Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ezeket olvasom

No komment

King of the Earth

2013.09.14. 17:08 :: Fenehorizont 667

Avagy: a cím csalóka

Én-blog lett ez, én-blog. Mint látható, a bejegyzések is sűrűbbek és rövidebbek. A jövőben is sok lesz a zene, a senkit sem érdeklő dalszöveg, meg hát, az én kis életem kalandjainak direkt és indirekt tálalása. Biztosan fogok még hosszú észosztást kreálni, de az nem mostanában lesz, az tuti. Majd ha szűnik kicsit a furcsaság, akkor. Talán a magyar közélettel is foglalkozom majd, és lehet, viccelődök is rajta, de hiába a közhelyek közhelye, attól még igaz: a magyar közélet már elég vicces, úgy önmagában is. :) Addig meg inkább ide írjam azt, amivel a környezetemet nem érdemes terhelni, mert csak pislognának, mint hal a szatyorban. Lesznek olyan időszakok, amikor egymást követő napokon több bejegyzést gyártok, de lehet, hetek is kimaradnak majd. Nem tudom előre. Azt viszont érzem, hogy a furcsa érzések kissé, hogyismondjam, feszítenek.
Tapasztalatból tudom, ilyenkor jobb magamat távol tartani az emberektől, maximum egy szűk körtől eltekintve, akik ismernek majdnem 2 évtizede, mert legfőképpen csak pusztítani vagyok képes. Mondjuk legalább nyomot hagyok. Az se rossz. Volt olyan lány, aki egyszer találkozott velem, de az biztos, hogy egy életre nem fog elfelejteni. Szegényt úgy kivéreztettük I.-vel, mint a szart. :D Persze nincsen lelkifurdalásom, mert tulajdonképpen megérdemelte. A sok dugáson kívül legalább annyi haszna volt az utolsó kapcsolatomnak, hogy a kodependens érzelmi nyomorékokat már úgy kiszagolom, mint egy vadászkutya. És nem, nem téved az orrom. Na, meg aztán I. is megérdemelne egy legörgetve körülbelül 87,23 cm hosszú blogbejegyzést itten, aminek mondjuk azt a címet adnám, hogy 'A boszorkány'. De őt nem bántom, hiszen ő lesz a gyerekeim anyja. Legalábbis szerinte. Ezt tegnap közölte. Nos, ha valakinek, akkor neki aztán hótbiztos, hogy soha az életbe nem szabad gyereket szülnie! :D Tuti, hogy 15 éves korában a zártosztályon kötne ki a csemete. Ettől függetlenül sokat köszönhetek neki, és rengeteg ENERGIÁT! Néha úgy éreztem, szabályosan fizikailag szívom ki belőle. Volt egy érdekes mondata pár hete, reggel, egy durva este után, amikor beleszagoltam a kurvajóillatú bőrébe a hátán. Utána elnézést is kértem, hogy kiszívtam egy kis powert megint, erre félálomban azt motyogta, hogy: 'nem baj, az energia végtelen'. Hoppá. Én ugyan nem hiszek a végtelenben, de akkor, ott egy kicsit leakadtam. Lehet, hogy tényleg végtelen. Csak az nem mindegy, hova csoportosul. :) Amíg nem mind olyan helyre, ahova várom, addig nagyon kell rá figyelnem, meg ne bántsak önkéntelenül is olyasvalakit, akit nagyon, de nagyon nem szabad. Lehet, már meg is tettem...

No, egy szó, mint száz, ha már kilőttem a cirkálórakétákat, akkor a becsapódásig lévő igen rövid kis örökkévalóságban hallgatok sok zenét. Mostanában Sofa Surfers-mániám van, ami remélem, jódarabig el fog tartani. Szerintem szerelmes vagyok a feka énekes hangjába egy hangyafasznyit. Linkelek is majd lentebb egy újabb videjót, aminek sajnos nem találtam meg neten a szövegét, de szerencsére elég jól értem az angolt, így meggyőződhettem róla, hogy nem vagyok egyedül. A furcsa lelkiállapot rákfenéje az, hogy ilyenkor az ember mindig azt hiszi, csak és kizárólag ő érez így ezen a bolygón, és senki más nem tudja megérteni. Pedig ez baromság. Már többször kiderült életem során, mennyire hatalmasnagy baromság. Az pl. biztos, hogy az, aki ezt a szöveget megírta, nagyon-nagyon hasonló állapotban lehetett, mint most én. Másképpen le-he-tet-len-ség ilyen szöveget megalkotni. Van ez a három sor benne:

I own nothing more than a ground that I sit on
So I make myself comfortable
Cause I'm the King of the Earth

Ennél húsbamarkolóbban édes-szomorkás sorokat még istenbizony, hogy nem hallottam zenében. Arról nem is beszélve, mennyire passzentos ez most számomra. Három nyamvadt sorban benne van minden. Félelmetes. A vonaton ma megkönnyeztem kicsit. Finom dolog az önsajnáltatás - feltéve, ha nem idegenek előtt zajlik. Mondjuk úgysem találkozunk többet. Problem solved. :)
Ezért az alcíme a bejegyzésnek.
Meg aztán ez:

Under the great illusion we can start again

Aszondja: under the illusion. Hát, igen.


Persze nagyon is tudom, hogy jónak kell lennem. Nincsen más választásom, különben végem, mint a tvinpiksznek bazmeg. Megy az nekem, hiszen alapjáraton jó vagyok, és mindig is az voltam. Csak néha ezt rosszul kommunikálom le. :)
Ma talán elindult valami. Reggel, Központnál rámosolyogtam egy kis cigánykölökre, aki bámult, és örültem annak, amit az arcán láttam. Nem mosolygott vissza, mert biztos nem sokan csinálják ezt a szerencsétlen flótással az utcán, de tetszett neki. Aztán délután, Szegeden meg a kövér buszvezetőre mosolyogtam rá, amikor látta, hogy bénázom a jegylyukasztással, és kivette a kezemből inkább. Visszamosolygott. Mosolyogni jó, a fene szakadjon belé! Ritkán művelem, és ez egy nagyon-nagyon rossz szokásom, de ezentúl igyekszem megerőltetni magamat.
Azt hiszem, a rokkerekből is visszább veszek, hiába baromi könnyű ott ismerkedni, mert csak a hülyék jönnek, vagy a messze lakók, vagy a túl fiatalok. Volt olyan, hogy mindhárom ötvöződött egyben. :D Inkább blogolgatok, hátha elveszítem a jóformán már nem is létező olvasótáborom maradékát is. Egész hosszú lett ez a bejegyzés. Megyek, oszt este banzájereszdelahajamat-észosztás-világmegváltás. Szegény Emgé is jó nagy büdös szarban van, de végre már úgy alakult, hogy egyszerre vagyunk abban. Szerintem viszek tortát.
Szeretek Szegeden. Itt minden olyan nyugis. Na csá!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csinaldugy.blog.hu/api/trackback/id/tr755513456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása