Nehéz kérdés, hogy az utcán fagyoskodó csöves vajon választotta-e azt az utat, amin odáig jutott, ahol éppen leledzik, vagy pedig valami/valaki terelte afelé, és csak gyenge volt. A gyengeséget választotta, vagy pedig valami/valaki azzá tette? Ezekre a kérdésekre azt hiszem, soha senki nem fog tudni korrekt választ adni.
Nincsen annál szánalmasabb, amikor a rinyáló csöves kiskutya-szemekkel bámulja az embert, hogy adjon neki egy kis aprót, és elvárja az önzetlen segítséget úgy, hogy tulajdonképpen csak a markát tartja. Valamiért engem felidegesít az ilyen. Kényszert érzek, hogy az ellenkezőjét tegyem annak, amit ki akar erőszakolni tőlem. Rosszindulatú vagyok vele szemben, és titkon élvezem. Kapjon a mártír pofájába még a köcsög.
Az állatok is megérzik a gyengeséget, és olyankor támadnak.
Felidegesít a kiszolgáltatottság, az a tehetetlen, önző várakozás olyanért, amiért jóformán semmit sem dolgozott. De én nem vagyok csöves.
Hiába van jó beleérző-képességem, nem látom a gondolatait, nem látom az életútját, nem látom a gátló tényezőket, amik megakadályozták abban, hogy eljusson oda, ahova mindenki vágyik. Ha megfeszülnék, se láthatnám. De miért is akarnék én megfeszülni?
Viszont vannak olyan szituációk az életemben, amikor egy kis metaforikus bizbaszarintással máris ilyen csövesnek érezhetem magamat.
Jönnek szembe az emberek, és a szemükből sugárzó megvetés adja az energiát és a dühöt ahhoz, hogy újra és újra kitartsam a markomat, amíg össze nem gyűlik annyi apró, hogy már zsebre tudjam tenni. Ott csörög benne a többi. (A csöveseknek egyébként több "spórolt" pénze van ám, mint azt az utca embere gondolná.) És tudom, hogy soha, senki sem fogja beleképzelni magát a helyzetembe, hiszen még ha akarná, sem tudná. De nyilvánvalóan nem is akarja, mert abból neki semmi haszna nem származna. Ez alól kivételt képez pl. egy másik csöves. Ő tudja, mi a dörgés. A keserű életsors önző, egymás bajából kölcsönösen táplálkozó rítusa összetart vele. Ámde ez csalóka kötelék. Amit ad, ugyanazt veszi el tőlem. Én szívom az energiáját, ő szívja az enyémet. Ez a szimbiózis egy végtelenített pingpong-menetben püföli oda-vissza az érzéseket közöttünk egészen addig, amíg már nem lesz szüksége az én rothadt keserűségemet kicserélni a sajátjával, mert vagy más körülmények közé kerül, ahol kezdheti az egészet elölről frissen, és az újdonság, a pillanatnyi változatosság elfeledteti vele mindazt, amit tőlem elvett; vagy teszemazt megfagy az egyik hideg télen. Én meg ott maradok, míg nem találok egy másik cimborát. És közben hallgathatom a vádló, lelkiismeret-megnyugtató dünnyögéseket, esetleg kiabálásokat, amik azt firtatják, hogy miért nem megyek el dolgozni, hiszen életerős fiatalember vagyok. Elpattan valami.
Azért nem megyek el dolgozni, mert már rég nem vagyok rá képes mentálisan, a kurva anyádat, te fasz! Nem a karjaiddal pakolod a téglát, és nem azok segítségével ásod az árkot, hanem az agyaddal bazmeg! Érted, faszfej? Itt kopogom a halántékomon! Nem szórakozásból ülök itt szaros gatyában, büdösen az utcán, te fogyatékos, hanem mert olyan dolgok gátolnak, amikről neked fogalmad sincsen, kényelmes tetű! Azt hiszed, nem akarok olyan lenni, mint te? Nem akarok egy lenni a sok közül? Azt hiszed, én boldog vagyok így?
