Érdekes, minden sci-fiben, utópista elmélkedésnek szánt társadalomkritikus hülyeségben gonoszan néző és mogorva arccal parancsoló diktátorok, lelketlen vezetők által irányított nagyvállalatok és általuk kimosott agyú zombikból álló hadseregek nyomják el a szegény, szerencsétlen, jóravaló népet, akik maguk a megtestesült ártatlanság.
Soha, sehol nem láttam, nem olvastam még ismert és elismert, köztiszteletben álló ún. zseniális írótól, gondolkodótól, sorozatkészítőtől vagy rendezőtől olyan jövőképet, amiben az elnyomók állandóan a szegények, a kirekesztettek, a nélkülözők pártján állnak és hűde tudnak a retorika szintjén szolidaritást vállalni.
Szeretetről, békéről, befogadásról, toleranciáról meg a többi ilyen, tartalom nélkülivé mutálódott, eszement faszságról ugatnak a pulpitus mögül vagy szépruhában, rivaldafényben valami random díjátadón, ahol bután vigyorgó idióták mikrofonnal, kamerákkal és fényképezőgépekkel a kezükben isszák szavaikat. Azokat a szavakat, amiket aztán a kényelmes irodákban az újságírók és a szerkesztők, két gasztrotúra meg vegánjóga között a belvárosi, modern, ingergazdag életet élő polgárok a bociszemű, fizetett aktivistákkal összhangban, belső moralizálási kényszertől vezérelve önként és dalolva osztanak tovább a létező összes kommunikációs csatornán a Nyugat Birodalmának tartományaiba és azok minden szegletébe.
Miközben odakinn, a valóságban az általuk hangoztatott elvek következményeként a sajnált és támogatott kultúrák és különböző csoportosulások egyedei hétköznapi embereket gyilkolnak meg, és egyszerű, de kevésbé szerencsés körülmények között élő lakosokat késelnek vagy erőszakolnak véresre, fosztanak ki, aláznak porig.
A neomoralista szeretet-dogmák nevében az arra jogosultak másként gondolkodókat hallgattatnak el, dugnak börtönbe vagy löknek a karriernélküliség nihiljébe.
Pedig ez az egész itt táncol a kibaszott orrunk előtt.
