Megtaláltam az Indexen magát a posztmodernt egy csodálatos interjúban egy nagyon felvilágosult, nagyon szabad, nagyon bohókás, nagyon tökös és nagyon érdekes, különleges személyiségű lánnyal.
A tovább után az általam gondolt őszinte verzió.
Feketével az eredeti kérdések, szürkével a szabad lány eredeti válaszai, bordóval az én válaszaim olvashatóak.
Csuja László, a Virágvölgy rendezője azt mondta az interjúnkban, hogy hiába hívott a film castingjára, nem akartál elmenni. Miért?
Vagy Instagramon, vagy Facebookon küldött egy üzenetet, hogy csinálnak egy filmet, eljönnék-e castingra, én meg mondtam, hogy igen, persze, tök jó. De előtte voltam egy másik szereplőválogatáson is, és tök szar volt, pont akkor derült ki, hogy oda nem sikerült bejutnom. Utálom a castingokat: ülsz, vársz, izgulsz, és úgysem lesz semmi. Energia-pocsékolás. Meg szerepeltem egy videoklipben is, ami azóta sem jött ki, és aminek tök rossz élmény volt a forgatása. Úgyhogy a casting előtti napon felhívtam Laciékat, hogy lázas beteg vagyok, nem tudok eljönni.
Igen. Instagramon küldött egy üzenetet, tisztán emlékszem rá, és úgy megörültem neki, hiszen így még híresebb lehetek. Azonban eléggé féltem, mert előtte már behívtak egy másik castingra, és azon sajnos nem jutottam túl. Ez durván megviselte az egómat. Meg volt videóklippforgatás is, ami ki se jött, szóval csomó hitegetést kaptam a jövőbeni ismertségemmel kapcsolatban, ami nem valósult meg, ezért kitaláltam kifogásnak azt, hogy lázas beteg vagyok, nehogy ez is csak egy újabb kudarcélmény legyen tök felesleges energiabefektetéssel.
Ami nem volt igaz?
Dehogyis! Elkezdtek írogatni, hogy ez milyen tiszteletlen a rendezővel szemben. Nagyon felbasztak, hogy ismeretlenül is ilyeneket mondtak és nem hagytak békén. De végül kikönyörögték, hogy ha beteg is vagyok, csak öt percre menjek be, én meg gondoltam, már csak a basztatás miatt is bemegyek. Odamentem, és elmondtam, hogy nem is vagyok beteg, csak nem akartam eljönni, mert nincs kedvem, nem fog sikerülni. Mondták, hogy nem baj, csak álljak a kamera elé.
Dehogyis! Csak gyáva, kényelmes kifogás volt. De aztán hála égnek nem szálltak le rólam, írogattak, szabályosan könyörögtek, hogy mégis menjek el, ami baromi jól esett, és a hatására végül el tudtam hinni, ez tényleg összejöhet, így megembereltem magam és elmentem. Persze amikor megérkeztem, rögtön mentegetőzéssel kezdtem meg azzal, hogy ez úgyse fog nekem összejönni, hátha lelkileg így felkészülve majd nem esek annyira pofára, miután elhajtanak. Szerencsére nem tették.
Mi volt a másik film, ahová nem jutottál be?
Nemes Jeles László új filmje. Biztos voltam benne, hogy nem sikerül. De meg akarom nézni, kurva jó a trailere. Oda a 444 cikke miatt ajánlottak be, és innen ajánlottak tovább Csuja Lacinak is. Kurva jó, hogy ők nem szerepelnek sehol a filmmel; a Virágvölgy miatt túl sokat kell szerepelnem.
Nemes Jeles László új filmje. Biztos voltam benne, hogy nem sikerül, hiszen az égvilágon semmihez nem értek, és csak a 444-es cikk miatt hívtak be. Aztán ez sajnos így is lett. Utána szerencsére beajánlottak Csuja Lacinak. Jobb is így, mert ezzel a filmmel sokkal többet szerepelek, de azért félek is ettől, hogy valamikor majd elrontok valamit, vagy nem a megfelelő dolgokat nyilatkozom, és bajom lehet belőle. Ebből a szempontból azért lehet, jobb lett volna a másik film.
