Ráléptem az útra
Amikor 20 éves koromban először elhagytam a komfortzónámat, és egy indonéz-líbiai kettős állampolgár barátnőmmel elindultam stoppal Olaszországba, hogy aztán illegálisan sátrat verjünk a holdfényes tengerparton egy kidőlt, odvas, mohákkal benőtt fatörzs mellett, még nem gondoltam, hogy évekkel később majd az utazás lesz az életem. Persze már akkor megmozdult bennem valami, és a kaland alkalmával mintha megváltozott volna a rezgésszintem. Megéreztem a szabadság ízét. Elindult bennem egy folyamat, ráismertem, és megtettem első lépéseimet az Út-on.
Azóta kiszakadtam az anyagi világ mókuskerekének taposómalmából, bejártam a fél világot, csodálatos emberekkel, kultúrákkal ismerkedtem meg, ami segített megtalálni önmagam leges-leges legbelső énjét. Felfedeztem azt, amiről mások még álmaikban sem mernek álmodni ott, a komfortzónájukban belül.
Hogyan kezdődött mégis mindez?
Az olaszországi túra után két évvel gondoltam egyet, és világgá mentem. Nagyon bátor kezdet, hiszen magam mögött hagytam mindent - ami egy rendkívül fájdalmas, lemondásokkal tűzdelt döntés volt és nem lehetett halogatva meghozni. Éppen a boltból hozott krumplit pakoltam teszkós nájlonszatyorból a spejz alsó polcára, amikor a mozdulat közben valami történt: fogtam magam és úgy, ahogy voltam, kinyúlt pólóban, Rider márkájú ciklámen PVC papucsban egyszerűen kisétáltam a bejárati ajtón. Azóta sem tértem vissza. Végérvényesen elhagytam a komfortzónámat, hogy tudatosan, egy magasabb lelki síkon, magasabb rezgésszinten éljem meg az életem, és jelen tudjak lenni a pillanatban. Elindultam önmagam, a megvilágosodás felé.
A földi mennyország kapujában
Pont egy éve vagyok a szalafundriai Csekzapultán-szigetek Koszfencinália tartománya délkeleti csücskének gyönyörű tengerpartján. Kicsit áldoztam is a materializmus oltárán, hogy meg tudjam ünnepelni az évfordulót egy ananászos latte machiatoval.
Nem vágyom már az anyagi világ társadalmi elvárásainak megfelelni, hiszem itt bármit tehetek. Szabad vagyok. Úszhatok vulkánokban, repülhetek a korallzátonyok között, medúzákat hajtogathatok, delfinek orrába böködhetem a fejem búbját, sirályokkal futhatok és megmászhatom a tengert bármikor!
Rengeteget tanultam az életről, emberekről, önmagamról és a pozitív rezgésekről. Fantasztikusak a helyi lakosok! Jóformán semmi nincs a tulajdonukban, de mégis bármivel rendelkeznek, mivel ők a Mindenség csendes birtokosai. Elképesztő, ámulatba ejtő az a bölcsesség, amivel szemlélik a világot! Őket nem kötik a konvenciók béklyói, nem húzzák az általam addig ismert világ rabigáját, hanem mernek a pillanatnak élni! Múltkor is kerestem egy szállást, bementem az első kis panzióba és mit láttam? A recepciós alszik a földön! Ez fantasztikus! Ahelyett, hogy a dolgát végezné, alszik! Itt bármikor lefekszik pihenni bárki, ha éppen úgy szottyan kedve. Ezt kéne megtanulni Magyarországon is mindenkinek! Ezt a rendkívüli lazaságot, amivel a kihívásokkal szembenéznek, ezt a bámulatba ejtő könnyedséget, ahogyan a problémákat ignorálják. Mennyivel könnyebb lenne például a postai dolgozó napja, ha a kígyózó harminc méteres soron és a taposómalom mókuskerekének rabigáját nyögő, feszült embereken nem felidegesítené magát, hanem kapna az alkalmon és szundizna egyet! Vagy a nővérke, aki a 14. óráját nyomja egyhuzamban, eldobná a 92 éves Feri bácsi vesetálját, bekucorodna a takszerbe és álomra hajtaná a fejét! Szundizhatna például mindenki, és sokkal kipihentebb, pozitívabb lenne ez a társadalom!
