Elhiszem, hogy annak idején az alanynak rendkívül kellemetlen élmény lehetett egy ronda, kövér zsidó faszával a szájában intézni a jövőbeni karriert, és ezt az élményt bizonyára még a kilószámra felszívott kokain, a millió dolláros plasztikai műtétek, a nagyon fontos eseményeken díszítő kellékként való ingyenpiálás és a világ tévénézőinek jelentős része előtt előadott bugyuta köszönőbeszédek sem tudták feledtetni. Én elhiszem, és át is érzem bizonyos fokig a keserűséget.
Azonban évek, évtizedek múltán a Weinstein-félék által pénzelt gender- és feminista-lobbitól felbátorítva,  a Weinstein-félék által kapott ismertséget felhasználva Twitteren engedni utat a bosszúvágynak, a rossz lelkiismeret kompenzálásából fakadó moralizálási kényszernek, hát, az azért minimum hogyismondjam. Azon kívül, hogy minden eleganciát nélkülöz és bántóan kényelmes, rendkívül magas fokú tiszteletlenségre is vall. No nem a Weinstein-félékkel szemben, hanem a saját, a korábbi szopóalany énjével, személyiségével, jellemével (már ha egyáltalán maradt neki olyanja) szemben.
Persze ha valaha is képes lett volna tisztelni magát az illető, akkor nem került volna olyan helyzetbe, ami miatt most feloldozásra és bosszúra szomjazik, úgyhogy ez végül is egy természetes reakció. Pszichológiailag megmagyarázható. 

Viszont ha valaha képes lett volna erre, valószínűsíthetően a kibaszott kutyát nem érdekelné, mit pötyög most és kiről a Twitteren.

Jedem das Seine.

#metoo