És ezt nem szereted? Azt gondoltam volna, Instagram-sztárként nincs bajod a reflektorfénnyel.
Van, aki egy közönségnek instagramol, vagy reklámoz, de én ugyanazt csinálom, mint amikor ötven követőm volt: akkor is feltöltöttem ezermillió képet a semmiről, vagy neten talált idióta animációkat. Ez nem arról szól, hogy „hú, nézzetek”. Ugyanazt csinálom, ha ketten követnek, mint ha tízezren.
Dehogynem szeretem, én a figyelemnek élek, ha már más értelmes célom nincsen és nem is volt soha, csak gátlásos és túl önbizalomhiányos vagyok még ahhoz, hogy képesnek érezzem magam az ismertséggel való felelősség viselésére. Ezért szeretem az Instagramot, mert ott nem kell beszélni és olyan dolgokat csinálni, ami lehet, egy fontos embernek esetleg nem tetszik, csak pakolni fel a képeket, hogy "hú, nézzetek", és örülni az új követőknek, a szívecskéknek, mert azoktól megerősítést kapok arra, hogy másnak is számít, amit csinálok.
Nem is figyeled, hány új követőd van?
Meg se nézem, ki követ be vagy ki lájkol. Csak azt rakom fel, ami nekem tetszik, hogy meglegyenek egymás mellett ezek a képek. Tetszik az Instagram esztétikája: a telefonomon van húszezer kép, azt nem tudom visszanézni, de az Instagramon jól össze van válogatva egymás mellé.
Hogyne figyelném? Ezt a hülye kérdést. Kurvára örülök neki, hogy ilyen sokan követnek, annak idején csak reménykedtem, hogy ez lesz, és alig tudom elhinni, hogy tényleg valóra vált. Nagyszerű érzés, amikor felteszek egy öncélú, gagyi képet, és egy csomóan szívecskézik.
Akkor nem is csinálod tudatosan? Az influencerek közül van, aki számára komoly napi munkát jelent az oldaluk vezetése.
Tök jó lenne, ha lenne ehhez agyi kapacitásom, de e mögött nincs semmi ilyesmi.
Nem mondanám, hogy tudatosan csinálom, mert már annyira megszoktam a feltűnésviszketeg pótcselekvéseket, hogy minden jön jóformán magától. Néha persze erőltetnem kell, amikor szar kedvem van, meg el is szomorodok picit, ha valamit nem kedvelnek annyira, de szerencsére az átlag azért mindig megvan.
Pedig mindenütt olyanokat írtak rólad, hogy a te oldalad az Instagram sötét bugyra, mintha direkt erre törekedtél volna.
De ezt már nem lehet!
Régebben nagyon sok tényleg véres meg halott állatos képem volt, de már többször is letiltott az Instagram úgy, hogy napokig nem tudtam felmenni.Ha felrakok egy véres képet, azonnal feljön egy ablak valami öngyilkosság-segélyvonalról. Minden második nap ezt ajánlják nekem, mert biztos valami bajom van, miközben a legnormálisabb ember vagyok a világon.
Mármint nincsenek pszichopata gondolataim, meg semmi ilyesmi. Úgyhogy ma már nem rakok fel sötét bugyros képeket, elegem van, hogy úgyis eltűnnek egy perc múlva.
Nyilván direkt törekedtem erre, mert láttam, hogy bizonyos rétegnek eléggé bejön, és sok követőt vonz. Persze régebben sokkal jobb volt, mert minden undorító szart engedett az Instagram, de sajnos most már alkalmazkodnom kell az új szabályokhoz, nehogy újra letiltson pár napra, mert ha ez megint bekövetkezne, akkor nagyon kétségbe esnék. Szóval próbálok lavírozni valahogy a még elfogadható és a letiltható között. Már tök jól sikerült kitapasztalnom, mit enged és mit nem.
Én is rákérdeznék, hogy miért posztoltál ennyi véres dolgot, és minden oké-e.
