Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ezeket olvasom

No komment

Újbeszél 3.0

2016.10.07. 15:42 :: Fenehorizont 667


A továbbiakban eziránt érdeklődőknek segítséget nyújtok az olyan modern, haladó, független-civil szóhasználat, kifejezések és szókapcsolatok gondosabb megértésében, melyek napjaink nyugat-európai és amerikai -  ezáltal hazánk és szeretett fővárosunk - kulturális-, politikai- és közéletét rendre úgymond tematizálják.

Szólj hozzá!

Mit kéne tennie a menekültekkel egy humánus Orbánnak?

2016.10.02. 18:12 :: Fenehorizont 667

Korunk valláspótléka a kényelemben megbuggyant ember rossz lelkiismeretét könnyítő, szemforgató moralizálási kényszer, az ún. Felvilágosult Humanizmus.
A Humanizmus egy rendkívül praktikus életfelfogás egy tanácstalanságában értelmes célokat maga elé kitűzni képtelen ember számára, mivel gyakorlatilag nem kell csinálnia azon kívül semmit, hogy kötelező szeretetre szólít fel olyan elnyomott és kirekesztett kisebbségek iránt, akikkel ez az embertípus élete során jóformán nem is érintkezik. Ha mégis, az mesterséges, laboratóriumi körülmények között rövid ideig történik olyan, jelentéktelennek nem nevezhető tényezők (hétköznapi élet, hosszabb időintervallum) kizárásával, melyek az egész találkozás mikéntjét és konklúziót gyökeresen megmásíthatnák. Ilyen helyzetek például az újságírói látogatások, helyszíni tudósítások, szociális jellegű aktivizmus, különböző segítő missziókban való részvétel, érzékenyítő workshopok és előadások stb.
Így azon rossz élményektől mentesen is lehet erkölcsi és jellembeli fejlettségről és felsőbbrendűségi érzéstől eltelve pofázni olyanoknak, aki fölé önkényesen helyezi magát a felvilágosult, melyek egy tartós együttélés estén érhetnék a humanistát. Ráadásul mindezt jóformán nulla energiabefektetéssel, hiszen a száj mozgatásához vagy a billentyűzet nyomkodásához jóval kevesebb fáradság szükségeltetik, mint a védendők és kötelezően szeretendők között való létezés körülményeinek és következményeinek viseléséhez.

A továbbiakban egy remek ötlet-csomagot vázolok fel, hogy szerintem mit kéne tennie Orbánnak, ha egy éjszakája közepén fejére esne a három kilós Károlyi-biblia polcostul, és arra kelne, hogy az agysejtjei közötti szinapszisok rendszerének fura megváltozása miatt humanista lett.

Szólj hozzá!

Vad Fruttik - Majom majom

2016.08.29. 00:19 :: Fenehorizont 667

Fullon a diszkó lassulok,
Sebesség kéne mára,
Az ablak tükre megremeg,
Ahogy a hangerő cibálja.

Szólj hozzá!

Az egyedi személyiségű magyar haladógondolkodó

2016.08.24. 14:00 :: Fenehorizont 667

Először is: szeretném kijelenteni, hogy mivel a magyar haladógondolkodó, mint olyan egy megismételhetetlen, páratlan személyiség, aki különlegesebb, okosabb, nyitottabb elméjű és toleránsabb az átlagembernél, ezért nem lehet korunk egyik fő eretnekségének, az általánosításnak tárgya. Ennek ellenére én megpróbálom összefoglalni, hogyan látom az ilyen embert - ugyanis minden fantasztikumuk és hópehely-szerű egyediségük ellenére vélek felfedezni EGY-KÉT hasonló tulajdonságot ezek között a csudás teremtések, korunk bolsevikjai lángoszlopai között.
Jöjjön tehát a pest-belvárosi felvilágosult, tudatos, demokrata, nyitott elméjű, toleráns, szociálisan érzékeny, modern felfogású, humánus, környezetvédő, alapvető emberijogista, társadalmi felelősséggel teljes individuumok, azaz a magyar haladógodolkodók jellemzése.

Szólj hozzá!

5 elképesztő európai terrortámadás az elmúlt időszakból - Kattints, és tudd meg, mi tartja rettegésben kontinensünk polgárait!

2016.07.25. 16:10 :: Fenehorizont 667

Mostanában jelentős számú terrortámadás történik szeretett kontinensünkön, ez sokak szerint aggodalomra adhat okot. Történtek támadások repülőtereken, vonaton, metróban, éjszakai szórakozóhelyen és kávéházakban is. Azonban itt még nincsen vége, ugyanis megesett egy robbantás békés fesztivál bejárata előtt, történt szándékos teherautós gázolás egy festői szépségű tengerparton rendezett ünnepi tűzijáték alatt, de egy szatirikus újság szerkesztőségében sem lehetnek biztonságban az ott dolgozók.
Manapság már nem lehet tudni, hol csapnak le legközelebb a terroristák és milyen módszert alkalmaznak majd minél több ember megölésére. Szakértők szerint a közeljövőben még több támadás jöhet, a francia miniszterelnök úgy fogalmazott: népének meg kell tanulni együtt élni a terrorral.

A tovább gombra kattintva megtudhatod, melyik az 5 legfontosabb esemény az elmúlt időszakból, amik rettegésben tartják Európa polgárait.

Szólj hozzá!

Bánkitó Fesztivál - az ellenkultúráról

2016.07.05. 22:57 :: Fenehorizont 667

Van ez címben jelzett fesztivál. Igazándiból eddig nem foglalkoztam vele érdemben, ugyanis az évenkénti kulturális programok és zenei felhozatal bőven okozott annyi röhögni valót, ami minden komolyabb gondolatot pörgőrugással takarított ki a fejemből. Nincs annál montipájtonabb, amikor önmagukat kereső, tudatos, nyitott, toleráns budai és Pest-belvárosi bölcsészek, művészek és kreatívok tömege lemegy vidékre, hogy ott csinálják ugyanazt, amit amúgy is tesznek igencsak sok szabadidejükben* az év többi napján, és ami nagyjából a rozéfröccsel kísért ótvarosan büdösnagy semmihez konvergál, az anyagi javaknak a fogyasztás oltárán való rituális feláldozásával kísérve. Mindezt persze környezettudatosan.

Idén szintén megvolt a remekbe szabott, rossz lelkiismeretet könnyítő zabhegyező, fingreszelő, léggömbhámozó, köldökbámuló előadások címei közül a legröhejesebbek végigmazsolázgatása, hozzám hasonló gondolkodású barátommal a linkek hahotázásokkal kísért csereberéje, amíg rá nem bukkantam a szervezővel készített interjúra.

Nem kellett volna.


Egy darab benne talált mondat tette ezt az egész viccelődést üstöllést már-már véresen komollyá. Valami olyasmit nyilatkozott ez a drága pénzember, hogy ők a 

független ellenkultúrát képviselik.

Namármost, kérdem én: mégis mi ellen való ez a kultúra? Orbán ellen? Az addig rendben van, de nem hiszem el, hogy egy ilyen missziót teljesítő szervező nem akarna az általa képviselt eszmeiségnek, elveknek legalább egy hangyafasznyi univerzalitást adni - ehhez ugyanis Orbán igencsak kevés. Ha megcselekedjük azt, amire egy magyar-típusú felvilágosult, haladógondolkodó, tudatos demokrata mindig is képtelen volt, és eltekintünk Orbán válla felett kicsit sréhen felfelé, akkor azt láthatjuk, hogy a mi nyugati civilizációnkban minden valamirevaló miniszterelnök, államfő, közéleti személyiség, színész, dalszerző, értelmiségi és művész, valamint több tízezer főnyi újságíró- és szerkesztőgárda az ún. közéleti témákban teljesen seggugyanazokat a baromságokat mondja vissza önszántából, hivatalból vagy kényszerből, amik ezeknek a röhejes című workshopoknak és előadásoknak is a végkövetkeztetései. És ezt jobb, ha az előbb felsorolt emberek betartják, amennyiben szeretnék megóvni karrierjüket a teljes, végső megsemmisüléstől.
Az is oké, hogy egy átlagos orbángyűlölő a 'független' szót álmából fölkeltve köpi önmaga és csürhéje jellemzésére, node _e_l_l_e_n_k_u_l_t_ú_r_a_?
Hol? Merre? Mikor, miért, hogyan? A megnevezés feltételez egy olyan nagyobb erőt, melynek ellenében ez a kultúra működik; azonban ez az erő nemhogy nem nagyobb, de jóformán nem is létezik. Nincsen.
El nem tudom képzelni, hogy ezt a szervező komolyan gondolja. Nem tudom elhinni, hogy tényleg úgy értette, és nem csak az öröklött '68-as állandó forradalmárnak levés nosztalgikus reflexei mozgatták a pofáját.
Elképesztő.

