Mostanában, amikor estefelé belépek a lakásajtón, sokszor érzem a fejem felett a kérdőjelet, hogy vajon mit, de tényleg mit is keresek itt, ezek között a falak között, ahol éppen állok.
Aztán az agyam elkezdi kutatni a lehetőségeket, alaposan belegondolok: ugyan hol másutt is keresném én azt a micsodát ehelyett? Soha nem jut eszembe semmilyen hely, és ez jó. Rögtön megnyugtat. Ilyenkor úgy magamhoz ölelném és sírósmosollyal jóóól megnyomorgatnám ezt az otthonosan berendezett, dohos kislakást.