Mindig is imádtam a horrorfilmeket, most sem tudok megnézni egy olyan művészfilmet sem, mint amilyen a Virágvölgy, nem nézek filmeket azért, mert Cannes-ban vagy a Sundance-en voltak. Én a 80-as, 90-es évekbeli legszarabb horrorfilmeket nézem: Chopping Mall, Body Melt, Evil Dead 2. és minden ilyen lószar. Ezek tudnak csak lekötni, a nem tudom, milyen letisztultan művészi jeleneteken elalszom.
Azért posztoltam ennyi véres dolgot, mert ezzel azonnali reakciókat lehet kiváltani a már említett rétegen belül. Ha megfigyeled, egy csomó feltűnésviszketeg, unatkozó degenerált rákattan a horrorfilmekre, mert észreveszi, hogyha mással nem, hát azzal könnyen tud bizonyos hatásokat elérni, amikor ezekről mesél a többieknek vagy simán csak megmutatja interneten és hangoztatja, hogy ő szeret ilyet nézni. Minél szarabb, annál jobb. Elkönyvelnek egy idő után furcsa embernek, és az jólesik, mert a furcsa embernek bélyegzettekre mindig sokkal jobban figyelnek mások. Most nézzek művészfilmeket? Az senkit nem érdekel, mert a körben, ahol mozogtam és a szüleim is mozogtak azzal már nem lehetett valami nagyot durrantani, így ez a szokásom megmaradt egészen a mai napig.
Mikor lettél horror-rajongó? Már kiskorodban?
Igen. Az első undorító élményem a Jackass volt, meg a South Park, kiskoromban. Ezek után már csak úgy megtaláltam a jó dolgokat. A bátyám hét évvel idősebb; ő nagyon rossz gyerek volt, én meg mindig azt akartam csinálni, amit ő. Miatta találtam rá erre a vonalra, aztán ilyen barátaim is lettek.
Igen. Egy kisgyerek tökéletesen észreveszi, mi az, amivel egyszerűen lehet a középpontba kerülni. Mint minden unatkozó kislánynak, nekem is a bátyám volt a példaképem, mert láttam, hogy sokan figyelnek rá, tök menő és ő is ezeket nézi, szóval utánoztam. Aztán később már magamtól is megtaláltam a többi, hozzám hasonlóan elkényelmesedett embert, és együtt nyomultunk tovább.
Mit jelent az, hogy nagyon rossz gyerek?
A bátyámmal már általános iskolában autókat csentünk el, hogy elmenjünk vele valahová. Amikor hat éves voltam, ő meg nyolcadikos, graffitiztünk a suliban.
Vandálkodtunk, festékdobozokat dobáltunk házak falára lomtalanításkor. De kurva jó volt, legalább csináltunk valamit, ma már csak egy iPaden ül az összes gyerek. Mi gyíkokat vágtunk félbe, meg ilyenek.
De gondolom, régebben ezt csinálta mindenki, inkább az a fura, hogy a mostani generáció már nem él át ilyeneket.
Hát, a nagyon rossz gyerekről, mint olyanról szerencsére nincsenek fogalmaim, mert ahhoz túl jó környéken és környezetben nőttem fel.
Nem kellett attól tartani, hogy végül tényleg igazán rossz irányba mész el?
Nem, mert igazság szerint mindig jó szívű ember voltam. Sose voltam rossz, csak hülyeségeket csináltam. A suliban a jobb családokból érkező szülők nem szerették, ha velem lógnak a gyerekeik. A gimiből is inkább elmenekültem, mert folyton rám szálltak a tanárok. De ezek teljesen normális tinisztorik, mint hogy nem jártam be, egy csomó igazolatlan órám volt, csak a hülye budai gimnáziumokban, ahová jártam, kiközösítettek miatta.
Dehogy kellett, sokkal fontosabb volt nekem az a kényelem, amit az elit környezetem biztosított annál, hogy ebből valami tényleg durva dolog miatt véletlenül kiszakadjak.
És tényleg elvitted volna festéket dobálni a jó házból való gyerekeket, ha engedik őket veled barátkozni?
Szerintem nem is azzal volt a baj, hogy mit csinálok, hanem az nem tetszett a szülőknek és a tanároknak, hogy szabad voltam, nem voltam semmiben korlátozva, akárhová elmászkálhattam. Nem akarták, hogy lássák, vannak nem lekorlátozott emberek is, mert féltek, hogy akkor az ő gyerekeik is lázadók lesznek. Pedig sosem lázadtam.
Nem vittem el őket, mert hiába voltak hozzám hasonlóan ők is jó házból valóak, az ő szüleik látták, hogy egy végletekig elkényeztetett, hülye kis picsa voltam, akinél még arra sem vették a fáradságot, hogy valamennyire megneveljék, és nyilván nem szerették volna, ha az ő gyerekük is ilyenné válik. Szóval eleinte magányos voltam, de szerencsére aztán lett céljaimnak megfelelő társaságom.
Nem is akartál semmi ellen menni?
Nem, csak azt csináltam, amitől jól éreztem magam. Nem kellett menekülnöm semmi elől soha.
Tudatosan nem, ilyet egy kisgyerek nem csinál, de mindig mindennek az ellenkezőjét tettem, amiről azt mondták, hogy jó vagy muszáj megcsinálni, és igyekeztem minden ellen lázadni is. Szerencsére menekülnöm nem kellett semmi elől soha, mert mindig mindent megkaptam, ami felszínes és le tud foglalni egy korombelit.
Hogy fogadták mindezt a szüleid?
Ők is ilyenek: tapasztalj meg mindent magadtól. Ha el akarsz menni, menj, ha azt mondom, ne menj el, úgyis el fogsz menni, csak később. Mindenben csináld azt, amit akarsz, barátkozz azzal, akivel akarsz. Ha most sportolni akarsz, most meg festeni, ha katona akarsz lenni, csináld, amit akarsz. Soha nem volt ilyen, hogy hánykor kell lefeküdni, semmi ilyesmi. Szerintem ez a normális.
Örültek neki, hogy lekerült a vállukról a törődés terhe, és el tudták foglalni magukat ehelyett olyan dolgokkal, amik nekik tetszettek, és nem kellett a nevelés ügyes-bajos mozzanatain aggódniuk. Ez nekik egy idő után természetes lett.
És ha a tanáraid panaszkodtak rád, haragudtak rád a szüleid?
Nem, dehogyis, csak azt mondták, azért fejezzem be az iskolát. Végül a tanárokkal közösen megbeszéltük, hogy jobb lesz, ha elmegyek, és keresek egy esti sulit, ott fejeztem be az utolsó két évet, úgy oké volt. Oda nem kellett bejárnom egyáltalán, csak vizsgázni.
Dehogy haragudtak, pont leszarták. Nyilván rájöttek egy idő után, hogy felesleges a tanárokon strapálniuk magukat. Csinálhatnak ehelyett sokkal kényelmesebb dolgokat is.
Megviselt, hogy kiközösítettek?
Most, huszonegy évesen szerencsére már nem is emlékszem a tíztől tizenhét éves koromig tartó iskolai időszakra, de akkor szar volt. Utáltam a sulit, soha többet nem akarok iskolába menni, szóval azért biztos hagytak bennem nyomot. Az iskola borzalmas intézmény: muszáj együtt lennie nagyon sok különböző embernek, és van egy tanár, aki megmondja, mit hogy kell csinálni – ez nem nekem való rendszer. Ha basztatnak, otthagyom az egészet, mindent. Pont, amiért mindig ennyire szabad voltam, a basztatást úgy veszem, mintha korlátok közé akarnának fogni, és azonnal kimenekülök.
Nagyon megviselt a tinikorom. Szerettem volna már csókolózni, aztán baszni, de senki le se szart. Ahhoz, hogy a vágyaim elérjem, alkalmazkodnom kellett volna egy csomó emberhez, de mivel borzasztóan el voltam kényeztetve, ezért erre képtelen voltam, így az egyedüllét és a figyelemhiány elől simán csak elmenekültem, mert nem szólt rám senki és megtehettem. Nem szeretem, ha valaki mond nekem valamit, amit majd meg kell csinálnom, mert azt megcselekedni felelősséggel jár az illető felé, én meg azt viselni teljes mértékben silány voltam és vagyok ma is. Ezért inkább azt teszem mindig, ami a lehető legkényelmesebb és a legkevesebb teherrel jár.