Az meg külön az abszurd magasfoka, hogy a migránsnyalogató foglalkozások és beszélgetések olyan szervezetek előadásában történnek, akiket ugyanaz az ember és cégei pénzelnek, mint akik pénzelik a szíriaiak működő rendszerét destabilizáló, káoszba omlasztó majd ezt követően szarrá bombázó Obamát és a hisztérikus elmebeteg volt külügyminiszterét, nem mellesleg jelenlegi elnök-aspiránst és annak kampányát. És vannak emberek, akik ilyen előadásokra komoly arccal képesek beülni.

Legszívesebben beeresztenék a fesztiválra olyan 2-3 ezer afgán és szíriai menekültet, aztán a Benny Hill zenéjére nézném, ahogyan végbemegy az integráció. Csudás lenne.


*Persze pont az ilyen emberek tűnnek a legelfoglatabbnak, mert állításuk szerint mindig 'el vannak havazva'.





Szólj hozzá! · 1 trackback

Houellebecq jó ember II.

2016.04.11. 16:58 :: Fenehorizont 667

Ott ütni, ahol fáj (részlet)

 

Higgyetek az Igaz, a Szép és a Jó azonosságában.


A társadalom, amelyben éltek, a megsemmisítéseteket tűzte ki célul. A közönyt fogja fegyverül használni.

Ti nem ölthetitek fel ugyanazt a hozzáállást. Lépjetek támadásba!

Minden társadalomnak megvannak a pontjai, ahol a legkisebb az ellenállás, mindegyiknek megvannak a sebei. Tegyétek az ujjatokat a sebre, és jó erősen nyomjátok be azt.

Feszegessetek témákat, melyekről senki nem akar hallani. Mutassátok meg a díszlet hátoldalát. Ne tágítsatok a betegségtől, az agóniától, a csúnyaságtól.

Beszéljetek a halálról és a feledésről. A féltékenységről, a közömbösségről, a frusztrációról, a szeretethiányról. Legyetek alávalók: igazak lesztek.

Ne csatlakozzatok semmihez. Vagy csatlakozzatok, de rögvest áruljátok is el. Semmiféle elméleti elköteleződés nem tarthat sokáig vissza benneteket. Az aktivizmus boldoggá tesz, s nektek nincs okotok boldognak lenni.

Ti a boldogtalanság oldalán álltok; ti vagytok a sötét oldal.

A küldetésetek mindenekelőtt nem az, hogy ajánljatok vagy építsetek. Ha képesek vagytok erre, tegyétek. Ha tarthatatlan ellentmondásoknál lyukadtok ki, mondjátok ki őket. Hiszen a ti legfontosabb küldetésetek az Igaz felé törni. Sírásók vagytok és hullák. Ti vagytok a társadalom teteme. Ti vagytok felelősek a társadalom teteméért. Mindnyájan felelősök, egyenlő mértékben. Hát öleljétek a földet, szemetek!

Határozzátok meg az ártatlanságot és a bűnösséget. Legelőször magatokban, ez később útmutatóul szolgál. De másoknál is. Vizsgáljátok meg a viselkedésüket és mentségeiket, és hozzátok meg az ítéletet minden részrehajlás nélkül. Ti nem kímélitek magatokat, hát másokat se kíméljetek.

Gazdagok vagytok: ismeritek a Jót és a Rosszat.

Sohase mondjatok le e kettő elválasztásáról; ne hagyjátok, hogy a toleranciába, korunk e szánalmas stigmájába süppedjetek. A költészet képes végleges morális igazságokat felállítani.

Minden erővel gyűlölnötök kell a szabadságot.

Szólj hozzá!

Houellebecq jó ember

2016.03.18. 11:47 :: Fenehorizont 667

 

Mint tudjuk, a bölcsészeti tanulmányoknak körülbelül semmi értelmük, legfeljebb az egyetemi tanári állásra eséllyel pályázó, legtehetségesebb diákok húzhatnak hasznot belőlük – tehát az a fura helyzet áll elő, hogy van egy rendszerünk, amelynek az egyetlen létjogosultsága a saját újratermelése, és több mint 95 százalék hulladékot gyárt. Ugyanakkor nagyobb kárt nem okoz, sőt akár marginális haszonnal is járhat. Egy fiatal lánynak, aki eladónői állásra pályázik a Céline-nél vagy az Hermèsnél, elsősorban persze a megjelenésére kell gondot fordítania; de használható szaktudás híján egy kortárs irodalmi BA vagy MA is jelenthet némi esélyt, amennyiben a munkáltató számára valamelyes szellemi mozgékonyságot ígér, ami akár szakmai fejlődéshez is vezethet – ráadásul a luxusszépségiparban az irodalomhoz pozitív jelentéstartalmak társulnak.

 

 

Szólj hozzá!

A zöldkalapos lány kalandjai - avagy egy backpacker naplójából

2016.03.12. 22:42 :: Fenehorizont 667

Ráléptem az útra

 

Amikor 20 éves koromban először elhagytam a komfortzónámat, és egy indonéz-líbiai kettős állampolgár barátnőmmel elindultam stoppal Olaszországba, hogy aztán illegálisan sátrat verjünk a holdfényes tengerparton egy kidőlt, odvas, mohákkal benőtt fatörzs mellett, még nem gondoltam, hogy évekkel később majd az utazás lesz az életem. Persze már akkor megmozdult bennem valami, és a kaland alkalmával mintha megváltozott volna a rezgésszintem. Megéreztem a szabadság ízét. Elindult bennem egy folyamat, ráismertem, és megtettem első lépéseimet az Út-on.
Azóta kiszakadtam az anyagi világ mókuskerekének taposómalmából, bejártam a fél világot, csodálatos emberekkel, kultúrákkal ismerkedtem meg, ami segített megtalálni önmagam leges-leges legbelső énjét. Felfedeztem azt, amiről mások még álmaikban sem mernek álmodni ott, a komfortzónájukban belül.

Hogyan kezdődött mégis mindez?

Az olaszországi túra után két évvel gondoltam egyet, és világgá mentem. Nagyon bátor kezdet, hiszen magam mögött hagytam mindent - ami egy rendkívül fájdalmas, lemondásokkal tűzdelt döntés volt és nem lehetett halogatva meghozni. Éppen a boltból hozott krumplit pakoltam teszkós nájlonszatyorból a spejz alsó polcára, amikor a mozdulat közben valami történt: fogtam magam és úgy, ahogy voltam, kinyúlt pólóban, Rider márkájú ciklámen PVC papucsban egyszerűen kisétáltam a bejárati ajtón. Azóta sem tértem vissza. Végérvényesen elhagytam a komfortzónámat, hogy tudatosan, egy magasabb lelki síkon, magasabb rezgésszinten éljem meg az életem, és jelen tudjak lenni a pillanatban. Elindultam önmagam, a megvilágosodás felé.

 

A földi mennyország kapujában

 

Pont egy éve vagyok a szalafundriai Csekzapultán-szigetek Koszfencinália tartománya délkeleti csücskének gyönyörű tengerpartján. Kicsit áldoztam is a materializmus oltárán, hogy meg tudjam ünnepelni az évfordulót egy ananászos latte machiatoval.
Nem vágyom már az anyagi világ társadalmi elvárásainak megfelelni, hiszem itt bármit tehetek. Szabad vagyok. Úszhatok vulkánokban, repülhetek a korallzátonyok között, medúzákat hajtogathatok, delfinek orrába böködhetem a fejem búbját, sirályokkal futhatok és megmászhatom a tengert bármikor!
Rengeteget tanultam az életről, emberekről, önmagamról és a pozitív rezgésekről. Fantasztikusak a helyi lakosok! Jóformán semmi nincs a tulajdonukban, de mégis bármivel rendelkeznek, mivel ők a Mindenség csendes birtokosai. Elképesztő, ámulatba ejtő az a bölcsesség, amivel szemlélik a világot! Őket nem kötik a konvenciók béklyói, nem húzzák az általam addig ismert világ rabigáját, hanem mernek a pillanatnak élni! Múltkor is kerestem egy szállást, bementem az első kis panzióba és mit láttam? A recepciós alszik a földön! Ez fantasztikus! Ahelyett, hogy a dolgát végezné, alszik! Itt bármikor lefekszik pihenni bárki, ha éppen úgy szottyan kedve. Ezt kéne megtanulni Magyarországon is mindenkinek! Ezt a rendkívüli lazaságot, amivel a kihívásokkal szembenéznek, ezt a bámulatba ejtő könnyedséget, ahogyan a problémákat ignorálják. Mennyivel könnyebb lenne például a postai dolgozó napja, ha a kígyózó harminc méteres soron és a taposómalom mókuskerekének rabigáját nyögő, feszült embereken nem felidegesítené magát, hanem kapna az alkalmon és szundizna egyet! Vagy a nővérke, aki a 14. óráját nyomja egyhuzamban, eldobná a 92 éves Feri bácsi vesetálját, bekucorodna a takszerbe és álomra hajtaná a fejét! Szundizhatna például mindenki, és sokkal kipihentebb, pozitívabb lenne ez a társadalom!

 

Ilyen az élet itt, Szalafundriában.

 

Összehasonlíthatatlanul nyugodtabb vagyok, mintha egy tömött buszon utaznék Kőbánya-Kispestre. Valószínű ez az itteni pozitív energiasugárzások behatása miatt van. Errefelé mindenki mosolyog, állandóan. Csupa mosoly itt minden. Egyedül evés közben hagyják abba, mert mosolyogva nem tudnának rágni. Táplálkozásra márpedig - bármennyire is furcsa - az ittenieknek is szükségük van. 
Senkit nem érdekel a holnap, vagy hogy mi lesz félóra múlva. Majd lesz valami - úgy vannak vele. És milyen igazuk van, mert tényleg mindig volt eddig valami. Bámulatos!

A helyi lakosok nem kérdezik, honnan jöttél, bárkitől elfogadják az usadollárt, nem számít nekik az identitás, a politika, a vallás, csakis kizárólag a lelkedet nézik. Persze - mivel az ország lakosságának 70%-a muszlim - jobb, ha leveszed azt a keresztet a nyakadból. A kultúrájukat tisztelni kell és a tisztelet visszaszáll rád, mint hason eleresztett éjjeli fing.

 

Egyszer megkérdeztem egy helyi öregembert, aki homokból, kagylókból és algából saját kezűleg készített szalvétákat árult a gyönyörű, napsütötte fövenyen, hogy mitől ilyen kiegyensúlyozott. Honnan az ámulatba ejtő bölcsessége, amivel szemléli a világot? Pár másodperc áhítatos gondolkodás után enyhén elfátyolozódott tekintettel, tört angolsággal fülembe súgta a Válasz-t, ami így hangzott.



"Ha az ember boldog, az jó."

 

Csodálatos! Fantasztikus! El kellett ismételjem magamban, hogy át tudjam érezni a kapott információt. Ha az ember boldog, az jó. Bámulatos, hogy tizenhétezer-hatszáztizenhárom kilométert kellett ahhoz utaznom, hogy végre megtaláljam a választ minden bennem feszülő kérdésre! Ha az ember boldog, az jó! Micsoda életigazságok lapulnak emögött a pár egyszerű kis szó mögött! Micsoda felemelő érzés jelen lenni abban a pillanatban, tudatosan, amikor a kis öregember ajkait elhagyta ez az elképesztő Igazság!

 

Önmagam vagyok


Itt boldog vagyok, mert önmagam lehetek, és nem valaki más például. Nem kell állandóan megfelelnem. Ha valami probléma jön, és az nem szűnik meg magától, nem kell megoldanom, csak veszem a hátizsákom és a zöld kalapom azt odébbállok. A probléma meg maradjon ott, ahol van. Csak nehogy egyszer körbeérjek.
Nem kell felvilágosulatlan emberek konvenciói között sínylődnöm, csak és kizárólag magamra gondolhatok, ahogy tettem azt tulajdonképpen mindig is. Meg persze Rád, kedves olvasóm és leendő backpacker.

 

Itt az élet nem elmegy mellettem, hanem megélem azt. Tudatosan, jelenlévőn a pillanatban. Itt mindenki mosolyog, csak ne jöjjön több cunami. Itt mindenki boldog, és nem szomorú. Itt mindenki gondtalan, és nem gondos. Itt minden tökéletes és fantasztikusan és bámulatosan csodaszépen nagyszerű. Itt spirituálisan egyesülhetek az anyatermészettel, és bejárhatom az utamat, ami a legbelső énembe kanyarodik befelé.
Végre azt tehetem, amit mindig is szerettem, és ami helyett nem is nagyon vagyok képes mást csinálni: önmagammal foglalkozhatok.


Szalafundriában. 

 

A millió mosoly országában.

 

A földi mennyország kapujában.

 

 

Ha hallani akarod a zöldkalapos lányt tapasztalatairól, élményeiről mesélni, megteheted július 32-én, hétfőn 11 órakor az Amplitúdó Közösségi Házban.
A belépés, miután letetted becsületből az ezrest, természetesen ingyenes.

Szeretettel várunk!

 

 

Segítségeddel biztosíthatod a zöldkalapos lány anyagi világtól való függetlenségét is.

Számlaszám: 12372378 - 65439876 - 00000000

 

Köszcsike

 

A zöldkalapos lány

Szólj hozzá!

BÚÉK

2016.01.03. 15:47 :: Fenehorizont 667

Kívánok minden hagyományos társadalmi konstrukcióval és berögződéssel bátran szembeszálló, haladógondolkodó, modern olvasómnak boldogságkereséssel, önmaga megtalálásával, az urbánus társas magányt kompenzáló pótcselekvésekkel és Facebook eseményekkel, okostelefon-nyomkodással, már az első héten megszegett fogadalmakkal teli; a kirekesztett, patriarchális férfitársadalom által elnyomott, háborúsmenekült, hamis igazolvánnyal érkező szíriai roma migránskislányokban gazdag, autentikus, háztáji, termelői, kézműves bio-vegán újévet!
Kitartás, már csak tizenháromezer-kettőszáznyolcvankilenc napot kell aludni és lesz valós esély, hogy egy független civil, szakértői kormány leválthassa az Orbán-rezsimet - hacsak addig meg nem hal végelgyengülésben Viktor.

A többieknek meg BÚÉK! :D

Szólj hozzá!

Azoknak, akiket idegesít Ákos véleménye

2015.12.17. 11:33 :: Fenehorizont 667

Idegesít Ákos véleménye a hagyományos női és férfi szerepekről?

Ez azért van, mert tudod, hogy ebben a játszmában már réges-régen elbuktál, és remény sincsen rá sok, hogy feltápászkodj. Márpedig szeretnél talpra állni, különben nem idegesítene.
De
 kevés vagy hozzá, és mindig is kevés voltál.

:-(

Szólj hozzá!

A Nagy Barney Stinson Terápia

2015.08.28. 15:11 :: Fenehorizont 667

 

Egy régebbi blogbejegyzés hatására tettem meg a végső lépést, hogy leüljek, és megírjam a megírhatatlant: azt, hogy Barney Stinson karaktere és az általa kiváltott jelenség szerintem miért is egy hatalmas, de legalább béna hazugság.

Kezdem azzal, hogy az egész, az adott szar sorozatban felépített műmájer "macsó-imidzs" rendkívüli módon tipikus, a poszt-poszt-posztmodern frusztrációt a hatalmas gegek és fergetegesen hú-delaza beszólások által jóformán kierőszakolt nevetés tünetileg igen hatékony módon képes enyhíteni. Hogy miért, annak több összetevője van, és mindkét nemnél a megfelelő húrokat pendíti. Néha különbözőképpen, néha lánynál-fiúnál is egyezően, de nem szaladok ennyire előre.