Ilyen az élet itt, Szalafundriában.
Összehasonlíthatatlanul nyugodtabb vagyok, mintha egy tömött buszon utaznék Kőbánya-Kispestre. Valószínű ez az itteni pozitív energiasugárzások behatása miatt van. Errefelé mindenki mosolyog, állandóan. Csupa mosoly itt minden. Egyedül evés közben hagyják abba, mert mosolyogva nem tudnának rágni. Táplálkozásra márpedig - bármennyire is furcsa - az ittenieknek is szükségük van.
Senkit nem érdekel a holnap, vagy hogy mi lesz félóra múlva. Majd lesz valami - úgy vannak vele. És milyen igazuk van, mert tényleg mindig volt eddig valami. Bámulatos!
A helyi lakosok nem kérdezik, honnan jöttél, bárkitől elfogadják az usadollárt, nem számít nekik az identitás, a politika, a vallás, csakis kizárólag a lelkedet nézik. Persze - mivel az ország lakosságának 70%-a muszlim - jobb, ha leveszed azt a keresztet a nyakadból. A kultúrájukat tisztelni kell és a tisztelet visszaszáll rád, mint hason eleresztett éjjeli fing.
Egyszer megkérdeztem egy helyi öregembert, aki homokból, kagylókból és algából saját kezűleg készített szalvétákat árult a gyönyörű, napsütötte fövenyen, hogy mitől ilyen kiegyensúlyozott. Honnan az ámulatba ejtő bölcsessége, amivel szemléli a világot? Pár másodperc áhítatos gondolkodás után enyhén elfátyolozódott tekintettel, tört angolsággal fülembe súgta a Válasz-t, ami így hangzott.
"Ha az ember boldog, az jó."
Csodálatos! Fantasztikus! El kellett ismételjem magamban, hogy át tudjam érezni a kapott információt. Ha az ember boldog, az jó. Bámulatos, hogy tizenhétezer-hatszáztizenhárom kilométert kellett ahhoz utaznom, hogy végre megtaláljam a választ minden bennem feszülő kérdésre! Ha az ember boldog, az jó! Micsoda életigazságok lapulnak emögött a pár egyszerű kis szó mögött! Micsoda felemelő érzés jelen lenni abban a pillanatban, tudatosan, amikor a kis öregember ajkait elhagyta ez az elképesztő Igazság!
Önmagam vagyok
Itt boldog vagyok, mert önmagam lehetek, és nem valaki más például. Nem kell állandóan megfelelnem. Ha valami probléma jön, és az nem szűnik meg magától, nem kell megoldanom, csak veszem a hátizsákom és a zöld kalapom azt odébbállok. A probléma meg maradjon ott, ahol van. Csak nehogy egyszer körbeérjek.
Nem kell felvilágosulatlan emberek konvenciói között sínylődnöm, csak és kizárólag magamra gondolhatok, ahogy tettem azt tulajdonképpen mindig is. Meg persze Rád, kedves olvasóm és leendő backpacker.
Itt az élet nem elmegy mellettem, hanem megélem azt. Tudatosan, jelenlévőn a pillanatban. Itt mindenki mosolyog, csak ne jöjjön több cunami. Itt mindenki boldog, és nem szomorú. Itt mindenki gondtalan, és nem gondos. Itt minden tökéletes és fantasztikusan és bámulatosan csodaszépen nagyszerű. Itt spirituálisan egyesülhetek az anyatermészettel, és bejárhatom az utamat, ami a legbelső énembe kanyarodik befelé.
Végre azt tehetem, amit mindig is szerettem, és ami helyett nem is nagyon vagyok képes mást csinálni: önmagammal foglalkozhatok.
Szalafundriában.
A millió mosoly országában.
A földi mennyország kapujában.
Ha hallani akarod a zöldkalapos lányt tapasztalatairól, élményeiről mesélni, megteheted július 32-én, hétfőn 11 órakor az Amplitúdó Közösségi Házban.
A belépés, miután letetted becsületből az ezrest, természetesen ingyenes.
Szeretettel várunk!
Segítségeddel biztosíthatod a zöldkalapos lány anyagi világtól való függetlenségét is.
Számlaszám: 12372378 - 65439876 - 00000000
Köszcsike
A zöldkalapos lány