Volt, hogy nem sikerült kimenekülnöd?
A filmforgatás elég furcsa dolog: itt is nagyon sok különböző ember van egy helyen, de mindenkinek ugyanaz a célja. Majdnem olyan, mint a suli, de ezt legalább mindenki akarta. Voltak nehézségei: harminc napon keresztül minden nap ugyanazokat az arcokat látni, miközben én azért szeretek nagyon sokat egyedül lenni.
Igen, ahogy idősebb lettem és egyre ismertebb, már nem rohanhattam el pl. a filmforgatásról, mert azzal azt kockáztattam volna, hogy nem fog annyi ember megismerni, ezért inkább összevakartam magam, és nagynehezen maradtam. Kurva szar volt, meg rettegtem is sokszor, hogy elrontok valamit és oda a jövendőbeli rivaldafény, de szerencsére az egész forgatás és a film annyira primitív volt, a stáb annyi hozzám hasonló léhűtőből állt, hogy mindent túl tudtam élni komolyabb megrázkódtatás nélkül.
Ennél súlyosabban korlátozó sztorid nem is volt?
Nem tudom. Nagyon gyorsan elengedem azokat a sztorikat, amik nem esnek jól.
Nem tudom. Ha ennek lehetőségét látom, a kényelmes életem miatt megtehetem, hogy azonnal megfutamodok, szóval fogalmam sincsen, milyen lehet egy ilyen sztori.
Abból sem volt soha gondod, hogy fiatal, szőke lányként rázósabb közegekben mozogtál?
Sose kerültem igazán bajba. Amiket meg most csinálok, azok egyáltalán nem veszélyes sztorik: menjünk ki hajnalban a farmra, és ijesztgessük a teheneket, vagy igyunk reggelig a kukoricásban, és rakjunk tüzet. Már csak golfozom meg lovagolok, és néha a semmi közepén bulizom. Nem kerülhetek bajba semmiért.
Soha nem mozogtam 'rázósabb' közegekben, ugyan már. Neked és nekem sincsen arról lövésünk sem, milyen egy tényleg 'rázós' közeg. Én mindig csak úgy elvoltam, szüttyögtem, szórakoztam és reménykedtem, hogy valakiket ez érdekel is. Most is ezt csinálom. Hála égnek, hogy a pasim ezt eltűri és még szponzorálja is.
Hogy kerültél végül Olaszországba?
Kiköltöztem a barátomhoz, egy hónappal az után, hogy összejöttünk, szóval elég gyorsan ment.
Találtam egy semmirekellőt, akinek volt örökölt pénze egy halommal, szóval kurvagyorsan ráleptem, mert láttam a gondtalan jövőmet. Hamar utána is mentem Olaszországba. Ha Szibériába megy, akkor valószínű oda is mentem volna, de persze jobb olaszban, ott süt a nap meg ilyenek.
Nem volt nehéz itt hagyni az országot?
Gimi alatt volt egy barátom, aki Angliában lakott, hozzá is folyton kijártam. Ez után már nem volt újdonság, hogy kimenjek egy másik fiúhoz. Csak pozitívumot jelentett, hogy máshol kell lennem, ráadásul vidéken, és nincs meg ez a városi hangulat, nem mindennap ugyanaz történik. Szeretem, hogy ott nincs túl sok variáció arra, hogy mit lehet csinálni, és eléggé ki kell találnod, hogy mivel foglald el magad.
Egyáltalán nem. Minden silány ember először a szűkebb, majd a tágabb környezetét utálja meg, mivel képtelen ahhoz alkalmazkodni, ezért az összes olyan lehetőség, ami ennek elhagyásával kecsegtet, nagyon vonzó.
Nem túl ingerszegény?
Az ingerszegény dolgokban találom meg a legjobban, hogy mit csináljak. A barátommal együtt tervezünk ruhákat, két márkánk is van, és ilyen helyen tudok a legjobban dolgozni. Kurvára szeretem. És vannak csirkéink.