Messziről kezdem, mert máshonnan nem tudom. 
Vélt vagy valós alkalmatlanságuk miatt páran sokféleképpen tagadják, de a világunk nagy részén élő emberek mindennapjait és a mindennapokban létesített interakciókat a hagyományos nemi szerepek határozzák meg akkor is, ha ellenkező neműek érintkeznek, valamint akkor is, ha azonosak - természetesen nem elsősorban a szexualitásra gondolok, de az eddigi tapasztalataimból kiindulva bátran megállapíthatom, hogy ezek a kapcsolatok eljuthatnak ebbe a fázisba is, mivel meglátásom szerint az emberek szeretnek baszni.
Természetesen a Föld nevű bolygón élő emberiség nagyjából olyan 70-80 százaléka nem is kérdőjelezi meg ezeket a szerepeket, mivel végig sem gondolják az egészet, ellenben teszik a dolgukat, ösztönösen, és ez így is van rendjén - hogy is lenne másképpen? Ezt azért nem árt leszögezni, mert a felvilágosult nyugati, ún. zsidó-keresztény kultúrkörben élő, a teljes népességhez képest viszonylag kis számú, mára elkényelmesedett embertípus hajlamos az egész világot a saját, berögzült szokásai és félelmei mögül szemlélni, ennélfogva az eritreai kecskepásztort, az afgán máktermesztőt, a hszincsiangi mezgaz-munkást, a pápua új-guineai bennszülöttet és a borsodi cigányt is csak önös értékrendje szerint képes megítélni. Pedig van egy olyan halovány sejtésem, hogy ezek az emberek beláthatatlan magasságból fosnak a gender studies-ra és a társadalomszociológiára, és ez nem feltétlen az ő elmaradottságuk bizonyítéka - csak a mi szemszögünkből. Szerencsére a mi kis nyugati akolunkban is csak kis számú, ámde Isten kegyelméből annál nagyobb kommunikációs felülettel tarkón baszott, frusztrált kisebbség szokása elmerülni az évezredes berögződések átértelmezésben, dekonstruálásában és önnön véleményük szerint bizonyára ezeknek a "meghaladásában".

Mivel én is az említett zsidó-keresztény kultúrkörben élek, és ezt még akkor is így vélem, amikor leszállok a metróról és átküzdöm magam az azonnal felszállni akaró tömegen, kénytelen vagyok elgondolkodni, hogyan is lehet sikeres egy ilyen nyamvadt, retardált karakter, amikor még körülöttem is nagyrészt mindenki ugyanazon ősi berögződések által determinálva cselekszik már több ezer éve. Nya! Szerintem a kulcs itt is, mint majdnem minden esetben a mi kultúránk általános kényelemben, nagyrészt semmittevésben nevelkedett embertípusának emiatt az életforma miatt érzett rengeteg félelme és lelkiismeret-furdalásból fakadó kompenzációja; ugyanis a Barney karakter igen jól játszik ezekkel az érzésekkel - jelen esetben a jól természetesen nem jelenti automatikusan azt is, hogy bonyolultan és kidolgozottan. Ellenkezőleg: végletesen primitíven. A férfiaknál a promiszkuitásra való hajlamot (sok esetben inkább csak vágyat), a nőknél az anyai ösztönöket birizgálja egylépcsős, vagy inkább egyváltós, egyszerű csavarral.

Barney Stinson karaktere a produceri kívánalom szerint ugyebár egy nőfaló, egy pinabubus. Egy igazi tökös csávó, aki minden trükköt bevet, hogy a nők bugyijába jusson, de közben mégis egy szerethető, kinézetre aranyos kis cukisrác, olyan kisfiús ábrázattal. Hát hogyan is lehetne erre a jópofa, laza, vidám karakterre haragudni? Ráadásul úgy, hogy az őt megformáló színész még buzi is (tehát szabadidejében a hímtagját férfiak kakilójába szokta belehelyezni), és ennek tükrében még fantasztikusabban zseniálisnak tűnik a nőfaló férfi megformálása. Ámde csak tűnik. Ugyanis egy valamirevaló színész még a kecskeméti, vagy mittudoménmilyen, lényeg, hogy kis léptékkel akartam szemléltetni, szóval még egy akármilyen jelentéktelen színész is képes ezt meghaladó mértékben képességeivel megtéveszteni közönségét, nemhogy egy olyan hálivúdi, mostanra már valószínűleg dollármilliomos valaki, mint Neil Patrick Harris. Aki ezt kimagasló színészi teljesítménynek tartja, nyugodtan húzza le magát a retyón. Kösz.
Neil Patrick Harris sikere nem az övétől eltérő, heteroszexuális irányultságú sztereotíp karakter megformálásában rejlik, hanem nagyrészt a saját, valószínűleg az orientációja miatt alapból már meglévő, azaz "hozott" mozdulataihoz, túljátszott gesztikulációihoz és hanghordozásához, valamint a kinézetéhez, amiket ő vagy a tehetségtelensége miatt, vagy produceri utasításra nem vetkezett le. Az utóbbit mellesleg kétlem, mert az túl bonyolult lenne egy ilyen, szerintem kezdetben még a pénzecskét adó emberek által is maximum középszerűnek álmodott sitcom alapkoncepciójához.

Magyarán szólva azért olyan sikeres ez a karakter, mint nőcsábász, mert az őt eljátszó emberről ordít, hogy valójában egy hadonászó kis köcsög.


Hogy pontosan miért működik ez a koncepció, annak megválaszolásához kanyarodjunk vissza újra a bejegyzés bevezetőjéhez.
Hiába kevés még az újraértelmező és újradefiniáló megmondóember a népességhez viszonyítva, azért csak-csak egy össztársadalmi jelenségre reflektálnak túlzásokkal és végletesen, és ez a jelenség egy globális (persze csak a mi szempontunkból) önbizalom-vesztés. Ez természetes folyamat, hiszen minden leáldozó kultúrában élő ember magában hordozza környezete végzetét, így előbb vagy utóbb, de megvész jódolgában. Persze a megveszés előtti kapálózásban egy darabig még túlteng a mélyfilozófia, az élet nagy kérdéseinek keresésére és önmaguk megtalálásába fordított energia. Ez hogy, hogy nem, valahogy mindig az addig fennálló értékrendszer megkérdőjelezésében csúcsosodik ki. Így volt ez régen is az ókori birodalmak bukása, majd a kereszténység reformációja, végül a felvilágosodás előtt, és így van ez manapság, a nyugati civilizáció kelet általi bekebelezésének kezdetekor is. Törvényszerű tehát a nemi szerepeknek nevezett általános viselkedési formáknak az azoknak való megfelelésünk alkalmatlansága miatti megkérdőjelezése, és a kreált új formák saját nárcisztikusságunk szolgálatába állítása.

Ebből következik, hogy az emberek nagy része a legtöbb olyan témához, ami az életvitelük szempontjából fontos és ezért rizikós, csak gumikesztyűben, piszkavassal mernek nyúlni, amennyiben az direkt módon van tálalva. Ez érthető is, hiszen egy elkényelmesedett kultúra bizonytalan tagjait minden konkrét üzenet, legyen az bármilyen morális, erkölcsi vagy hagyományos-nemiszerepes, a saját vélt vagy valós, esetleg már megtörtént vagy csak esetleges kudarcaikra emlékezteti. Arról nem is beszélve, hogy minden frusztrált ember mentsvárát, az egyediségre való törekvést, az individualista egotripet akasztaná meg az ilyen üzenetekre adott, általa kiszámíthatóként aposztrofált reakció. Ugyanilyen hatást váltana ki egy valódinak ható, férfias kinézetű nőcsábász szerepeltetése a sitcomban még akkor is, hogyha az hasonlóan, vagy még viccesebben adná elő a sztereotíp macsó-szövegeket. Azzal egyik nem, és a heteroszexuálison túl egyik LMBTQIDGFL életmód-kísérlet képviselője sem tudna azonosulni, egyszerűen azért, mert túl direkt. Nem elég ironikus, nem elég gunyoros, nincsen az a pajkos kikacsintás a közönségre, ami Neil Patrick Harris minden ratyi mozdulata és az általa túljátszott szerep ellentétéből fakad, és ami valami olyasmi, hogy: "Ugyan, barátom, nem kell engem komolyan venni, csak viccelek az aranyos kis pofimmal, amikor nőkről beszélek, nem szoktam én igazából nőket dugni, pláne nem ennyit, mert tudod, én csak egy kis vicceskedő köcsög vagyok és úgyis másik pályán focizok, na adj egy pacsit. Háhá! Elkapom a kezem, na mégegyet."
Szerintem anno a producerek sem gondolták ezt végig, csak az isteni szerencse folytán vitte el a hátán később már az egész béna sorozatot az így megnyerővé vált karakter.

