vagy - természetesen jó és trendi értelemben! olyan romantikusan. úgy, mint az amelie csodálatos életé-ben a nő, vagy mint a makulátlan elme örök ragyogásá-ban a férfi. szereted a párhuzamokat az ezekhez hasonló filmszereplőkkel, hiszen ők is különlegesek, ahogyan te. jó andalogni olyasmiken, hogy a való életben is jön majd az ellenkező nemű herceg vagy hercegnő, aztán piffpaff, minimális, ámde annál izgalmasabb történések lezajlása után áll előtted, és a szemében...ott ragyog a szemében az, amit állandóan kerestél!

persze erre kevés az esély, de hát a gömbhal előbb, ugye ;)

node addig is: fel a fejjel! csillogj-villogj, titokzatoskodj! légy sejtelmes, művészi és menő! ha belefáradsz az emberekbe, dörgöld az orruk alá személyiséged különös, egyedi varázsát! mást úgy sem érdemelnek, mert szánalmas szar mind. had pusztuljanak legalább az irigységtől, ha mástól az istennek nem tudnak!

(folyt. köv.)

 ...mert az izléstelen és kirekesztő!

Volt itt ugye a showder klubos Aranyosi Péter esete Oláh Ibolya énekesnővel. Ez a humorista úgy poénkodott, hogy őt érdekelné, ki szagolja alulról az Ibolyát.

Rendben van, hogy az igénytelen, tucat-sztendáposok már tényleg csak úgy tudnak egymásra licitálni "humor" terén, hogy másokat bántanak meg olyan tulajdonságaik miatt, amikről azok nem tehetnek, de azért van egy határ!

Oláh Ibolya bevallottan leszbikus kapcsolatban él. Ezt a mai Magyarországon, a 2010 áprilisa óta különösképpen kirekesztő hangulatban felvállalni kivételes emberi nagyságra és bátorságra vall. Ebben a mucsaiparaszt-szagú, intoleráns légkörben Aranyosi -kicsit sem törődve leszbikus embertársaink érzékenységével- még rá is tesz egy nagy lapáttal a gyűlölettel teli közhangulatra, gondoskodva róla, hogy a másság még egy jódarabig tuti ne legyen társadalmilag elfogadott hazánkban. Lehet, hogy a tv előtt ülő, söröző és röfögő, vagy a műsort üveges tekintetű pofával bámuló magyar parasztnak ez bejön, de egy normális, európai társadalomban, a legnagyobb kereskedelmi csatornánál ilyen biztosan nem történhetne meg. 

Természetesen nem azt akarom sugallni, hogy egy leszbikussal nem lehet viccelődni...dehogyis. Inkább csak azt szeretném megérttetni, amit a homofóbok képtelenek elfogadni: egy egészséges, haladó és modern társadalomnak a leszbikusok és a homoszexuálisok is ugyanolyan jogokkal bíró tagjai, mint a többség. A hangsúly tehát az egyenlőségen van!

Ebből logikusan következik, hogy Oláh Ibolya szexuális életével viccelődni izléstelen, és nem etikus elfogadható. Kirekesztő, homofób, és mássága elleni nyílt támadásként értelmezhető!

Vicceljen mondjuk a hülye frufrujával! Hülye frufruja biztosan van egy csomó nem leszbikusnak is. Mondjuk szexuális élete is elég sok embernek van, de a fentiek tükrében azt hiszem érthető, hogy egy leszbikus esetében miért nem helyénvaló ezzel élcelődni.

Bár, magunk közt szólva, sose lehet tudni, hogy a leszbikus nő külsejének gyalázása valójában nem-e burkolt, leplezett homofóbia...Mindegy, a frufrut is hagyjuk.

Ha már mindenáron szexuális tartalmú poént akar megereszteni csak azért, hogy foglalkozzanak a béna produkciójával, akkor viccelődjön például Selmeczi Gabriella nemi életével! Annak úgysincsen olyan. Maximum kiflicsücsköket dugdoshat a pinájába esténként. Hahaha.

"Milyen viszonyt akarnak kialakítani a formálódó új pártokkal, a civilekből álló, sok ezer embert megmozgatni képes csoportokkal?

Segíteni és támogatni kell ezeket a mozgalmakat, nem pedig rájuk telepedni. A Milla és a Szolidaritás demonstrációin részt vettünk és mozgósítottunk, sőt, vidékről buszokkal hoztuk fel az embereket. Támogattuk őket, de csak csendben. Ha jól megy ezeknek a civil szerveződéseknek, az mindenkinek jó."

Forrás: nol.hu

Felteszek egy kérdést, civilek. Hol van ebben az interjú-részletben a lényeg? Tán ott, hogy Molnár Csaba, az újonnan alakult, Demokratikus Koalíció nevű párt frakció nélküli frakcióvezetője olyasmiket emleget, hogy ők -mintegy megpöcögtetve a civileket- segítettek nekik mozgósodni, és ehhez buszokat is biztosítottak? Dehogyis. Ezt hagyjuk meg a jobbereknek, akik szokásuk szerint biztosan megpróbálják majd összemosni ezt az alulról jövő, tisztán civil kezdeményezést a politikával. Nem is akarom ilyen irányba terelni a dolgokat, mert csak elrontanám vele afelett érzett örömömet, hogy október 23-án végre tízezrek adtak a kibaszott Orbán pofájába fejezték ki nemtetszésüket a rendszer ellen. Node hol van mégis a lényeg? Segítek:

"Ha jól megy ezeknek a civil szerveződéseknek, az mindenkinek jó."

Ha netán így sem vennétek észre a legfontosabbat, akkor direkt módon tolom bele az arcotokba:

"...az mindenkinek jó."

Értitek, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim? Civilek! Mindenkinek jó. Mindenkinek!

MINDENKINEK JÓ!

Remélem, te is érted, ott az alvégen, valahol a XXII. kerület környékén.

Min-den-ki-nek jó   *lassan, nyugodtan tagolva*

minn-dden-ki-nekk jó   *kicsit idegesebben, nemleszgázáremelésesen tagolva*

mindenkinekjó   *gyorsan, foghegyről hadarva*

 ...mert én úgy akarom, hogy más is tudja, milyen zenét szeretek!

Remélem, a finoman elhelyezett, rejtett, mélyebb rétegekben húzódó üzenetek cizellált, változatos sokasága mindenkinek átjön eme muzsikát hallgatva!

Ha nem így lenne, akkor ezzel a belinkelt videóval is jelzem, hogy hozzám képest egy büdösnagy senki vagy. Egy nulla. Másképpen szólva zérus. Persze ezt így, direktbe leírni elég hülyén jön ki, tudom, de ha nem teszem, akkor egyszerűen szétfeszít az érzés, hogy én minden téren -így természetesen zenei téren is- annyira, de annyira sokkal előrébb járok nálad, és hogy ezt az előnyt képtelenség a maga komplexitásában bármilyen úton-módon megfelelően érzékeltetni. Így legalább egy Youtube-videó erejéig beletörölhetem a hosszú évtizedek alatt kemény és egyáltalán nem megbecsült munkával kiküzdött, senki által el nem ismert, láthatatlan dicsőségem abba a hülye, oktondi, flegmán álló szájjal monitort bámuló pofádba.

Azt röhöghetek, hogy nem látsz mást, csak egy lakókocsiban éneklő embert, akinek fel van húzva a hasáról a pólója.

...ha eleged van a dilettantizmusból, a demokrácia lábbal tiprásából!

Most pedig nézzük meg együtt, hogyan tüntet kultúráltan közel százezer, jófej ember a kormány rendszer ellen!