Világ életemben csak unatkoztam, így remekül el tudom tölteni az időt semmittevéssel. Ráadásul még alibi munka is van, szóval nem érzem magam tök feleslegesnek. Pénz is van bőven, a barátom eltart, úgyhogy minden fasza.
Hogy lett belőled is divattervező?
A barátomnak már vagy tizenöt éve ez volt a foglalkozása, és nekem is tetszett. Mindig próbált rávenni, hogy én is csináljam, és szépen lassan elkezdtünk együtt dolgozni. Számítógéppel: én nem tudok rajzolni. De erről sose beszélek, mert ez a normális munkám. A referenciák keresését imádom a legjobban: ahhoz, hogy a tervezéssel új világokat találjunk ki, sok képet, filmet kell nézned. Ruhákat is tervezünk, és most játékokat is el akarunk kezdeni csinálni: szörny-robot-ufókat.
Hát úgy, hogy a barátom is azzal foglalja el magát, hogy ruhákat tervez, így nyilván én is ezt csinálom. Mivel a szopáson és az Instagramon kívül semmihez sem értek, ezért elég egyértelmű, hogy ugyanazt próbálom dolgozni, amit a pasim. Még szerencse, hogy nem mondjuk bálnavadász. Persze akkor nem is mentem volna utána.
A referenciák keresését imádom a legjobban, mert ahhoz gyakorlatilag semmi olyat nem kell csinálni, ami megterhelő, és a végeredmény meg úgyis kurvamindegy, milyen lesz.
Hogy jönnek az ilyen ötletek, mint a tehénijesztgetés?
Annyira imádom az állatokat, hogy folyamatosan fogdosni akarom őket. Ezért jó nagyon farmon lakni: vannak bárányok, kecskék és tehenek, de a tehenek nagyon félnek, ha odamész hozzájuk, elfutnak.
Ezért meg kell őket kerülni hátulról, bemászni hozzájuk az áramkerítés alatt, és megölelni valamelyiket, de ettől iszonyatosan megijednek, elfutnak, viszont ha az egyik fut, akkor mind megy utána. Iszonyat fun!
Úgy, hogy amikor tehenek után rohangálok, arra gondolok, milyen jól fog ez hangzani, amikor esetleg elmesélem valakinek, vagy - mivel már híres vagyok - mennyire jól fog hangzani egy jövőbeni interjúban. Ezzel csak erősítem a bohókás, szabad lány imidzsemet, aki megteszi, amihez éppen van kedve. Tetszik ám az embereknek, tudom. A szabadságot valamiért máig a vidékkel és a tehénszarral kapcsolják össze sokan a nagyvárosokban.
Plusz az instás profilomba is teljesen belepasszol, szóval így jön ez. Iszonyat fun ezt megmutatni a világnak!
De ez miért jó?
Nem tudom. Csak nagyon édesek. Fogdosni akarom őket.
Fentebb már elmondtam, te nyomoronc.
A divattervezés mellett néha modellkedsz is. Ez hogy jött?
A tervezés miatt nagyon sok barátunk van a divatvilágból, egy csomót megyünk a Paris Fashion Weekre, Milanóba vagy Londonba, ahol összehaverkodom egy csomó emberrel. Ők szoktak elhívni fotózásokra vagy divatbemutatókra. Lett is egy ügynökségem Amerikában, úgyhogy úgy volt, hogy augusztus végén kimegyek, de aztán valahogy mégsem éreztem azt, hogy ez a modellkedés nekem való világ lenne, így inkább nem megyek. Viccesnek érzem, hogy mindent meg kell tenni azért, ha modell akarsz lenni: ezért kell emberekkel jóban lenni, folyamatosan úgy kell kinézned, ott kell lenned, és magánéleted sincs, mert folyton nyomnod kell magadat. Mindezt azért, hogy képeket csináljanak rólad. Ezt nevetségesnek találom. Jó, néha csinálom a haverjaimnak és kész, most voltam Csecsenföldön és Moszkvában, de nem vagyok modell, nem vagyok Instagram-sztár, ezek faszságok.
