Nem könnyű manapság a túlélés.
Ingergazdag környezet, az információ fénysebességgel suhan, emberek lépnek a kis életedbe, hogy aztán jóformán azzal a lendülettel húzznak is ki onnan a rákba, oda. Pörögni, pörögni, pörögni! Felvenni a ritmust, megtartani, váltás után időben észbe kapni - nem egyszerű. Egyszer boldog vagy, máskor szomorú, és magad sem érted, miért; egyszer elégedett, de csak azért, hogy az elégedettséget úgy söpörje el a mindenség megismerése iránti vágy, mint egy fasza hasonlatban valami egy másik valamit. És hát...boldognak kell lenni, ugyebár. Az azért nem árt. Jó lenne.
Node ezt nehéz kivitelezni, hiszen mások ügyes-bajos dolgai koloncként húzzák le a kedved, szívják az energiád, a rengeteg felelősség már-már agyonnyom. Állandóan alkalmazkodni ehhez, figyelni arra, tisztelettel lenni emez iránt, közben nem megbántani amazt. Tisztára, mint valami jókeresztény lélek, bazmeg.
Pedig csak lazítanod kéne. Kicsit kiereszteni a gőzt, és magaddal törődni. Csak magaddal, hiszen legfontosabb a saját boldogságod! Egyszer élsz, és ki kell használni minden lehetőséget, ami boldoggá tehet! Minek szerencsétlenkednél a világ egy kicsi, apró és jelentéktelen szeletét nyüstölgetve, ha egyszerűen nem érzed jól magad, mert tudod, akár az egészet megkaphatnád, ha...?
Lazulj el, engedd elhúzni magad mellett a felelősséget, vesd fénylő tekinteted a csillagos égre, tárd ki szíved, nyisd meg elméd a mindenségnek, és bátran lebegj a katyvasz fölé! Az óra ketyeg, az idő folyamatosan pusztít el körülötted mindent, és mint írtam: egyszer vagy fiatal. Élned kell!
Vagy olyan akarsz lenni, mint a szüleid?
Na ugye.
Persze ez nem megy csak úgy zsigerből, nem árt az útmutatás, ha nem találod önmagad.
(Fuck L. Ron Hubbard and fuck all his clones.)
Ne dőlj be a hamis prófétáknak, egyházaknak, akik mindenféle csalfa és homályos áldozatok árán ígérnek neked boldogságot! Sőt! Semmilyen prófétának ne dőlj be! Csak és kizárólag magad vagy boldogságod kulcsa, nem egy megfoghatatlan, antropomorf lófütty, vagy akár egy másik ember! A boldogságot nem mások alakítják ki benned: ismerd hát meg önmagad! Mások csak azután kellenek, ha megtalált boldogságod tükörképét akarod viszontlátni bennük. Csak addig. Ha már nem látod, ne habozz, és lépj tovább! Ne félj, hamarosan rálelsz arra, akitől megkapod a következő visszaigazolást.
(Fuck all these gun-toting hip gangster wannabes.)
Légy laza, és menő! No meg kicsit kemény is mellé. Ezt a lányok szeretik. Egy jópofa, laza srác tud ám csak igazán lehengerlő lenni, nem a karót nyelt, befeszült, sértődős balfasz. A laza srác minden mozdulatán látszik, hogy őt aztán marhára nem izgatja a mindennapok baziunalmas nyűgje.
A laza srác úgy, de úgy libben oda a kiválasztott lánykához, és olyan természetes, közvetlen szöveggel nyűgözi le, hogy bugyi nem marad szárazon körülötte. A laza srácnak nincsenek nagybetűs tervei az életével, szívcsakráját valahogyan sosem nyomasztják hétköznapi, anyagi gondok. Persze ez a jól fizető, kapcsolatokat is igénylő kreatív munkája mellett érthető is, de ez más tészta. Az ilyen gyerek úgyis mindig tehetséges valamiben, ami jól fizet.