Egy direkt módon felépített macsó, tehát baltaarcú, nagyon jóképű, széles vállú, magas, magyarul egy tipikus nőkúró jópasi kinézetű karakter a férfiak körében azért nem lenne sikeres, mert hiába túlozná el a szerepét jópofán, akkor is a faszi pofájába lenne törölve az ő valós életének és a színész által eljátszott karakter életvitelének a különbsége, ami minden viccessége és túlzása mellett bizony néha frusztrálóan hatna, ami frusztráció miatt az ilyen karaktereket a néző önmagát felmentve előszeretettel bélyegzi sablonosnak. Egy férfinak elég csak ránézni a szereplő nyamvadt fejére, követni a mozdulatait, a műmájer szövegeit és egyből látja, a faszi soha nem lehetne olyan ember, akit ő a való életben tapasztalataiból kiindulva igen rövid idő alatt potenciális veszélyforrásként azonosítana a pináért folytatott konkurenciaharcban. Levágós, hogy mindez hazugságra épül, és ez megnyugtatóan hat a nézőre, amit aztán úgy transzformál a saját egója felé, hogy megállapítja: nem egy sablonos figura. Senki sem szereti látni röpködni a saját balfaszságára folyamatosan emlékeztető kis impulzusokat, kell valami magyarázat, aminek segítségével kikerüljük a frusztrációt, és még pozitív színben is tűnhetünk önnönmagunk előtt azzal, hogy rendkívüli egyéniségünket nem lehet megnyerni holmi "sablonos" dologgal.
És persze a nők. Azt nem kell magyarázni, hogy a macsó-típusú férfiaktól minden nőnek feláll a hátán a szőr. Legalábbis szóban. A szájával mindegyik ezt mondja. Macsó? Ó, ő aztán nem szereti azokat, ugyan már, hogy jön bárki is ehhez a feltételezéshez. Aztán persze egy nőtől ilyeneket hallva egy valódi, tehát nem Barney-szerű szoknyapecér szerintem alig bírja elnyomni elégedett mosolyát, amit az a biztos tudás okoz, hogy kb. 0,3 - 2 óra közötti időintervallumon belül már a negyedik pózban fognak részegen, ordítva dugni. Természetesen minderre a nők indirekt természete adja a választ, aminek elemzésére ott ül a neten tonnányi szakirodalom, valamint az évezredek során született és elhalálozott férfiak mérhetetlenül sok megélt és átadott tapasztalata. Lényeg, hogy a nők közül nem sokan tudnak éveken keresztül egy sokrészes, viccesnek szánt sitcom során ha úgy tetszik "azonosulni" olyan direkt kinézetű karakterrel, akiről az ösztöneik sejtetik, hogy a sztereotíp szerep alapjául szolgáló, három dimenziós kivetülésnek nem is kéne olyan sok koktélt fizetnie, hogy az elérhetetlen hölgy státuszából villámsebesen három centiméterrel az alany pénisze előtt találják magukat. Márpedig könnyen kaphatónak egyik nő sem szeret tűnni. Még a leffegően tág pinájú, szétkúrt ribanc is kifogások egész garmadájával rendelkezik, amik hallatán egyből meggyőződhetünk, hogy a látszattal ellentétben ő tulajdonképpen egy álca alatt tipegő hercegnő.
Minden könnyen kapható nő lelkiállapota hasonlóan bizonytalan, mint a csajozásra nem alkalmas férfié, és erre bármi módon emlékeztetni az alanyokat enyhén szólva nem szerencsés. Bármi, ami mégis emlékeztet, az hamarjában nem lesz elég összetett, kifinomult, ellenben megkaphatja a kifogástalan ízlésű kritikusok kedvenc bírálatát: túlságosan szájbarágós.
Azonosulásra sokkal alkalmasabb a kisfiús, kis pajkos, kis jóképű, kis aranyos, kis cuki, kis vicces kis édi Barney, akiről az ösztöneik által vezérelve egyből megállapíthatják, hogy a képernyőn látott feminin-típus valójában a büdös életben nem dugna meg és verne át utána sok nőt, hanem épp ellenkezőleg: inkább lehetne anyáskodóan babusgatni azt a cuki fejét. Ráadásul még vicces is. Haha. Hiszen a humor nagyon fontos.

És persze ott van még az ultimate műlazaság. Ez már mintegy alapkövetelmény bármilyen produkciónál. A laza, közvetlen stílus a bizonytalan emberben azért képes jóérzést kelteni, mert azokon a szituációkon, amikben ő az esetek többségében görcsöl és betojik (és ami szituációkban rejlő buktatókat egy normális önértékeléssel bíró valaki észre sem vesz), a laza jellemű hős játszi könnyedséggel libben át. Piaci igény van a lazaságra. Mivel igény minden esetben a hiány velejárója, és ugyebár tudjuk, hogy az általunk lazának tekintett ember hogyan és miképpen érvényesül, nem nehéz ezt az hiányt is a fentebb körbeírt össznépi bizalomvesztésre visszavezetni. Quentin Tarantino pl. egész életművet épített olyan karakterek filmre vitelével, amilyen a lábfetisiszta, kúpfaszú Mester maximum csak hagymázas álmaiban tudott lenni.

Barney karaktere ebből a szempontból jól, de nem különlegesebben szolgálja ki igényünket, mint a többi ötvenhatezer produkció. 

Sikerének igazi titka abban rejlik, hogy bármi, amit tesz, sohasem az, amire a részletekből automatikusan gondolnánk. Egymagában hordozza az összes hagyományos berögződésnek, haladárul "előítéletnek" a negációját, amellett mégis azokra az ösztönökre hat, amik által vezérelve oly sokszor kudarcként élünk meg egy-egy adott szituációt.

Barney egy átbaszás, egy tipikus modern hős, és hogy világhírűvé váljon, nem kellett más, csak annyi, hogy egy nem mellesleg homokos, középszerű színész vicceskedve hazudja a képünkbe a macsót.

 

 

 

Szólj hozzá!

Egy szó, ami mindennél megfelelőbben jellemzi a kétségbeesett nárcisztikusságba belefúló kultúránk utolsó előtti rúgásait

2015.07.03. 12:44 :: Fenehorizont 667

 

 

 

Szelfibot

 

 

 

Szólj hozzá!

Buda Ferenc: Ítélet

2015.06.22. 19:27 :: Fenehorizont 667

 

 

Suhognak füvek és kardlapok
Vet a víz fekete vas-habot

Hibátlan mennybolton kék ököl
Hívatlan támad és tündököl

Városok tornyait tördeli
Sodoma szőlejét elveri

Indul a vas szekér dörögve
Farkasok fogadnak örökbe




Szólj hozzá!

Boldogság

2015.05.15. 17:16 :: Fenehorizont 667

Nemrég mélyenszántva a látomezőmre sodródott egy rendkívűl tanulságos, szerintem a többi hasonló idézetnél az indokoltnál (ami a semmennyi) jóval nagyobb figyelmet érdemlő szöveg a Facebookon.
Ez, ni:


A boldogságot nem érdemes függővé tennünk semmitől. Nem érdemes úgy vélekednünk, hogyha majd ezt vagy azt elérjük, akkor boldogok leszünk. A boldogságot egyszerűen csak éreznünk kell, és belőlünk kell, hogy fakadjon.

(Kiss Tibor)

 

Nos.

A nagy büdös lófaszt.

 

A boldogság nem bélgáz, ami csak úgy árad belőlünk. Szerintem inkább a negatív érzésekről lehet ilyesmit elmondani, hogy 'belőlünk fakad', de a boldogságról semmiképpen sem. Persze azok a negatív érzések sem minden előzmény nélküliek, de az tuti, hogy sokkal kevesebb inger és kevesebb mittomén, szinapszis vagy micsoda szükségeltetik hozzá az idegsejtjeink között, mint a boldogság érzetéhez. A boldogság nem 'fakad', hanem kialakul, méghozzá elég sok külső behatás bonyolult hozománya képpen, és ez a folyamat igen rögös úton halad, rengeteg aktív beletett munkát és energiát igényel. Főleg 8-9 éves kor felett. :D
Ráadásul - ellenben a dühvel vagy a haraggal, de akár a szomorúsággal is - jóval nehezebb tartóssá kovácsolni ezt az érzésvilágot. Szerencsére elveszíteni is nehezebb, ha már megszereztük és tényleg 'fakad belőlünk', hiszen utána a boldogság kapaszkodik belénk, míg a szomorúságba általában mi kapaszkodunk.


Tipikus posztmodern faszság, hogy bizonyos lelkiállapotokra rámondjuk, hogy az igazándiból, valójában véve csak úgy van, mint a csí, azt ha éppen nem látjuk, akkor poroszkálva kutatjuk, hátha rábukkanunk, mint piszokra az ajtófélfán serlokk és akkor végre heuréka, minden fasza lesz; vagy rosszabb esetben csak tátott pofával várjuk, hogy elénk táncoljon. Általában pont azokról a lelki- és életállapotokról hisszük ezt, amik elérése munkát igényel. Meg persze kitartást, odaadást, bátorságot, és még egy halom hasonló, az utóbbi párszáz évben az ezekre alkatilag és kulturálisan képtelen civilizált nyugatiember önfelmentése gyanánt túl sokszor átértelmezett, dekonstruált és relativizált tulajdonságot.