A barátom egy újgazdag hülyegyerek jó sok pénzzel, szóval elmegyek vele egy csomó menő országba egy csomó menő helyre, és ott megismerkedek mindig csomó menő emberrel, és ezt nagyon élvezem. Régóta az volt az álmom, hogy modell legyek, mert akkor a sok ember engem fényképez és még többen látnak majd címlapon. A pasim a kapcsolatai segítségével el is intézte ezt nekem, de amint ez így reális lehetőséggé vált és megtudtam, mennyit kell egy ilyen szakmában dolgozni, inkább hagytam az egészet, mert megijedtem. Pedig nagyon vonzó lehetőségnek tűnt.
Szóval inkább maradok a pasim mellett, az a biztos. Persze azért ő beprotezsál pár helyre, most voltam Csecsenföldön és Moszkvában, de a legbiztosabb az, ha maradok Instagram-sztár. Látod, ez is célravezető, hiszen filmszerepekre is hívnak ezáltal. Jó ez így nekem. Még egy darabig biztosan.
De gondolom, a modellkedés háromszor olyan jól fizetne, mint a tervezés, nem?
Nem, a tervezés kurva jó. A barátom, Gio Forbice elég menő, nagy sztároknak és cégeknek dolgozik, rá lehet keresni. Szerencsém van, elég fasza vele dolgozni.
Nem, a modellkedést nem azért csináltam volna, hanem pusztán a hírnévért. Nekem a pénz nem fontos, nem érzem a súlyát sem, mert mindig volt belőle. A barátom a szülei által nagyon benne van az elitben, szóval az egzisztenciája teljesen stabil, így jelenleg biztonságban érzem magam.
Visszatérve a Virágvölgyhoz, Csuja László azt mondta, sok mindent kifejezetten rád írt a filmben, van is olyan jelenet, amit Instagram-posztod inspirált, és amikor kiderült, hogy te és Réti László lesztek a főszereplők, át is írta a forgatókönyvet. Ez azt jelenti, hogy te is bedobtad a saját ötleteidet, hogy ez vagy az jól mutatna a filmben?
Nem. Amikor elkezdtük a próbákat, volt egy este, amikor el kellett mesélnem neki az összes Instagram-képem sztoriját. Valami négy órát beszélgettünk. Valószínűleg innen került be pár ötlet. A forgatókönyvet viszont nem láttam, se a véglegeset, se a korábbit, úgyhogy nem tudom megmondani, hol lett más, de az biztos, hogy teljesen megváltozott a sztori. A film teljesen improvizáció volt, sosem tudtuk, mi a következő jelenet, amit felveszünk, csak azt, hogy most mi van. Laci mondott pár kulcsszót, hogy működjön a dolog, de ennyi.
Nem, semmi ötletet nem engedett megvalósítani tőlem, pedig csak néhányszor mertem próbálkozni.
Szerencsére a forgatókönyv pont annyira pongyolán és igénytelenül lett összedobva, hogy kétségbeesésében végül az én Instagramomból is merített ihletet, amire igen büszke voltam, de igyekeztem úgy csinálni, mintha nem érdekelne. Lazán belefért a felületes munkával készült, teljesen hanyag koncepcióba.
Te mondtad, hogy nem akarod látni a forgatókönyvet?
Nem, ő. Állítólag senki nem látta a szereplők közül, mert amatőr színészekkel az első snittnek kell a legjobbnak lennie, hogy hiteles maradjon. Ha már többször felvettük, elkezdtünk valamilyen szinten játszani, ami elbaszta az egészet. Tudtunk dolgokat, próbáltunk jeleneteket, de az arról szólt, hogy mi hogy viszonyulunk egymáshoz Réti Lacival. A sok próba után az is változott, hogy mi alakuljon ki kettőnk között. Látszott, hogy semmilyen szexuális jelenet nem fog beleférni, mert két olyan ember vagyunk, akiknek ez nem is sikerülne.
Nem, ő nem akarta megmutatni. Meg akkora kalap szar volt az egész filmforgatás, hogy abban sem vagyok biztos, egyáltalán létezett forgatókönyv. Volt pénze forgatni, gondolom kapott az államtól támogatást, ezért csinálta; hátha valami fesztivál hülye közönségének majd tetszeni fog.
És hogy működtetek együtt Réti Lászlóval a forgatáson?