Amiért te megmozdulsz, azért nekem 2000-szeres energiát és koncentrálóképességet kellene összpontosítanom egy olyan helyre, amit már rég nem találok, és nagyjából 10 éve ebbe beleroppantam! Ha egy pillanatra is felsejlik egy jobb élet lehetősége, minden bizalmam elhagy annak folytatásához és kiteljesítéséhez, és rettegek, hogy még sokkal nagyobbat zuhanok a végén, és a gerincem töröm, nem csak a térdemet horzsolom le! És nem tudom, nem tudom, nem tudom, nem tudom, hogy miért pont én! Érted? Nem találok rá magyarázatot, sem okokat, nem találok benne logikát! Így van és kész, bazmeg! De ha találnék, tapodtat nem lennék előrébb, mert a szaros seggemet sem érdemes kitörölnöm a miértekkel! Inkább lecsavarom a koccintós tetejét, mert az legalább biztonságot ad! A negatív hozzáállásom elhatalmasodott rajtam, és emiatt az olyan szerencse is rendre elkerül, amit te természetesnek veszel! Minden egyes tervemhez százszor, milliószor több olyan megerősítésre van szükségem, amiből a világban egyetlen egy, egy büdös kanyi darab nincsen ingyen, nemhogy ilyen rengetegsok! Panaszkodsz? Nézz végig magadon! Vedd számba, hogy mid van, és érezd át, hogy semmi sem hiányzott soha az életedből, ami alapvető, csak eddig azért nem láttad, mert megszoktad, buzikám!
Engem az különböztet el a legtöbb embertől, hogy amiben hiszek, azt én nem szeretem!!
Érted már, te rohadt geci? Tudom, tudom, hogy csak azért bólogatsz, mert a torkodhoz nyomom a rozsdás bökőmet, de így legalább rám figyelsz, te moralizáló kis köcsög! Belenézek a szemedbe, és látom a mélyén, hogy csak és kizárólag rám figyelsz! Ez örömmel tölt el.
Belelátsz az agyamba? Hallod a gondolataimat? Érzed a félelmemet úgy, ahogyan én a tiédet? Dehogy érzed. Félted a szaros kis világodat csak. Félted az egódat. Tőlem félted. Én vagyok az, aki megtestesít mindent, amitől félsz, és ezért moralizálsz, te szarházi. Azért moralizálsz, mert így tudod csak markánsan elkülöníteni tőlem saját magadat és a benned lakozó félelmet. Így taszítod el magadtól erőszakosan az eshetőséget, hogy akár olyanná is válhatsz egyszer, mint én. De tudod mit? A rosszindulatod beszédes. Arról beszél nekem, hogy nagymértékben a személyiségedtől független körülményeknek köszönheted csak, hogy az vagy, aki. Nem magadnak. Téged gyötör a rossz lelkiismeret.
De nyugi... úgysem öllek meg, hiszen egy legyet sem bírnék lelkifurdalás nélkül agyoncsapni. Kotródj innen, geciarcú.
Már jönnek is a rendőrök. Faszkivan. Mehetek be a fogdára. Életveszélyes fenyegetés. Kellett ez nekem? Igen, azt hiszem, kellett. Nemsokára úgyis kiengednek.
Basszameg, szegény flótás. Ő csak munkából ment haza, és biztosan tele volt feszültséggel, én meg majdnem nyakon szúrom. Pff. Nem baj. Pár nap múlva elfelejti az egészet. Hazamegy a családjához, elmeséli a meleg szobában, és az is lehet, hogy a végén csak nevetnek az eseten. Nehogy már sajnáljam... De az biztos, hogy ezentúl kétszer is átgondolja majd, hogy ilyen felelőtlenül ítélkezzen egy hasonló szituációban. Lehet, hogy pénzt is fog adni. :)
El kell olvasnom újra a Légy hű magadhoz című könyvet. Harmadjára. Abban a könyvben benne van az élet értelme, minden szögből megvilágítva. Csak egy kis fantázia kell hozzá, hogy lássa az ember.