Pedig megmondta már Jézus Krisztus és Britney Spears is, hogy mindenki küzdjön az álmaiért.

Szóval innen üzenem Kiss Tibornak, hogy én ott leszek, amikor elapad az a cucc, amit a megvilágosodott, vagy éppen oda-vissza eső ex- vagy aktív heroinisták csak úgy áradni vélnek, és boldogságnak hisznek. Aztán majd csinálok valamit. Mondjuk beleordítok egyet a kurvanagy csendbe. Hehe.

 

 

Szólj hozzá!

A miértekről

2014.11.21. 14:09 :: Fenehorizont 667

Ugye, a felvilágosult haladógondolkodó modernember (tudom, már megint kezdem... vagyis folytatom ugyanott, ahol abbahagytam; de ez már túlságosan hosszú zárójel - így meg pláne), na ez az ember olyan, hogy nagyon foglalkoztatják a miértek. Adott egy probléma, és akkor baromira fontos, hogy az miért van. Mintha azzal, hogy szorgos kutatás eredményeképpen a probléma kialakulásának mintegy feltárja okait, bármi lófaszt is haladt volna afelé, hogy maga a probléma meg legyen oldva. Nem, a probléma attól még nem lesz megoldva, ha kiderül, hogy pl. indokolatlan helyzetben láttam apám péniszét 2,08 éves koromban, EZÉRT kialakult bennem valami töttöröttöröttö negatív visszacsatolás hmhm... paramparam rosszul berögződött viselkedési séma blablabla habiszti. Ha nárcizmusát kiélte a gyökerek felkutatásáig vezető út során felgyülemlett feszültség enyhítése képpen, akkor azt találja a haladógondolkodó modernember, hogy hellyel-közzel seggugyanott van, ahol azelőtt volt, mielőtt ezt a mizériát elkezdte. Persze vannak, akik analitikus pszichologikus elbizakodottságukban azt hiszik, ezzel a módszerrel gyógyítani tudnak, de nekem elég egy vagy két példa arra, hogy az igazán problémás/zseniális, azaz mondhatni összetett személyiségű embereknél mennyire nemhogy csak hatástalan, de egyenesen káros az egész. Tulajdonképpen bele lehet halni, az meg már nem játék.

Én általában a következő módszer szerint járok el, ha problémába ütközöm. Először is, mérlegelem, hogy együtt tudok-e élni a problémával úgy, hogy a továbbiakban ne befolyásolja nagyon negatívan az életem, avagy nem tudok. Magyarul: probléma-e egyáltalán az a dolog, amit elsőre annak véltem. Ha arra a következtetésre jutok, hogy nem is valódi a probléma, akkor az ág véget ér; ha arra, hogy de igen, az, akkor az ág onnan szintén kétfelé ágazik: meg tudom-e oldani magamtól, avagy nem tudom. Ezek eldöntéséhez persze kell saját magam olyan típusú ismerete, ami nem elsősorban analitikus jellegű, sokkal inkább hagyatkozik a tapasztalati úton megszerzett tudásra (idősebbek előnyben). Ha oda lyukadok, hogy meg tudom, akkor kezdődhet a munka, ami garantáltan extra nagy szopás lesz; ha oda, hogy nem, akkor. Hát. Akkor. Akkor ordítok segítségért.

 

 

Apropó, anno még írtam itten, hogy szívesen csinálnék egy egész karos tetkót. Hát, a feltételes módból rideg valóság lett, és már majdnem készen van. Ez bizonyára nagyon érdekli azt a pár darab édesbogárkát, aki akkor is kattintgat a blogomra szorgalmasan, amikor nem írok négy hónapig egy kanyi betűt sem, úgyhogy majd teszek fel képet a végső állapotról de nyilván nem teszek fel képet róla, mert ez nem egy kibaszott csajszis tumbrlbrlmbrl, na! Itt keménység van, meg minden. Meg zokogás. Meg hiszti. Na mindegy, akkor sem. Vagy majd meglátom :D

Szólj hozzá!

Komoly gondok

2014.07.17. 21:23 :: Fenehorizont 667

Ma megpróbáltam könnyebbé tenni szerencsétlen, viharvert, nyolc évvel ezelőtti csúcstechnológiát képviselő, piszokmód hangosan fújtató laptopom életét, aminek a monitorja tudodazzal a barna csomagkötöző zsinórral van hozzákötve az aljához, hogy ketté ne essen. Ez ügyben első lépésként átböngésztem a programokat, és úgy gondoltam, ami esetleg magától valahogyan feltelepedett, de utánanézve azt találom, hogy nincsen szükségem rá, eltávolítom. Találtam is egy Mobogenie nevű izét, ami androidos telefonok hümpürümpürümpürüm. Mivel nekem a telefonom is a laptopomhoz idomul technológiai színvonal terén, ezért eddig olvastam, és el is kezdtem az eltávolítást. Mielőtt befejezte volna, előugrott egy ablak, ami gondolom a Mobogenie hivatalos cucca, és minden uninstallálásnál megjelenik, de ott egy rettenetesen szörnyű dologra akadtam... Mobogenie kétdimenziós megtestesülése, egy aranyos kis kék, félgömbfejű, gombszemű, rajzolt valami integetett nekem egy szemeteskukából, mellette a következő felirattal: "We are sad to see you".
Borzasztóan megsajnáltam, el is kezdtem kattintgatni, mint egy bolond, de már késő volt! Az uninstalláló program befejezte a műveletet magától, és Mobogenie-t kilőtte az éterbe, az űrbe, a nagy büdös semmibe, a redvás picsába, oda. Szegényke. Utána csak ültem vagy fél percig meredt szemekkel, kétségbeesve, mígnem beütött a fless, hogyha ezt tovább folytatom, nyugodt szívvel konstatálhatom, komoly gondok vannak. Felnőtt férfi vagyok, a kutya mindenségit!
Alig bírtam megállni, hogy ne telepítsem újra. Aztán erőt vettem.
Az élet ilyen: otthagyni az elhullottakat, nem nézni hátra, csak menni-menni előre.
Vagy körbe.

 

 

Szólj hozzá!

.s.l.e.e.p...a.p.n.o.e.a.

2014.06.02. 17:21 :: Fenehorizont 667

 

Szólj hozzá!

Csináld úgy, hogy fájjon!

2014.05.29. 13:13 :: Fenehorizont 667

No, szerintem megtaláltam azt a videót, ami a mai, modern, haladó, felvilágosult, a korlátok nélküli szabadgondolkodásba és a kényelmes semmittevésbe belerohadt, majd attól meghülyült emberek alkotta kultúránk elbaszott kapcsolatait a legjobban zanzásítja.
A zene és a szöveg tökéletes, és ehhez a videóklipp minden egyes képkockája remekül passzol.
Csudás az egész, na. Szuperhádé minőségért cserébe szerintem szopnék.

 


 

Ja, és mégegyszer megköszönném Cristiano Ronaldónak, hogy sérülései dacára is ilyen áldozatos munkát végzett a jövőmért. :D

Szólj hozzá!

.H.a.l.a...M.a.d.r.i.d.

2014.05.26. 15:33 :: Fenehorizont 667

 

Mármint a REAL, nem az a másik.

 

 

 

Szólj hozzá!

Be careful

2014.05.21. 21:09 :: Fenehorizont 667

 

Mert megbasz a jaóisten.

 

Szólj hozzá!

Olvass!

2014.05.12. 22:38 :: Fenehorizont 667

 

Van egy csillagszemű zsenilány mindenféle szöszmösze, amit érdemes olvasni, így szeretettel ajánlom mind az 1,8 db látogatómnak.

Innen nyílik.

Benne ilyen hogyaszondja:

"Önmagunkra is saját életünk főhőseként gondolunk, s ha a szembejövő személyek és elemeknek nem rendeződnek maguktól a főtörténet részévé, hát kreálunk nekik egy mininarratívát s mellékszálként üdvözöljük őket."

Ez remek.

 

Szólj hozzá!

Hát ez meg...

2014.04.29. 20:17 :: Fenehorizont 667

 

...egyszerűen csak rohattkurvajó.

 

Szólj hozzá!