Ő teljesen más világ, mint én. Neki megvolt az ő bandája a stábban, nekem meg az enyém, csak a snitteknél találkoztunk. Teljes volt a tisztelet és a szeretet egymás felé, de nem idegesítettük egymást. Mások vagyunk.
Nagyon nem volt nekem szimpatikus az a faszi, mert látszott rajta, hogy nem kedvel, ezért én sem kedveltem őt. Féltem tőle, igyekeztem elkerülni, nehogy valamit elrontsak és rám szóljon.
Ez nem volt gond?
Nem, mert a sztori szerint is két külön világról van szó, és igazából végig csak egymás mellett megy a két történet.
Szerencsére nem, mert a sztori szerint nem sok közös szerepünk volt.
A film legelső jelenetében egy szál bugyiban úszol egy medencében. Nem volt necces, hogy gyakorlatilag az egész színészi karriered legelső másodpercében félmeztelen vagy?
Azt a képet kivágták, amikor a kamera felülről, teljesen meztelenül mutatott, mert nem illett bele a filmbe.
Én nem értem az Instagramnak sem a meztelenség-policyját: semmi nincs két ilyen szúnyogcsípés-mellben, vagy egy húszéves lány testében.
Ezt igazság szerint normálisnak tartom. Ha egyedül vagyok egy medencében, miért ne lennék meztelen?
Dehogy volt necces, szeretem magam meztelenül mutogatni, mert jó érzés, hogy az tetszik a férfiaknak, és olyankor csak rám figyelnek. Jól esik az egómnak, ha azt látom egy férfin, hogy meg akar baszni. Sajnos a filmből kivágták ezt a jelenetet.
Ez a meztelenség-tilalom az Instagramon is felbasz, pedig ha nem tiltaná le a pucér képeket, teleraknám vele, és úgy még több követőm lenne.
Téged mi fogott meg a leginkább a Virágvölgyből?
Hogy ha rosszat is csinál ez a két ember – mert azért nem egy jó dolog, amiről szó van –, akkor is megszereted előbb-utóbb mindkét karaktert, és mellettük vagy. Szerintem két tök jó ember vagyunk, akik egy fűszálnak se ártanának soha az életben. És ezt a „rossz vagy, de jó szívvel”-vonalat tökre szerettem.
Magyaráztak benne valamit a rosszaságról, és én ugye saját önképem szerint szeretem magam rosszank tartani. Ez ugye közös pont, ennek örültem. Meg aztán van benne az is, hogy jó a szívem, és mivel az igazi, őszinte rosszaságtól rettegek, ezért szeretem erőltetni magammal kapcsolatban ezt a vonalat is, mintegy vezeklésként amiatt, hogy állandóan, görcsösen rossz akarok lenni. Valami ilyen volt a filmben is, és ez tök jó.
Magadról is hasonlót mondtál a gyerekkori dolgaiddal kapcsolatban.
Azok gyerekdolgok, ezeket meg már felnőtt fejjel csinálják, de amúgy igen.
Persze, azóta nem sokat változott a felfogásom.
Akkoriban hogy érezted, meddig mennél el, mi az, amit már nem tennél meg?
Nem emlékszem már mindenre, de azt folyamatosan éreztem, hogy van egy határ, és a mai napig ez van. Ha valakivel vagyok, mindig arra gondolok, hogy nehogy neki rossz legyen azért, mert én ilyen vagyok. Ez a határ, hogy ne legyen rossz valakinek. Ha nekem jó, attól még nem kell, hogy másnak rossz legyen.
A határ az, amikor már a biztonságos, kényelmes létemet veszélyeztetném. Ezt hidd el, mindennél és mindenkinél előbb és professzionálisabban érzékelem, mikor következhet be, ezért arra nagyon figyelek, nehogy átlépjem.
Szerencsére annyira degenerálódott a kultúránk, hogy elég nagy térben mozoghatok, és még tetszik is az embereknek, de ahogy látnám azt, hogy kezdek átlendülni a ló túloldalára például úgy, hogy csinálok valami tényleg meghökkentőt és egyedit, egyből korrigálnék, hidd el.