A laza srác a mának él, nem aggódik, nem kesereg. A laza srác csupa kaland és móka, csupa-csupa pörgés és meg nem állás: színház, kiállítások, szabadtéri rendezvények, buli buli hátán. Ráadásként mellé, hobbiszinten még be-befér egy kis figyelemre méltó szüttyögés: zenélés, festés, vagy bármi ilyen művészies elfoglaltság. Esetleg frizbi, ördögbot, az a kis zsákos izé, amit rugdosnak, parkour, vagy bármilyen utcai mutatvány. Lényeg, hogy soha ne legyen üresjárat, punnyadás, mert akkor az ember önkéntelenül kezd el a jövővel foglalkozni.
Inni természetesen csak mértékkel, hiszen nem kell pia a jókedvhez: egy, maximum két üveg bor, ami nyilvánvalóan valami olcsó szar, hogy lehessen jókat nevetni, amikor az okosteló mellől kivakarja az utolsó 300 forint apróját az asztali, édes fehérre. Meg osztán, ebből is látszik, hogy neki nem derogál a proli-lét. Tépés persze jöhet, de azt már úgy megszokta, hogy nem is látszik rajta. Meg a fű amúgy sem olyan káros, mint az alkohol.
Fesztiválra természetesen csak és kizárólag stoppal, hiszen kiafaszom fizeti ki a 1875 ft-os jegyet a buzi MÁV-nak, amikor ilyen kalandos úton, ingyen is oda lehet találni a helyszínre. A benzin is drága, rohattorbán! Ráadásul ki tudja, milyen jófejeket ismerhet meg az ember útközben. Azt ha nem ott rak ki, akkomeg kéznél van a Google Maps. Tiszta Woodstock.
A laza srác bármilyen őrültségben, bolondozásban, spontán ökörködésben benne van, hiszen minek görcsölni? Legalább lesz mire emlékezni később. De a később neki amúgy sem érdekes.
Apolitikusság, világbéke, éljenekazöldek, bio, fúj kapitalizmus alap. Elvek azért csak-csak kellenek, hiszen azok segítségével talál az ember társakat.
A laza srác természetesen kemény is, ha szükség van rá, és emellett rossz, nagyon rossz, ejnye-bejnye fiú. Persze nem frusztráltan agresszív, mert az nem menő, hanem olyan...olyan aranyosan rossz. Pont annyira, amennyitől a lányuknak rendes embert kívánó anyák még egyenest a falnak gyalogolnak.
(Fuck retro anything. Fuck your tattoos.)
Tetoválás menő. Persze nem a ribanc-rendszám, hanem a tarkóra valami érdekes figura, ha lány vagy, valami rejtett helyre, amit csak a kivételezettek látnak egy nagyobb, ha fiú. Persze csak egy idő után derül ki léte, hiszen nem azért készül, hogy mutogasd, mint a barom, aki kilenc fokban ujjatlan pólóban koslat, nonfig ábrával a vállán.
Márkákon, divaton nem görcsölni! Nem a ruhád vagy, és nem a cipőd! Ezt hagyd meg a hajógyári szigetes gyökereknek.
Szétkoszlott edzőcsuka, egyedi mintás póló fiúknak, turis extravagáns lányoknak - szigorúan ezer forint/darab alatt. Mindig meg kell jegyezni, csak úgy mellékesen, hogy milyen olcsón vetted!
Nagy napszemüveg! Lányoknak enyhén, de csak trendin picsás rosszcsajosat, fiúknak laza fenegyerek külsőt varázsol.
Piercing a nyelvben-szájban-orrban; bézbólsapka, aminek ellenzője hetven fokos szögben áll felfelé a vízszinteshez képest.
Kalap.
Fiúknak szélfúttára beállított haj, lányoknak mindenféle egyedi kis bizbasz nyaklánc, karkötő, fülbevaló, egyéb kiegészítők. EXXXtreme külső.
Retro cuccok!
(Fuck all you junkies and fuck your short memory.)
Az életvidám, holnappal nem törődő ember nem feszül rá az időpontokra, szabályokra, egyéb korlátozó tényezőkre, hiszen az élet így az izgalmas, hát használjukki-amíglehet-egyszerélünk. Nem fizet jegyért, nem hódol be, nem hajol meg, nem alkalmazkodik. Mindenben az alternatív megoldást keresi - még az alternatív megoldásokban is.
Fuck the system!
Elfelejt, otthagy, nemérdekli, nempakolössze, nemtudfőzni. A Király utcában bérelt, nagy belmagasságú lakás olyan, mintha atom robbant volna benne; a hűtőben nincsen kaja, a mosogatóban nincsen hely, viszont a padlón van mocsok, bőségesen - már ha látszik egyáltalán a padló a szétdobált cuccoktól. De mindez nem zavaró, mert ő ilyen, és kész.
(Fuck smiley glad-hands with hidden agendas.)
A mának élő ember mindig kedves, buzog fel benne a szeretet és a világbéke. Kivéve persze, ha nácit lát, vagy olyant, akinek markáns elvei eléggé szemben helyezkednek a sajátjaival. De ez érthető.
Mivel tisztában van önmagával, tudja, hogy az ő lelke egy szabad, szárnyaló madár, nem érik el ingerküszöbét ennek a fos világnak másokból dühöt, aggódást, félelmet kiváltó történései. Ez a világ nem neki való, és néha jóformán tudatosan törekszik, hogy még véletlenül se legyen az.
Mindig mosolyog, mindig jófej, mindig közvetlen, és emögött soha nincsen hátsó szándék! Már-már érthetetlen, hogyan bírja energiával mindezt. Már-már érthetetlen.
Mindig mindenkit ismer, mindenhol egy haver, egy pajti, egy arc, aki beengedi, meghívja, elviszi, visszahozza, bemutatja. Hadosztályra való barát és haver. Fel sem tudná sorolni, ha le kéne kötőjeleznie őket egy lapra.
(Fuck these dysfunctional, insecure actresses.)
A bulis csajszinak van élete! A nagy társaságban, színes személyiségű emberek között, amikor mindenki rá figyel, és titkon őt akarja, ott az igazi! Belibben a parti közepébe tizennégy centi hosszú szoknyában, had bomoljanak a kanok! Egyszer élünk! Buli és pörgés, minden mennyiségben. Vége van az egyiknek, és a sok jófej utáni nosztalgia már a következő utáni vágyakozással keveredik. Szabadtéri partik, koncertek, fesztiválok, vagy egyszerűen csak lemenni valahova a belvárosba, és bolondozni, flörtölni, ismerkedni. Mindegy is, hova, csak menni, menni, menni! Ez az ő világa! Nincsenek korlátok, nincsen felelősség, csak a most és a ma létezik. És csak ő, hiszen róla szól minden.
Ki tudja, kibe botlik bele, amikor tovább lép, ki tudja, mikből maradna ki, ha nem tenné meg? Ki tudja, hova vezethet élete fonala, ha ki sem próbálja? Ki tudja, melyik felbukkanó lehetőség mögött lakozhat a csoda, mely csak arra vár, hogy önzetlenül, semmit sem kérve, de mindent adva vegye birtokba? Kergeti, vagy csak követi, de a lényeg, hogy megy folyamatosan, míg meg nem találja a...a micsodát is? Önmagát? Hogyan találja meg egy ember saját magát? Mindegy, még nem tudom pontosan, mit találhat meg, de valamit bizonyára. Valami szépet, valami jót, amire egyszer visszatekintve majd azt mondhatja: ezért megérte élni! Jajj, beh jó is volt! Bárcsak még egyszer...Node ez még úgyis messze van.
Ma még nem lényeg a holnap.