Szép nap, jó sétálóidő

2014.04.24. 22:37 :: Fenehorizont 667

 

Girls just wanna have fun

 

Tavasszal elvileg jó sétálni, pláne, ha nem céltalanul kóborol az emberfia. Elvileg jó. Furcsán érzem magam; mintha nem is én használnám az mp3-lejátszót eszközként, hanem az használna engem. Az agyamba van dugva a póráza, és azzal vonszol keresztül a zsúfolt vagy a kevésbé zsúfolt utcákon. Jönnek szembe, jönnek szembe, jönnek szembe. Szépen süt a nap, és a város is pezseg. Szeretem a pezsgést, mindig is szerettem. Kiválóan lehet egyedül, észrevétlenül létezni akármilyen nyüzsgés-pezsgés kellős közepén is úgy, hogy senki nem zavarja azt a dolgot, amit jobb híján "privát szférának" hívok, de közben mégsem érzem magam magányosnak. Sokkal jobb így gyalogolni, mint az irodában poshadni. Nemsoká odaérek a célomhoz, és tudom, hogy ott ismeretlen emberekkel kell majd kommunikálnom. Az kár. Szívesen kihagynám ezt a részét. Az lenne a jó, ha mindenki, akivel majd találkozni fogok, egy árva nyikk nélkül, előre programozott utasítások alapján végezné majd a dolgát: felismernének, odajönnének, átadnák a kulcsokat stb. Jó, a kommunikáció alapvető szükséglet, hiszen ember vagyok. Úgyhogy a későbbiekben eszerint cselekszem, meglelem az éttermet, és meg is kapok mindent, amire szükségem van. Indulhatok pénzt csinálni a főnökömnek és magamnak. Főnököm elmondása szerint üres belvárosi épület, amit raktárnak használnak. Tökéletes.
Persze a valóság egy kissé mást mutat: bejutok, és hallom, hogy nemhogy pár darab, de egy halom ember műveli bent a kommunikációt. Mi ez? Művészeti iskola bérli az összedobált falak közötti helyiségeket. A folyosón csinos lányok csevegnek egymással. Hogy mérem így fel pl. a női WC-t? Mégis mi a francot mondjak nekik? Megoldom. Kommunikálok, és kedves vagyok. Vagy legalábbis én úgy érzem, az vagyok. Mintha egy másik világból érkeztem volna közéjük. De az is lehet, hogy ők érkeztek máshonnan oda, ahol én toporgok lézeres távmérővel a kezemben. Mondhatnék valami vicceset is. Meg csinálhatnék egy csomó olyan dolgot, amit ilyenkor normális fiatalemberek szoktak, de nem teszem. Vajon nem látnak ilyenkor semmi furcsát rajtam? Mosolygok. Nehéz dolog számomra a mosoly, de úgy vettem észre, általában bejön. Most is bejön. Mehetek felmérni a WC-be. Pitty-pitty, mondja a lézer, és méri nekem a távolságokat, rajzolok, jegyzetelek. Szép nagy amőba lesz a papíron ebből a végére, és még mennyire az elején tartok. Pfú. Így már nem is olyan jó felmérni. Belerágta az agyamba magát ismét a tudat, hogy nem vagyok normális, és az nem jó. Ez meg fogja határozni az elkövetkezendő jópár órámat, ha nem teszek ellene valamit. Tennem kell. Pittyegtetem a lézert, és közben jár az agyam. Sorolom az érveket, és az évek során fáradságos munkával jól begyakorolt gondolati sémákkal támadom az előretörni készülő hülyeségem sokadalmát. Érzem, ez ismét nehéz csata lesz. De volt már ilyenben részem, kellően edzett vagyok.
A diákok órájának szerencsére vége, haladok előre, helyiségről helyiségre, és végigpásztázok mindent lézersugarakkal. Kommunikálok, újabb kulcsokat kérek, ha kell. Egy kedves nő adja oda a fotólabor kulcsait, amit most nem használnak, de nekem oda is be kell mennem. Az emeleten lévő irodában kapom meg őket. Visszafelé, az ajtón kilépve döbbenek rá, hogy teljes mértékben fogalmam sincsen, hogyan jutottunk fel az emeletre. Hol járt közben az agyam már megint? Erre folyosó, arra udvar, amarra ajtó, és a leghalványabb lila gőzöm nincsen, merre kéne mennem. Annál égőbb nem sok minden lenne, ha építészként visszamennék megkérdezni, hogy merről jöttünk, mert tudom, hogy nem volt valami bonyolult az útvonal. Szerencsére megvan a bejárat. Hála a magasságosnak. Mondjuk előbb-utóbb úgyis megtaláltam volna, maximum körbejárom az épületet teljesen. Időm, az van.
A fotólabor félhomályos, van vagy húsz méter hosszú, és tele kacattal. Pitty-pitty. A vége a leghomályosabb. Át kéne másznom a székeken, hátha van mögöttük valami. Fény szűrődik valahonnan. Oldalt újabb vizesblokk egy halom budival, mosdóval. Remek. Még jó, hogy megnéztem. Használaton kívül van, ez látszik, mert mindenhol mocsok és por. Simán lehetne egy horrorfilm díszlete itt minden. Mennyire egyedül vagyok itt! Ha megtámadna valami képzeletbeli hangtalan, ragacsos szörny, az épület távoli végében lévő pár ember közül senki sem hallaná meg a régi, vastag falakon keresztül. Simán meghalhatnék. Vajon érdekelne bárkit is, ha itt érném a végem? Persze, hogy érdekelne. Utálom ezeket a butaságaimat. Hát miért ne érdekelne, ráadásul egy csomó embert? De vajon tényleg? Nem tudom, jaj, fogalmam sincsen. Lehet, hogy nem is. Miért kell mindig összetörnie minden álmomnak? Egyszerűen nem bírom elviselni, hogy beleomlik mindig minden egy nagy, kavargó feketeségbe, és képtelen vagyok ellene bármit is tenni. Ezt lehetetlen elviselni.

 

Sickness is rising

 

A látómezőm széle fokozatosan kezd szűkülni, innen tudom, hogy ismét kezdődik. Hideget izzadok, a szívverésem gyorsul.
Pánik.
Soha, senki nem értheti meg, hogy mi zajlik a fejemben. Soha, senki nem fogja venni a fáradságot, hogy felfedezze bennem azt, amiről tudom, biztosan tudom, hogy bennem van. Tényleg tudom? Nem tudom, és soha, senki nem fogja megtudni, hogy ki is vagyok valójában. És az a szörnyű igazság, hogy meg is értem őket, hiszen az ember alaptermészeténél fogva, evolúciós programjától vezetve mindig a könnyebb ellenállás irányába mozdul, és nem vesződik feleslegesen. Minek is vesződne a bonyodalmakkal, amikor a normalitás tálcán kínál neki olyan dolgokat, amiket a magamfajták csak izzasztó meló után képesek nyújtani. Nincs rá oka, hogy vesződjön. Számomra meg remény nincsen, soha nem is volt, és soha nem is lesz. Nem tudok így mihez, és nem tudok kivel kezdeni semmit sem. Nem bírom elviselni, hogy az álmaim köddé váltak! Lehetetlenség elviselni! Úgy érzem, belülről ég az agyam, és ezt senki, de senki nem értheti. Itt fogok elpusztulni, helyben!
Pánik.
Az élet nem egy művészfilm, hanem olyan autópálya, ahol a normalitás halad a belső sávban, és kilókilencvennel előzi az olyanokat, mint én.
Nincsen honnan elindulnom, nem tudom, ki vagyok és azt sem, hogy mit akarok. Az vagyok én, aki itt áll most, a fotólaborban? Tényleg az vagyok? Ha ez vagyok, akkor arra senki, soha nem lesz kíváncsi.
Nyugi.
Az élet nem egy művészfilm. Össze kell szednem magam, ezt jól tudom valahol a ködös agyam legmélyén, különben idő előtt végem lesz, és ez nem vicc. Ez már nem vicc. Elő kell kaparnom a hosszú évek alatt begyakorolt gondolatsémáim garmadáját, és ellentámadásba lendülni. Élni akarok!
Az a baj, hogy ez most más, ez most más, mint a többi. Nem más! Emlékeztetnem kell magamat, hogy mindig úgy gondolom, az aktuális az most más. Nagyon fontos emlékeznem, hogy mindig így gondolom! Ez az első kapaszkodó. Mindig ez az első kapaszkodó. Emlékeznem kell!
Nyugi.
Az élet nem egy művészfilm, hanem egy autópálya, és ha hagyom magam, akkor mindig közelebb és közelebb kerülök a leállósávhoz; ráadásul olyanok előznek majd egyre többen, akikre normális helyzetben köröket verhetnék. Nem hagyhatom magam.
Szűnik a csőlátás, vagy csak úgy érzem? Koncentrálnom kell, akár emberfeletti energiákat megmozgatva, de folytatnom kell. Honnan vagyok képes ennyi energiát összesűríteni? Vajon hogy nézhetek ki? Látszik rajtam az agyamban tomboló őrület? Vagy kívülről csak annyit mutatna a képzeletbeli, sarokban lévő kamera, hogy állok a labor közepén és semmit sem csinálok? A céges csodagéppel szembefényképezem magam, ha már ott van. Ez milyen vicces ötlet! A kis képernyő szerint egész normálisan nézek ki. Hm. Azért nem raknám ki profilképnek.
A vaku kijózanított kicsit. Mennem kell tovább, folytatni a munkát, be a horrorvécébe. A szívem a fülemben dobog, és még mindig nem látok rendesen, de már úgy érzem, képes vagyok elindulni.
Céltalanul bóklászok a vécékben. Mi a fenének mentem be a hátsó helyiségbe, hiszen az elején kéne kezdenem. Rendben, akkor vissza. Rajzolok a falra támasztott papírra. Pitty-pitty, mondja a lézer. Milyen vicces volt, amikor I-vel éjszaka, fullkészen belézereztünk vele többszáz méterre lévő lakások ablakán. Ilyesmikre kell gondolnom. Poroszkálok tovább, és gyűjtöm az adatokat, mint egy robot. Mérek és jegyzetelek, minden helységnek külön karikázott számot adok, és odaírom, hogy négyszázharminchét centi a födémig, nincs álmennyezet, kétszázhetven centiméter az álmennyezetig, ami kazettás. Zsong az agyam, úgy érzem, egy másodperc alatt rekordmennyiségű gondolat és annak cáfolata cikázik rajta végig. Nem hiszem el, hogy ezt sokáig bírni fogja. De hinnem kell, mert még mindig itt vagyok. Nem másabb ez, mint a többi, ez sem lehet másabb. Miért lenne?
Becsülettel végigmérek mindent, és kitakarodok abból a laborból. Sokkal jobban érzem magam, de tudom, hogy még nem múlt el, mert minden ilyen teljes lecsengése akár több óráig is eltarthat. Ez baj, mert a kulcsokat vissza kell vinnem az emeletre. Megoldom. Felcsalinkázok a folyosókon és a lépcsőkön. Sok fény és szobrok, érdekes festmények a falakon. Mi lehet ez az iskola? Az igazgató telefonál. Vajon észrevesznek valamit a szemeimen? Az arcomon látnak valami olyat, aminek nem kéne kiülnie rá? Remélem, nem. Meg kell várnom, míg befejezi a telefonálást, addig odatámaszkodok az üres recepciós pulthoz. Még mindig érzem a csőlátást, ami elég kellemetlen. Elém kúszik egy plakát, rajta nagybetűvel közli a felirat, hogy "Szép az, ami érdek nélkül tetszik". Ezt a hülyeséget. Egy ember minden létező cselekedete érdekből történik. Ki mond ilyeneket? Ki hisz annak, aki érdeknélküliség látszatával leplezi szándékait? Az idézet alatt kézírást utánozó az aláírás, úgyhogy közelebb hajlok, de alig bírom kibogarászni. Furcsa, hogy az ilyesmiket mondó emberek mindig úgy írnak, hogy a kezdőbetű nagy és a folytatása egy hullámvonal. Immanuel Kant. Gondolhattam volna. A pulton szórólapok. Aszondja: „KREA Kortárs Művészeti Iskola”. Azigen. Mi a fenét csinálhatnak egy ilyen iskolában? Lakberendezés, enteriőrtervezés, enteriőr stylist… enteriőr stylist? Az meg mi a csuda lehet? Gőzöm nincsen. Benézek a tanterem ajtaján, benn ülnek a kis enteriőrsztájliszt lányok. De szépek. Az egyiknek egy nagy batár tetoválás van a hátán, és olyan ruhában van, amiből direkt kilátszik. Ha megkérdezném, biztosan azt mondaná, hogy magának csinálta, nem azért, hogy másoknak tessen. Aha, persze. De tény, hogy jól néz ki. Tisztára olyan, mintha egy ajtónyílás-szerűen elhelyezett vászonra vetített filmet néznék. Hoppsz! Valaki hozzám szólt! Hála annak, hogy még mindig csak egy homályos szélű körben vagyok képes élesen látni, észre se vettem, hogy közben megjött a recepciós. Meg kell újra szólalnom. Vajon észrevesz bármit is rajtam? Úgy tűnik, nem. Ez furcsa. Én észrevenném magamon. Vagy mégsem? Lehet, hogy én sem venném észre. Mindenki őrült? Nem hinném, mert akkor ez a világ már nem létezne; vagy ha létezne is, biztosan nem ebben a formában. De gondjai mindenkinek vannak. Azok bizony mindenkinek vannak. Lehet, neki is van sok gondja. A kulcsok! Azt kell mondanom neki, amiért idejöttem. Hány másodperc telhetett el? Szerintem maximum egy. Mondom neki, hogy a hogyishívjákra várok, ott benn. Így mondom: a hogyishívjákra. Nem vagyok én eszemnél. Hogy lehet így nevezni az iskola igazgatóját? Hogyishívják. Mint egy óvodás, úgy kommunikálok, de úgy tűnik, nem zavarja különösebben. Mintha még egy apró mosolyt is láttam volna végigfutni a szája sarkán. Lehet, nem kedveli az igazgatót. Megérteném, mert pár váltott mondat után számomra se keltette valami szimpatikus ember benyomását. Fel kell sorolnom, milyen kulcsokat hoztam vissza. Természetesen fogalmam sincsen. Hogy is van? Fotólabor, ezaz. Ez meg a külső folyosó vasrács kulcsa, ezt könnyen megismerem, mert fehér műanyag van rajta. De ez itt mi lehet? Milyen gáz már, hogy nem tudom, milyen kulcsokat vittem el, pedig csak három darab van nálam. Szellőzőgépház! Rá van írva, én hülye. Király. Elköszönök, már itt sem vagyok, viszlát, hellósziaszevasz. Vajon észrevettek valamit? Nem tudom, de nem is érdekel. Ki az utcára, de rögvest!

 

 First World Problems

 

Még hogy nem vagyok képes nagy dolgokat véghezvinni! Ne vicceljek már, legalább magammal ne! Tökéletesen elvégeztem a feladatomat, és tudom, hogy alapos rajz fog belőle készülni a bontási tervhez, amiből a főnököm lecsípheti a pofátlanság határait éppen nem súroló sápját az árajánlatnál, és végső soron elégedett lesz velem. Ismételten. Hanyadjára csináltam meg újra? Sokadjára. Egy kibaszott Dzsémszbond vagyok. 
Visszagondolva a hosszú évekre, ez nem is volt olyan gáz, mint némelyik korábbi, pedig azt hittem, most kivételesen mindent elsöpör. Ezt kell az eszembe vésni, hogy legközelebb még határozottabban ugorjon be újra a megfelelő pillanatban. Ennél is jóval határozottabban.
Bohóckodok itt, amikor Afrikában éheznek, és van olyan ember, aki deréktól lefelé, vagy akár teljesen le van bénulva. Atyaúristen a magasságos égben, mit csinálnék én abban a helyzetben?? Jó, ez most nem érdekes, ilyesmire nem szabad gondolnom. Sétálok a napfényben, vezet a póráz és jönnek szembe, jönnek szembe. Lehajtott fejjel megyek. Tudom, hogy már messziről ki lehet szúrni ezt a fajta testbeszédet, mint a megtört emberek ismertetőjelét, de teljes mértékben hidegen hagy. Most megengedhetem magamnak, azt hiszem.
Végtére is szép ez a nap, és jó sétálóidő van. Úgy érzem, az agyam halott. Megyek előre, és cigire gyújtok a metrónál. Aztán még egyre, közvetlenül utána. Ezt is megengedhetem magamnak, mert manapság valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nagyon keveset cigizek. Mármint magamhoz képest, persze. Ez jó. Minden rendben lesz. Mindennek rendben kell lennie, mert nincs más választás. Legyaloglok a föld alá.

 

 

 





Szólj hozzá!

Oslo, augusztus II.

2014.04.22. 03:29 :: Fenehorizont 667

Nézz rám, 34 éves vagyok. Nincs semmim, nem kellek senkinek, nincs honnan elindulnom.

 


Azt hiszem, ezek a legvérfagyasztóbb szavak, amiket valaha filmben hallottam.

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása